Nem titok, ha azt mondjuk, hogy az Apple a lehető legrosszabbkor adta ki az iPhone 8-at. Maga a széria nagyon jól sikerült, hiszen a külföldi szaklapok is dicsérik, de ennek ellenére több sebből vérzik. Az almások negyedik éve próbálnak meg érvényesülni ugyanazzal a dizájnnal, mint amit a hatos készülékeknél bemutattak, valamint az iPhone X előtt [...]
HusztiD
2017.11.16.
iPhone, Kiemelt hírek
1 537
A Canalys elemzői korábban elárulták, hogy nagyon jól nyitott az Apple az iPhone 8 eladásaival Kínában. Most, hogy egy pár napja már elérhető az iPhone X, azzal a lendülettel esett vissza a nyolcas modellek iránt való érdeklődés, melynek következtében lényegesen olcsóbbak lettek a telefonok. A South China Morning Post nem olyan régen arról számolt be, [...]
HusztiD
2017.11.06.
iPhone, Kiemelt hírek
626
A várakozásoknak megfelelően, magyar idő szerint tegnap késő este tartotta meg az Apple a legutóbbi, 2017 Q4-es pénzügyi konferenciáját. Sokan várták, hogy mit jelentenek be a kaliforniaiak, hiszen erősen kérdéses volt, hogy mégis hogyan teljesítettek az iPhone 8 modellek piacra dobásával. Na de elsőnek nézzük a száraz adatokat: Bevétel 2017 Q4: 52,6 milliárd dollárBevétel 2016 [...]
HusztiD
2017.11.03.
Apple, iPad, iPhone, Kiemelt hírek, Mac
327
Az Apple még csak egy bő hónapja dobta piacra a nyolcas széria modelljeit, de úgy tűnik, hogy a felhasználók körében továbbra is a hetes telefonok a nyerőek. Legalábbis ezt állítja a KeyBanc Capital Markets egyik elemzője, John Vinh, aki elvégezte saját számításait. A hozzáértő szerint azok az emberek csapnak le első sorban a hetes modellekre, [...]
HusztiD
2017.11.02.
iPhone
469
A Gartner elemzőcsapata legújabb beszámolója nagyon pozitívan látja a következő évet, hiszen az iPhone X miatt következhet be jelentős mértékű növekedés az okostelefonok piacán. A szakemberek úgy hiszik, hogy nagy sikert arat az Apple csúcskészüléke, mely leginkább az Egyesül Államokban, Kínában és Európában lesz érezhető. A következő év folyamán tovább növekszik a piac, hiszen a [...]
HusztiD
2017.10.31.
iPhone, Kiemelt hírek
185
Az Apple hivatalosan csak jövő hét csütörtök este osztja meg hivatalos számait arról, hogy hogyan teljesítettek az idei év harmadik negyedévében. Ekkor ugyan megtudhatjuk, hogy pontosan hány millió iPhone-t adtak el, azonban azt biztosan nem, hogy milyen közöttük a megoszlás. Ezúttal a CIRP felmérése árulta el számunkra, hogy bizony a vártnál sokkal rosszabbul teljesítenek a [...]
HusztiD
2017.10.27.
iPhone, Kiemelt hírek
494
Az IDC szakemberei szerint a Huawei hamarosan átveszi az Apple pozícióját az okostelefonok piacán. A hozzáértők számításai alapján a kínai gyártó egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, amivel akár az idei év hátralévő részében, vagy legkésőbb jövőre átveszik az Apple második pozícióját a piac ezen szegmensén. A kínai gyártó nem olyan régen mutatta be a Mate [...]
HusztiD
2017.10.20.
Apple, Egyéb, iPhone
504
Szeptember végével hivatalosan véget ért az idei év harmadik negyedéve, a legtöbb vállalatnak pedig már sikerült lezárnia az aktuális pénzügyi időszakát. Az Apple hivatalosan csak november másodikán ejti meg a 2017 Q4-es pénzügyi konferenciáját, de az IDC csapata ezt megelőzően előállt a legújabb felmérésével, melyből kiderült, hogy milyen volt a helyzet a legutóbbi három hónapban [...]
HusztiD
2017.10.18.
Egyéb, Mac
144
A hétvége folyamán a Foxconn megejtette aktuális pénzügyi konferenciáját, melyből megtudhattuk, hogy hogyan teljesítettek. A vállalat összesen 14,83 milliárd dollár bevételre tett szert, szeptember folyamán pedig 42,4 százalékkal teljesítették túl magukat az augusztusi hónaphoz képest, azonban a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva 3,7 százalékos visszaesésről számoltak be. Mit jelent mindez? Ugyan pontos iPhone eladásokat nem tudunk [...]
HusztiD
2017.10.16.
Egyéb, iPhone
227
Ugyan még egy hónap van az iPhone X megjelenéséig, de az elemzők már azt számolgatják, hogy mennyit keres rajta a Samsung. Mint tudjuk, a csúcsmodellben lévő OLED kijelzőt kizárólag a koreai vállalat gyártja el az almások számára, de ezen felül megemlíthetjük még az akkumulátorokat egyaránt. A Counterpoint Technology Market Research csapata egy érdekes elemzést osztott [...]
HusztiD
2017.10.05.
Egyéb, iPhone
342
Az Apple szeptember 12-én tartotta meg a szokásos évi iPhone eseményét, ahol nem csak a nyolcas modellek, de a jubileumi kiadás, az iPhone X egyaránt bemutatkozott. Mint ekkor kiderült, a nyolcas telefonok szeptember folyamán megjelentek, viszont a csúcsmodellre november elejéig kell várni, hiszen hivatalosan csak harmadikán kezdődik meg a csúcskészülék értékesítése. A KGI méltán ismert [...]
HusztiD
2017.09.26.
iPhone, Kiemelt hírek
335
A Loup Ventures-től Gene Munster készült egy viszonylag érdekes számítással az új iPhone modellek kapcsán. Ahogyan ilyenkor az elemzők körében lenni szokott, úgy ő is megosztotta a nagyközönséggel a saját nézeteit, hogy szerinte milyen piaci megoszlásokat várhatunk az új csúcsmobilok megjelenésével. Munster hasonló fogadtatásra számított, mint amit a jelenlegi helyzet tükröz. Az előrendelésekből látszik, hogy [...]
HusztiD
2017.09.19.
iPhone
559
Pár hónap késéssel, de az Apple tavaly december folyamán dobta piacra az AirPods vezeték nélküli füleseit. Ekkor vegyesek voltak a felhasználói visszajelzések, ugyanis nem elég, hogy viszonylag drágának számított, de még 6-8 hetes várakozási idő is volt rá. Ennek ellenére nyolc hónap elteltével sem igazán csökkent a rá mutatkozó kereslet. Ezúttal az NPD kutatócsapata állt [...]
HusztiD
2017.09.05.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
454
Az utóbbi hónapokban lassulni látszódtak az Apple Watch eladások. Mindez megváltozhat a harmadik generációs Apple Watch modellek bemutatásával, hiszen elemzők szerint akár 4,5 millió órát passzolhatnak el az almások az idei év legutolsó negyedévében, amivel összesen 15 milliót szállítanak le erre az évre. A Digitimes beszámolója szerint az Apple megfelelő ütemben gyártja az órákat, így [...]
HusztiD
2017.08.28.
Apple Watch
382
Egyre nagyobb részesedést ér el az Apple a notebook-ok piacán, hiszen a második negyedéves eladások alapján 17,1 százalékkal szállítottak le több mezei MacBook-ot, mint egy évvel korábban. A TrendForce új felmérése alapján ennek köszönhetően a piaci megoszlását is 9,3-ról 10 százalékra növelte a kaliforniai vállalat. Ezen eredményeket az Apple egy csökkenő piacon hajtotta végre. A [...]
HusztiD
2017.08.23.
Mac
146
Az Apple még a tavaly szeptemberben megrendezett iPhone 7 berkein belül mutatta be új vezeték nélküli fülesét, az AirPods-t. Akkor ígéretek szerint októberben került volna a boltok polcaira, de végül december lett belőle. Azóta pedig folyamatosan 6 hetes idővel vállalták a kiegészítők szállítását. Ha jelen pillanatban felnéztek az Apple honlapjára, akkor láthatjátok, hogy már 4 [...]
HusztiD
2017.08.11.
Apple, Egyéb
291
A Kantar csapatának jóvoltából készült egy újabb negyedéves felmérés, melyben a februártól májusig tartó eladásokat vizsgálták, azon belül pedig tovább bontották operációs rendszerek megoszlásai alapján. Sajnos kicsit késve jelentkeztek a felméréssel, hiszen május már bő két hónapja véget ért, de ettől függetlenül érdemes elmenni a számokon. Ahogyan megszokhattuk, az elemzők először is megvizsgálták az EU [...]
HusztiD
2017.08.10.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
212