Az utóbbi hetek folyamán lavinaként kezdett zuhanni az Apple részvényértéke. Ez részben azért is van, mivel a vállalat bejelentette, hogy többet nem osztja meg hivatalosan, hogy hány millió iPhone-t adnak egy negyedéves szinten. Ezt követően pedig jöttek a különféle pletykaáradatok, melyek szerint az almások már érzik a csökkenő eladásokat. A Bloomberg beszámolója alapján az Apple [...]
HusztiD
2019.01.02.
Apple
183
Nem olyan régen jött a hír, hogy Trumpnak köszönhetően drágulhatnak az Apple termékei, most azonban újabb fejlemények ütötték fel fejüket. Mint ekkor kiderült, az amerikai elnök 10 százalékos adót vetne ki minden Kínából behozott termékre, amivel magyarán mondva megemelnék az almások gyártási költségét. A jelenlegi hírek alapján még az sem kizárt, hogy Trump nem 10, [...]
HusztiD
2018.12.17.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
295
A napok folyamán merült fel, hogy az amerikai elnök, Donald Trump 10 százalékos vámot vetne ki minden olyan tech termékre, melyet Kínából hoznak be a nagyvállalatok. Az elnök ezzel a lépéssel próbálja meg rávenni a nagyobb vállalatokat, hogy ne külföldön, hanem odahaza, saját szülőföldjeiken gyártassák le a termékeikhez a különféle kiegészítőket, illetve azokat ott szereljék [...]
HusztiD
2018.12.14.
Apple, iPhone
179
November végén számoltunk be, hogy az amerikai elnöknek köszönhetően drágulhatnak az Apple termékei, azonban most ennek egy újabb következményéről kell hírt adnunk. A Reuters legújabb információi alapján az Apple fő beszállítója, a Foxconn új alternatívák után néz, mivel szeretne kimaradni az USA-Kína adózási konfliktusból. Trump lépése valahol érthető, hiszen neki célja, hogy egy amerikai vállalat [...]
HusztiD
2018.12.13.
Egyéb
73
Az utóbbi hetekben eléggé érdekes hírekről számoltunk be az Apple-t illetően. Mint tudjuk, az elmúlt időszak viszonylag nehéz volt számukra, ugyanis hat hét alatt drasztikusan csökkent a vállalat értéke, majd arról is jöttek szóbeszédek, hogy nem igazán fogynak úgy az iPhone Xs és Xr modellek, mint ahogyan várták. A Digitimes egyik legújabb beszámolója szerint az [...]
HusztiD
2018.12.05.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
291
A TSMC-ről minden Apple rajongó olvashatott, ugyanis jól tudjuk, ők gyártják le az almások részére immáron több éve az A szériás chipeket. Eddig szárnyalt a biznisz a tajvani vállalatnak, ugyanis évről évre nagyobb berendeléseket teljesítettek, most azonban csökkenésre számíthatnak. Mióta az Apple megejtette a 2018 Q4-es pénzügyi konferenciáját, azóta kiderült, hogy többet nem árulják el [...]
HusztiD
2018.11.28.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
147
Ha az Apple beszállítóiról beszélünk, akkor közülük a Foxconn a legismertebb, kik leginkább az iPhone modellek gyártásáért és összeszereléséért a felelősek. Mondhatni töménytelen megrendelést kapnak a kaliforniaiaktól, s pörög a biznisz, azonban a Bloomberg legújabb értesülései szerint koránt sem biztos, hogy annyira fényes a helyzet, mint ahogyan látszik. A vállalat egy belső értesítőben jegyezte meg [...]
HusztiD
2018.11.27.
Egyéb
173
Viszonylag meredek beszámolóval jelentkezett a Wall Street Journal, hiszen nem olyan rég arról adtak hírt, ami némiképp szembe megy az Apple politikájával. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a kaliforniai vállalat korábban egy nagyobb volumenű üzletet kötött a Samsung-gal. Mivel az iPhone Xs modellek nem úgy fogynak, ahogy kellene, így az Apple kénytelen a berendelt [...]
HusztiD
2018.11.23.
iPhone, Pletykák
2 095
Az utóbbi időszakban viszonylag sok pletykát olvashattunk azzal kapcsolatosan, hogy nem igazán fogynak úgy az Apple legújabb telefonjai, mint ahogyan várták. Ezúttal a Wall Street Journal számolt be arról, hogy a kaliforniai vállalat csökkentette beszállítói felé a berendeléseit az iPhone Xr és Xs modellek kapcsán. Sajnos arról nem szólnak a jelenlegi hírek, hogy nagyjából milyen [...]
HusztiD
2018.11.22.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
1 491
Az Apple a tavalyi évben bemutatott iPhone X-nél alkalmazta elsőnek az OLED kijelzőt. Mint ekkor kiderült, az almásoknak egyedül a Samsung volt a kizárólagos beszállítójuk, azonban jó pár hónapja jönnek-mennek a pletykák, hogy idővel az LG is beáll a sorba. Eddig csupán a Samsung volt képes megfelelő mennyiségben és minőségben leszállítani a paneleket, azonban most úgy [...]
HusztiD
2018.11.08.
Egyéb, iPhone
104
Aki kicsit is jártas az Apple világában, az tudja jól, hogy régebben a kaliforniaiak több partnerükkel gyártatták le az A szériás chipeket. A TSMC mindig is nagy szerepet kapott, ugyanis ők voltak az egyetlen olyan gyártók, kik képesek voltak nagy mennyiségben és megfelelő minőségben leszállítani a komponenseket. Az A szériás chipeket illetően 2015-ben robbant ki [...]
HusztiD
2018.10.17.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
106
Két héttel ezelőtt mutatta be új csúcskészülékeit az Apple, melyek között ott volt az iPhone Xr, mely nem csak, hogy olcsóbb, mint az Xs, de kisebb különbségek híján ugyanazon specifikációkkal van szerelve. Ebből kifolyólag egy sokkal kedvezőbb árat állított be a 6,1 colos telefonnak a kaliforniai vállalat. A Digitimes legújabb értesülései szerint úgy tűnik, hogy [...]
HusztiD
2018.09.28.
iPhone
508
Az Apple szeptemberi médiaeseményének egyik legnagyobb meglepetése talán a negyedik generációs Apple Watch volt, ugyanis az almások okosórája számos újdonságot hozott. Nem olyan régen Ming-Chi Kuo is kifejtette, hogy szerinte ismételten jó eladásokat produkál a kaliforniai vállalat, azonban most a Digitimes legutóbbi értesülései is hasonlóra engednek következtetni. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a negyedik [...]
HusztiD
2018.09.28.
Apple Watch
300
Elsőnek még az idei évi iPhone modellek bejelentése előtt merült fel pletykaszinten, hogy az Apple-nek gyártási nehézségei akadnak az LCD-s modellel, melyet iPhone Xr-ként ismerhettünk meg. Két héttel ezelőtt a kaliforniaiak megrendezték a szokásos évi iPhone médiaeseményüket, majd kiderült, hogy egy hónapot csúszik az Xs telefonokhoz képest a 6,1 colos modell. Ahogyan lenni szokott, a [...]
HusztiD
2018.09.26.
iPhone, Pletykák
558
Az előző hét folyamán bemutatott iPhone Xs és Xr családról eléggé megoszlanak a felhasználói vélemények, azonban ezt leszámítva az Apple-nek ismételten megvan mindene ahhoz, hogy újabb rekordokat döntsön. A Digitimes jelentkezett a legújabb hírekkel, kik az ellátási láncból származó információikra támaszkodnak. Az almások a gyártókhoz leadott berendelései alapján nagyjából 85 millió iPhone Xs, Xs Max [...]
HusztiD
2018.09.18.
iPhone
157
Ahogy közeledünk a ma esti iPhone eventhez, úgy szivárog róla ki egyre több és több információ. Korábban felmerült pletykaszinten, hogy az LCD-s modellek lesznek a legkelendőbbek az idei felhozatalból, de az utóbbi időben olvashattunk arról, hogy valószínűleg nagy hiánycikk lesz. Nos, a Bloomberg egyik legújabb beszámolója most erre enged következtetni. Amennyiben hitelesek az oldal forrásai, [...]
HusztiD
2018.09.12.
iPhone, Pletykák
358
Korábban röppentek fel pletykák arról, hogy voltaképp milyen lesz az Apple következő generációs processzora, az úgynevezett A12-es chip. Ezúttal a Dgitimes számolt be egy nagyon érdekes információról, mely alapján az Apple új processzora jóval a riválisai előtt jár majd. Az egyik legfontosabb dolog, hogy az új chip immáron 7 nm-es gyártástechnológiával készül, ami a korábbi [...]
HusztiD
2018.09.07.
Apple, iPhone
341