Az iPhone X gyenge szereplése miatt 46 milliárd dollárt esett az Apple értéke

HusztiD 2018.01.31. 11:56 iPhone 0 db 241

Screen-Shot-2560-11-07-at-10.45.52-PM

Az utóbbi napok folyamán egyre több és több elemző osztotta meg számításait azzal kapcsolatosan, hogy hogyan szerepelt az iPhone X. Mi több, még a KGI jól ismert elemzője, Ming-Chi Kuo szintén hallatott magáról, aki szerint nyár végére akár a tömeggyártással is leállhat az Apple a csökkenő kereslet miatt.

Úgy tűnik, hogy a sok elemzés megtette a hatását, ugyanis január 23-a óta több, mint 10 dollárt csökkent az AAPL értéke. Ekkor még 177,04 dollár volt az AAPL, viszont tegnap este már 166,97 dollárral zártak, ami egy hét leforgása alatt hatalmas visszaesésnek tudható be. Annyira hatalmasnak, hogy ezen idő alatt szám szerint 46,4 milliárd dollárt csökkent az Apple értéke.

Ne feledjük, az almások holnap ejtik meg a 2018 Q1-es pénzügyi konferenciát, így hivatalosan ekkor tudhatjuk meg, hogy arattak-e az eladásaikkal, vagy sem. Egy biztos, hogy a pénzügyi konferencia után ismételten változni fog az AAPL értéke, a kérdés csupán az, hogy milyen irányba. Ha valóban rosszabbul teljesítettek az almások, mint remélték, akkor nyilván csökkenni fog, de ha mégis sikerült több telefont elpasszolniuk, akkor várhatóan újra növekedni fog a részvényérték.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!