együttműködés

Ezentúl a Deloitte is besegít az Apple-nek

Ezentúl a Deloitte is besegít az Apple-nek

Az Apple pár órája jelentette be, hogy új partneri megállapodást kötött a Deloitte-tal, melynek köszönhetően ígéretes alkalmazásokat várhatnak a vállalati szféra dolgozói. Hasonló ez ahhoz, mint amit az IBM és SAP párosával csináltak korábban. Apropó, az IBM-mel igencsak jövedelmező a kapcsolatuk a kaliforniaiaknak. Ezúttal szintén ugyanez a helyzet, hiszen az új megállapodásnak köszönhetően hasznos alkalmazásokat [...]

HusztiD 2016.09.29. Apple 0 db 180

Újabb mérföldkövet ért el az Apple és IBM együttműködése

Újabb mérföldkövet ért el az Apple és IBM együttműködése

Korábban már nem egyszer hallhattunk az Apple és IBM együttműködéséről, hiszen az utóbbi bő egy évben összefogtak, hogy együttes erővel megcélozzák a vállalati szférát. A két partner bejelentette, hogy kapcsolatuk újabb állomásához érkeztek, hiszen immáron száznál több olyan alkalmazás van, amelyet együtt fejlesztettek a különféle nagyvállalatok számára. A hivatalos információk szerint 14 különböző iparban, 65 egyedi [...]

HusztiD 2015.12.17. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 228

Cupertino hordja a nadrágot az IBM-Apple házasságban

Cupertino hordja a nadrágot az IBM-Apple házasságban

A hírek szerint az Apple komolyan veszi az IBM-es összeborulást, ami ugyan az iOS eszközökről szól, de a cég a hírek szerint ragaszkodik ahhoz, hogy az IBM salesesei Mac gépeket és a Keynote alkalmazást használják, amikor promózzák-demózzák-bemutatják az együttműködés gyümölcseit a potenciális klienseknek. Ennek célja nyilván az, hogy a cég szorosan integrált ökoszisztémája maradjon a [...]

Skarp 2015.02.10. Apple, Mac 3 hozzászólás 397

Tim az Alibabával tárgyal a héten

Tim az Alibabával tárgyal a héten

Ahogy telnek a napok, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Kínában tett látogatása már időszerű volt és nem csak hirtelen felindulásból ment oda. A Wall Street Journal digitális konferenciája számára adott élő interjúban azt is megosztotta velünk, hogy a következő pár napban megbeszélésekbe kezd az Alibaba Group-pal, amik témája egy potenciális gazdasági együttműködés lehet. A cégcsoport [...]

Skarp 2014.10.28. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 266

Miről is szól az IBM-mel kötött együttműködés?

Miről is szól az IBM-mel kötött együttműködés?

Igen, a nap hírével foglalkozik mindkét címlapsztorink. Az imént számbavettük, hogy vajon mit szólt volna Jobs az új szövetségeshez, most beszéljünk egy kicsit az egész hátteréről. Évtizedekkel ezelőtt az Apple piszok nehéz helyzetben volt, Macjeit nem nagyon akarták vásárolni a vállalkozások. A legfontosabb vevőréteg az egyéni felhasználók és az oktatási célokra beszerzők voltak. A sakktábla [...]

Skarp 2014.07.16. Apple, iOS, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 449

Öt Jobs-féle indok az IBM-Apple összeborulás ellen

Öt Jobs-féle indok az IBM-Apple összeborulás ellen

Az Apple-IBM vállalati összekarolástól hangos ma a techsajtó. Attól is, hogy miként kezdte el Cook a saját képére formálni a vállalatot – s ez is olyasmi, amit Jobs regnálása alatt nagyon nehezen tudtunk volna elképzelni. Az International Business Machines-szal folytatott rivalizáció egyidős az Apple-lel, Jobs pedig haragtartó ember lévén élete végéig tiszta szívéből rühellte a [...]

Skarp 2014.07.16. Apple, Kiemelt hírek, Steve Jobs 1 db 569

Az EB rábólintott, hogy a Microsoft megvegye a Nokia mobilüzletágát

Az EB rábólintott, hogy a Microsoft megvegye a Nokia mobilüzletágát

Az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyta, hogy a Microsoft megvegye a Nokia mobilüzletágát. A bizottság szerint nem vet fel versenyjogi aggályokat az ügylet, ezért az uniós szabályok értelmében nincs akadálya. Brüsszel megítélése szerint a két cég tevékenysége csak szerény mértékben fedi egymást, ezért nem áll fenn annak komoly kockázata, hogy az egyesülés miatt más szereplők kiszorulnának [...]

Helme 2013.12.09. Apple, Egyéb 6 hozzászólás 497

Az Apple TV érdekében együttműködik az Apple és az HBO

Az Apple TV érdekében együttműködik az Apple és az HBO

A Bloombergben megjelent információk szerint, az Apple és az HBO összefog annak érdekében az HBO Go tartalmát is élvezhessék a felhasználók. “A kábeles és műholdas előfizetők, akik fizetnek az HBO-ért, több mint 600 órányi filmet és sorozatot nézhetnek majd meg az Apple TV segítségével” – mondta egy Apple-höz közel álló forrás, aki neve elhallgatását kérte. [...]

Slemi 2013.02.08. Apple, Kiegészítők 1 db 740

Az Apple a Foursquare-rel tárgyal az együttműködésről

Az Apple a Foursquare-rel tárgyal az együttműködésről

Gyakori panasz az Apple Maps esetében, – és korábban az alapértelmezett Google változatnál is – hogy nem rendelkezik megfelelő POI adatbázissal.  A POI (point of interest) olyan pontokat jelöl koordináta szerint, melyek valamiért érdekesek a felhasználónak. Lehet ez étterem, benzinkút, cég vagy bármi más, ami egy adott helyhez van rendelve. Az Apple ugye azért szakította [...]

Helme 2012.12.18. Apple, Programok 0 db 602

Az Apple nem fogja felvásárolni a Twittert

Az Apple nem fogja felvásárolni a Twittert

A Twitter és az Apple egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki mostanában. Ez főként annak köszönhető, hogy a mikroblogot rengeteg véleményvezér használja előszeretettel, akik igazából a valós, életbeli trendeket alakítják. A New York Times megszellőztetett egy olyan információt, hogy az Apple komoly szeletet szeretne magának tudni a közösségi oldalból. De úgy tűnik, mindez nem igaz. Tavaly [...]

Helme 2012.08.15. Apple, Egyéb 3 hozzászólás 303