A legfrissebb iparági jelentések szerint a gyáróriás észak-kínai kirendeltsége hamarosan már csak az új zászlóshajó termelésére fókuszál. Szinte már tényként kezelendő dolog az iPhone 5c sikertelensége, amit az utóbbi napok hírei is csak tovább erősíteni látszanak. Miközben a vállalat aktuális zászlóshajója semmit sem veszített kezdeti népszerűségéből, – s ezzel vélhetően alaposan túlszárnyalva még az Apple [...]
Dan
2013.11.20.
Apple, iPhone
1 221
Iparági jelentések szerint ismét csökkenti az Apple a műanyag házba borított iPhone 5c készülékének napi termelését. Az iPhone 5c sikertelenségét egyfelől jól mutatja a CIRP által még októberben napvilágra hozott statisztika, miszerint csak a szeptemberi hónapban lényegesen több iPhone 5s talált gazdára az USA-ban, mint az olcsóbb, műanyag kistestvérből. Másfelől a Wall Street Journal egy [...]
Dan
2013.11.18.
Apple, iPhone
2 182
Nem jöttek be úgy a számítások, mint azt ahogyan az Apple várta, információk szerint jócskán visszavették az iPhone 5C gyártását a cupertinoiak. Hogy valóban egy sikertelen termékről számolhat-e majd be az Apple az október 22-én tartandó aktuális negyedéves pénzügyi beszámolója kapcsán, egyelőre nem tudni, az azonban már szinte biztosra vehető, hogy nem úgy alakulnak az [...]
Dan
2013.10.19.
Apple, iPhone
1 481
2013. szeptember 19-én hatalmas tömegverekedés volt az Apple egyik legnagyobb beszállítójának számító Foxconn telephelyén. Bár a helyi rendőrök ezt gyorsan feloszlatták (konkrétan szétverték a bagázst), rá két napra, szeptember 21-re ismét parázs vita alakult ki a dolgozók körében mely ismét verekedésbe torkollott. Pár éve szintén volt egy hatalmas botrány és tömegverekedés a Foxconnál, de azt [...]
KeleMan
2013.09.25.
Apple, Egyéb
987
Hamarosan megkezdődik az Apple újabb generációs telefonkészülékének tömeggyártása, melyhez mintegy 90 ezer új dolgozót toboroz a tajvani gyáróriás a Foxconn – írja a Focus Taiwan információra hivatkozva az iDownloadBlog. A blog azt írja, a hatalmas munkaerő toborzás a Foxconn shenzeni gyárát érinti, ahol nem kevesebb mint 90 ezer új alkalmazottat kívánnak munkába állítani, hogy a [...]
Dan
2013.07.31.
Apple, iPhone
2 077
Az elmúlt években több botrány volt az Apple legnagyobb beszállítója a Foxconn körül, ugyanis az ott dolgozók gyakran arról számoltak be, hogy embertelen körülmények között végzik a munkát. Alig kaptak fizetést, túlhajszolták őket, ráadásul a “néma üzemmód” miatt hihetetlenül nyomasztóvá tette az ottlétet. Ugyanis a szabály szerint a dolgozók nem beszélhetnek olyan dolgokról, ami nem [...]
Helme
2013.07.28.
Apple, Egyéb
549
Mindössze pár órája került nyilvánosságra, hogy ismételten két munkás lett öngyilkos a Foxconn-nál. A munkásszállóból vetették ki magukat a mélybe, a tajvani székhelyű cég zhengzhoui üzemében (Henan tartományban) – számolt be róla a Kínai Nemzetközi rádió magyar nyelvi szerkesztősége. Az eset még a múlt héten történt, de a Foxconn megpróbálta elhallgatni: most nyomozás folyik az [...]
Helme
2013.05.02.
Apple, iPhone
1 016
A China Business Journal legfrissebb értesülései szerint a Foxconn még április első hetében egy hétre felfüggesztette a kínai gyáraiban az iPhone 5 készülékek termelését. Történt mindez azért, mert az Apple 5 millió darab hibás iPhone készüléket küldött vissza. A Foxconn számára mindez több, mint 250 millió dolláros veszteséget jelent, amióta a hatodik generációs telefont gyártják. [...]
KeleMan
2013.04.23.
Apple, iPhone
4 861
Véget ért a létszámstop az iPhone-okat gyártó kínai üzemben. A 9to5mac értesülései szerint az Apple arra kérte a gyártulajdonos Foxconn céget, hogy növelje a munkaerő számát. A cupertinoi vállalat még februárban hirdetett létszámstopot Kínában, és azóta voltak hírek arról is, hogy az iPhone 5 nem fogy olyan ütemben, mint ahogy azt előzetesen várták. A létszámstop [...]
NZsolt
2013.04.22.
Apple, iPhone
734
Két független hírforrás, a The Wall Street Journal és a Bloomberg is megerősítette, hogy a Foxconn elkezdte a munkaerőtoborzást az egyik legnagyobb Zhengzhou-i gyárában. Ez egyben a munkaerőfelvételi stop megszüntetését is jelenti, mely február óta tart. A Foxconn illetékes sajtószóvivője szerint 200-300 ezer ember fog az óriási, nagyváros méretű komplexumban dolgozni. “Az Apple kérésére emeljük [...]
KeleMan
2013.04.16.
Apple, iPhone
1 193
Hon Hai Precision Industry Co, vagy közismertebb nevén a Foxconn 2012 utolsó negyedévét rekordbevétellel zárta – adta hírül a Bloomberg. Az 5,6%-os növekedés az új iPad és iPhone-szériának köszönhető, ráadásul túlszárnyalta az előzetes várakozásokat. Úgy tűnik azonban, hogy a következő negyedévekben nem lesz ehhez hasonló növekedés. “Jelentősen csökkentek az iPhone-szállítmányok ebben a negyedévben, és nem [...]
Slemi
2013.03.29.
Apple, iPhone, Rövidhírek
420
Korlátozott számban vesz csak fel új munkásokat egyelőre a Foxconn Kínában, a vállalat ugyanakkor tagadja a vádakat, hogy ennek hátterében az Apple várakozásoktól elmaradó eladásai állnának. Legnagyobb, a dél-kínai Sencsenben található gyárában teljesen befagyasztotta a munkaerő-toborzást, többi kínai egységében pedig a korábbinál jóval szerényebb mértékben hirdet állásokat a többek között az Apple-nek, a Microsoftnak és [...]
Helme
2013.02.23.
Apple, iPhone
442
A Foxconn, mely az Apple iPhone-jának és iPad-jének gyártója, története során először ad lehetőséget arra, hogy dolgozói vállalati képviselőket választhassanak, amely egy újabb jele a Kínában végbemenő ipari reformoknak. A Foxconn bejelentette, hogy 5 évenként 1 elnök és 20 képviseélő megválasztását és delegálását teszi lehetővé a cég Munkaügyi Tanácsába (Federation of Labour Unions Committee). A [...]
Slemi
2013.02.08.
Apple, Egyéb
331
A rossz munkakörülmények és az alacsony bérek miatt több mint ezren vonultak az utcára múlt hét végén a Foxconn tajvani elektronikai cég egyik kínai beszállítójának gyáránál – jelentette a Cajcsing magazin. Az elsősorban belpolitikai és gazdasági hírekre szakosodott lap honlapja volt az egyik első kínai portál, amely képeket közölt a hét elején a napokkal korábban [...]
KeleMan
2013.01.21.
Apple, Egyéb
258
Korrupció gyanújával vizsgálja a kínai rendőrség a Foxconn alkalmazottait – írja a sina.com hírportál. A vádak szerint a tajvani tulajdonú vállalat magas beosztású munkatársai kenőpénzeket fogadtak el beszállító partnereiktől együttműködésük “bebetonozásaként”. A tajvani Next magazin értesülései szerint a hatóságok több mint tucatnyi embert vizsgálnak az üggyel kapcsolatban, a nyomozás eredményeként pedig tavaly ősszel már letartóztatták [...]
KeleMan
2013.01.11.
Apple, Egyéb
266
Nagyjából egy évvel ezelőtt tette közzé a The New York Times azt a riportot, melyben beszámol az Apple termékeket összeszerelő Foxconn vállalat gyáraiban uralkodó állapotokról. A cikk után azonnal indult a kapkodás, az Apple több gyárlátogatást szervezett, hogy tisztázzák a helyzetet, illetve megtegyék a szükséges lépéseket a munkakörülmények javításáért. A The New York Times azóta [...]
NZsolt
2012.12.31.
Apple, Egyéb
464
Az iPhone 5 az eddigi legbonyolultabb termék, amit valaha a gyártónak el kellett készítenie. A Reuters jelentése szerint kemény diónak bizonyul az iPhone 5 széria elkészítése. „Nem tudjuk tartani az elvárt szintet” nyilatkozta Terry Gou, a Foxconn igazgatója újságíróknak, egy üzleti találkozó után. Az iPhone új generációját már sokkal bonyolultabb legyártani, mint az előzőt, sőt, akadozik [...]
NZsolt
2012.11.09.
Apple, iPhone
2 487