AAPL

Hatalmasat csökkent az Apple, Amazon és a Netflix részvényértéke

Hatalmasat csökkent az Apple, Amazon és a Netflix részvényértéke

Nagyon érdekes dolog történt, ugyanis az Apple részvénye a szerdai zárásra 4,6 százalékot csökkent, amelyre szakértők szerint a pénzügyi válság óta nem volt példa. Mi több, nem csak az Apple, hanem az Amazon is csökkent 6,2, illetve a Netflix 8,4 százalékkal, ugyanúgy egyetlen nap leforgása alatt. Ha összeadjuk az értékeket, akkor eme három gyártó 120 [...]

HusztiD 2018.10.12. Apple, Egyéb 0 db 193

Alig kapta meg bónuszait Tim, máris eladta a részvényei nagyját

Alig kapta meg bónuszait Tim, máris eladta a részvényei nagyját

Az elmúlt napok folyamán számoltunk be arról, hogy Tim Cook immáron hét éve tölti be vezérigazgatói szerepét az Apple-nél, s ebből kifolyólag hatalmas summát rakott zsebre. Most, napokkal később viszont arról kell beszámoljunk, hogy a vállalat CEO-ja máris eladta részvényeinek jelentős részét. A szemfülesek az úgynevezett SEC dokumentumok alapján észrevették, hogy a hét folyamán Tim [...]

HusztiD 2018.08.30. Tim Cook 1 db 273

Történelmi mérföldkő: az Apple az első egybillió dolláros vállalat!

Történelmi mérföldkő: az Apple az első egybillió dolláros vállalat!

Csak úgy zajlanak az események az Apple háza táján az elmúlt napok folyamán, hiszen kedd este ejtette meg Tim és csapata a 2018 Q3-as pénzügyi konferenciát, melynek hatásáról pont tegnap számoltunk be. Mint ekkor jeleztük, az Apple csupán lépésekre van az egybillió dolláros értéktől. Hölgyek és urak, jó hírünk van, ugyanis az Apple tegnap késő [...]

HusztiD 2018.08.03. Apple 0 db 218

AAPL: lépésekre az egybilliótól

AAPL: lépésekre az egybilliótól

Kedd este folyamán tartotta meg 2018 Q3-as pénzügyi konferenciáját az Apple, s mint tudjuk, újabb rekordokat értek el. Mivel az almások legutóbbi mérlege pozitív irányba tolódott, így várható volt, hogy valamelyest megugranak a vállalat részvényértékei. Legutóbb a WWDC ’18 konferenciát követően volt nagyobb ugrás, amikor is az AAPL kicsivel több, mint 193 dollárt ért. A hét [...]

HusztiD 2018.08.02. Apple, Egyéb 0 db 133

Hiába szárnyal az Apple, szakértők szerint hanyatlás következik

Hiába szárnyal az Apple, szakértők szerint hanyatlás következik

A Barclays, a Deutsche Bank és a Goldman Sachs egyike azon tucat elemzőcsapatnak, kik szerint hatalmas bajban lehet az Apple, hiszen a következő egy évben jelentősen csökken a vállalat részvényértéke. Hiába zárt jól az AAPL a hétfő esti WWDC ’18 konferencia után, mégis óvva intenek minden befektetőt. Mint kedd reggel beszámoltunk, az AAPL értéke immáron [...]

HusztiD 2018.06.08. Apple 0 db 194

Rekord értékre kúszott fel az AAPL értéke a WWDC ’18 után

Rekord értékre kúszott fel az AAPL értéke a WWDC ’18 után

Tegnap este folyamán mutatta be legújabb rendszereit az Apple, s egyelőre úgy tűnik, hogy felszöktek a részvényértékek. Minden fontos bejelentéskor várható, hogy egy vállalat részvényének az értéke negatív, vagy pozitív irányba tolódik, függvén attól, hogy milyen újdonságokat mutatnak be, illetve mekkora a lelkesedés fogadja azokat. Az utóbbi  hónapokban nem egyszer merült fel a téma, mely [...]

HusztiD 2018.06.05. Apple 0 db 176

Az iPhone X gyenge szereplése miatt 46 milliárd dollárt esett az Apple értéke

Az iPhone X gyenge szereplése miatt 46 milliárd dollárt esett az Apple értéke

Az utóbbi napok folyamán egyre több és több elemző osztotta meg számításait azzal kapcsolatosan, hogy hogyan szerepelt az iPhone X. Mi több, még a KGI jól ismert elemzője, Ming-Chi Kuo szintén hallatott magáról, aki szerint nyár végére akár a tömeggyártással is leállhat az Apple a csökkenő kereslet miatt. Úgy tűnik, hogy a sok elemzés megtette a hatását, [...]

HusztiD 2018.01.31. iPhone 0 db 242

Jövőre lépheti át azt a bizonyos, egybillió dolláros határt az Apple

Jövőre lépheti át azt a bizonyos, egybillió dolláros határt az Apple

Jó ideje pletyka tárgyát képzi az Apple a különböző elemzőknél, hiszen ha minden jól megy, akkor ők lehetnek az első olyan tech vállalat, kik elérik az egybillió dolláros értéket. Korábban számos elemzői becslésről olvashatunk, azonban a GBH Insights egyik szakija, Daniel Ives szerint az Apple a következő év folyamán éri el eme bűvös határt. Az [...]

HusztiD 2017.11.27. Apple 0 db 191

Az iPhone X-nek köszönhetően döntött újabb rekordot az AAPL

Az iPhone X-nek köszönhetően döntött újabb rekordot az AAPL

Új rekordot ért el az Apple részvényértéke, az AAPL, hiszen magyar idő szerint tegnap késő délután 169,04 dollárral zárták a napot, amivel a vállalat értéke 873 milliárd dollárra volt tehető. Mi több, az utóbbi napokban látványosan megindult fölfelé az AAPL, mióta az almások előrendelhetővé tették az iPhone X-et. Sajnos az iPhone 8 modellek piacra dobásakor [...]

HusztiD 2017.11.01. Apple, iPhone 0 db 187

Rekordmagasságon az AAPL!

Rekordmagasságon az AAPL!

Az Apple a tegnapi nap folyamán újabb rekordot könyvelt el, hiszen az AAPL részvényük értéke elérte a 161,25 dolláros határt. Ennek köszönhetően a vállalat értéke 832 milliárd dollárral zárt, ami hatalmas előrelépés a májusi adatokhoz képest, hiszen akkor még “csak” 800 milliárdon álltak. Néhány elemző pedig már azt is latolgatta, hogy a szeptemberi iPhone 8 bemutatón [...]

HusztiD 2017.08.09. Apple 0 db 117

Eddig soha nem látott magasságokba emelheti az Apple-t az iPhone 8

Eddig soha nem látott magasságokba emelheti az Apple-t az iPhone 8

A Nomura Instinet egyik befektetője, Jeffrey Kvaal megrakta tétjeit, aki szerint soha nem látott rekordokat dönthet meg az Apple az ősszel érkező iPhone 8-cal. Az eddigi elemzői értékelések eléggé vegyesek, de zömében elmondható, hogy mindenki rekord évvel számol. Jeffrey szerint ősszel az AAPL értéke 150 és 165 dollár közé állhat be. Korábban az elemzők még [...]

HusztiD 2017.03.29. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 933

Elemzőknek köszönhetően újabb rekordot ért el az AAPL

Elemzőknek köszönhetően újabb rekordot ért el az AAPL

Egy héttel ezelőtt már beszámoltunk, hogy rekordmagasságot ért el az AAPL értéke, azonban most ismételten meg kell ismételnünk önmagunkat, hiszen újabb csúcsra mászott az Apple. Kicsivel több, mint egy hete még 135 dollár volt az AAPL részvényértéke, legutóbb pedig 136,75 dodóra kúszott fel. Természetesen minden ingadozásnál vannak indokok, hogy miért történnek. Ezúttal a Morgan Stanley [...]

HusztiD 2017.02.22. Apple 0 db 107

Rekordmagasságban az AAPL

Rekordmagasságban az AAPL

Az AAPL értéke igencsak megindult, hiszen az elmúlt napok folyamán kétszer is rekordot döntöttek vele az almások. Eddig 2015 nyarán ütötte meg az AAPL mértéke a 132,54 dolláros szintet, azonban az elmúlt napokban ezt kétszeresen megfejelte a vállalat. Először hétfőn ment 133 dollár fölé az AAPL, azonban a tegnapi nap folyamán már a 135,01-es határt [...]

HusztiD 2017.02.15. Apple 1 db 157

Több ezer részvénytől szabadult meg Tim Cook

Több ezer részvénytől szabadult meg Tim Cook

A legújabb hírek szerint az Apple vezérigazgatója, Tim Cook az elmúlt hetek folyamán nagyobb mennyiségű részvénytől szabadult meg. Egészen pontosan 600 ezer saját részt adott el, ami nagyjából 65 millió dollárt jelent, de még így is több, mint egymillió részvénye van, melynek összértéke 110 millió dollár fölé  tehető. Egyébként még az előző hét folyamán számoltunk [...]

HusztiD 2016.09.12. Tim Cook 0 db 298

Milliomos lennél, ha gyereknevelés helyett AAPL-be fektetnéd az összes pénzed

Milliomos lennél, ha gyereknevelés helyett AAPL-be fektetnéd az összes pénzed

Mint az köztudott, a gyereknevelés egyáltalán nem olcsó dolog, de ha helyette AAPL-t vásárolnál, akkor milliomos lennél. Oké, a cím és az utóbbi állítás egy kicsit durván hangzik, viszont a napokban elstartolt egy új weboldal, ami pont azt boncolgatja, hogy mennyi pénzed lenne, ha gyereknevelés helyett Apple részvényekbe fektetted volna vagyonod… A whatifboughtappleinstead.com oldalon egyszerűen [...]

HusztiD 2016.08.17. Egyéb 0 db 274

Növekedésnek indult az AAPL értéke a 2016 Q3-as konferencia előtt

Növekedésnek indult az AAPL értéke a 2016 Q3-as konferencia előtt

Az AAPL immáron ismételten a három számjegyes értékhatárt üti, ugyanis a tegnap esti órákban 100 dollár fölé kúszott az eladási ára. Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor 100,13-nál állt meg, utoljára pedig egy bő hónappal ezelőtt, június 6-án állt 100 fölött. Általában ilyenkor szokott viszonylag nagyobbakat ingadozni a részvény értéke. A legutóbbi pénzügyi konferencia alkalmával 13 [...]

HusztiD 2016.07.19. Apple, Egyéb 0 db 107

40 milliárd dollárt esett az Apple értéke egyetlen éjszaka alatt

40 milliárd dollárt esett az Apple értéke egyetlen éjszaka alatt

Magyar idő szerint kedden este az Apple megejtette a 2016 Q2-es pénzügyi konferenciáját, ami finoman szólva sem volt kedvező, hiszen 13 évnyi növekedés után visszaesést könyvelhettek el. Másnap reggelre az AAPL értéke 8 százalékot esett vissza, amivel 100 dollár alá ment a részvények értéke. Nem csoda, hiszen 8 milliárddal kevesebb bevételt produkáltak, miközben 10 millióval [...]

HusztiD 2016.04.28. Apple 0 db 354