Gyorsan szögezzük le: nem Magyarországról van szó, kivételesen Franciaországban kezdtek el nagyszabású bevételi forrás keresésbe, amiből évi szinten több, mint 86 millió eurót (kb 25,3 milliárd forintot) szeretnének bevételként elkönyvelni. A nagy felhajtás oka az, hogy a felhasználók többet költenek magára a hardware-re, mint a tartalomra, így szerintük pont azok járnak a legrosszabbul, akiknek köszönhetően [...]
Fizikus
2013.05.14. 21:58
Apple, iPhone
1 012
Az Apple egyes források szerint komoly változtatásokat tervez az AppleCare szolgáltatásban, amely a hivatalos ügyfélszolgálatért és supportért felelős – legalábbis az AppleInsider szerint. Az AppleInsider értesülései szerint a változtatások először Amerikában, majd világszerte bevezetésre kerülnek. Egy kérésére névtelenül maradó Apple alkalmazott szerint “A legutóbbi zártkörú Apple bejelentés alapján az egész support-rendszert meg fogják változtatni. Jelenleg, [...]
Kacor
2013.05.14. 13:21
Apple, Egyéb
1 647
Az importvámok fizetésének megkerülésével és pornográfia terjesztésével vádolja az amerikai Apple vállalatot a fogyasztóvédelmi jogászok egyesülete Kínában. Az állami támogatású kínai jogász szövetség alá tartozó szervezetet a jogi kérdésekkel foglalkozó központi napilap, a Facse Zsipao idézi terjedelmes cikkében. Az egyesület azzal vádolja az amerikai óriásvállalatot, hogy az a világhálót és internetes boltját felhasználva kerüli meg [...]
Helme
2013.05.13. 20:56
Apple, Egyéb
1 004
Az erdő mélyén bizony furcsa dolgok történnek, s különös lények élnek. Ott, ahol az emberi tekintet már nem pásztáz, egy párhuzamos univerzumban, létezik egy eddig ismeretlen és varázslatos civilizáció, melyben a jó és a gonosz harca folytonos. Véletlen csodának köszönhetően, egy lány belépést nyer ebbe a káprázatos álomnak hitt valóságba, hogy néhány nem mindennapi segítőjével [...]
Helme
2013.05.13. 19:20
Apple, Játékok
4 878
Amikor az Apple-féle Maps “leváltotta” a Google Maps-et (mint beépített alkalmazást), sokan szkeptikusak voltak. Tény, hogy előbbi még mindig gyerekcipőben jár utóbbihoz képest (pláne ha a Street View által újabban kínált munkahelyi, titkos voyeur tevékenységek élvezetére gondolunk), de az Apple szépen-csendben bizony foltozgatja alkalmazását. Tavaly a 3D térképek amerikai, angliai, franciaországi és kanadai térképpel bővültek, [...]
Kacor
2013.05.13. 16:09
Apple, Programok
1 100
Ránézésre nem tudnánk megkülönböztetni egy amerikai és egy dél Koreában forgalmazott Galaxy S4-et, de a motorháztető alatt bizony komoly különbségekre figyelhetünk fel – derül ki az iSuppli.com friss sajtóközleményéből: nem csak a processzor különbözik a két, S4 névvel forgalmazott telefon esetében. Ezek után persze nem meglepő, hogy a két kütyü ára is jelentősen eltér. Minderre [...]
Kacor
2013.05.12. 23:06
Apple, Egyéb
5 907
Rövid ideig 4,49€ helyett ingyenesen letölthető a PicShop HD – Photo Editor, ami a neve ellenére universal app, így iPhone és iPad tulajdonosok is egyaránt telepíthetik készülékeikre. Főbb tulajdonságai: Facebook-os, és készülékünkön lévő képek kezelése Megszámlálhatatlan mennyiségű effekt és szűrő Rengeteg beállítás: szín, szaturáció, fényerősség, kontraszt, stb… Vörös szem eltávolítás Forgatás / vágás / méretre [...]
Fizikus
2013.05.12. 21:12
Apple, Programok, Rövidhírek
1 633
Írtunk már arról, hogy mire számíthatunk az iOS 7 kapcsán, és a legújabb mobil oprendszer bizony sok művész fantáziáját beindította: az elhangzottak alapján készült konceptvideók gombamód szaporodnak. Az első koncepció a Simplyzesty.com oldal művészeti vezetőjétől, Philip Joyce-tól származik. A videóban az új Siritől kezdve a lock screenen át a home képernyőn keresztül egészen az új [...]
Kacor
2013.05.12. 18:15
Apple, iPhone
2 731
Az Apple márciusban vezette be a kétlépcsős Apple ID verifikációt Amerikában, Angliában, Ausztráliában, Írországban és Új Zélandon. Május 10-től az új szolgáltatás azonban többek között Mexikóban, Németországban, Oroszországban, Ausztriában, Brazíliában, Belgiumban, Porutgáliában, Olaszországban és Lengyelországban is elérhető. Az érintett országokban az új opció automatikusan megjelenik Apple ID-nk biztonsági beállításainál. Ha aktiváljuk a kétlépcsős módszert, ahhoz, [...]
Kacor
2013.05.12. 14:00
Apple, iPhone
1 461
Manhattan egyik legnépszerűbb, az 5. Sugárúton elhelyezkedő Apple boltját ma reggel elárasztotta az eső. Nemesen egyszerű oknál fogva: a tető lyukas volt. A beszámolók alapján az “áradás” csütörtök reggel, nem sokkal a 8 órás nyitás után vette kezdetét. Ez idő tájt körülbelül 15 vásárló nem értette, miért ázik el – vásárlás közben. Az alkalmazottak egyöntetűen [...]
Kacor
2013.05.11. 18:55
Apple, Egyéb
823
A Bloomberg című folyóirat korábban nagy port felkavaró cikkben közölte, hogy a Pegatron – az Apple egyik fontos beszállítója, – 25-30 százalékkal kevesebb iPad mini megrendelést prognosztizál a második negyedévre. Eleve furcsának tűnt, hogy egy Apple beszállító hirtelen nagy dobra veri az értesüléseit – az Apple belső köréhez tartozó beszállítók az ilyen adatokkal kapcsolatban általában nagyon [...]
Kacor
2013.05.10. 22:06
Apple, iPad
555
Úgy látszik nem kell több bizonyíték, hogy az Apple idén ősszel egy “budget” kategóriás iPhone készüléket is piacra fog dobni. Várhatóan ez lesz az iPhone Mini. A Reuters legfrissebb értesülései szerint ugyanis az Apple egyik beszállítója, a Pegatron Kínában 40%-al, kívánja emelni a második félévre munkatársainak számát. Jelenleg közel 100.000 munkást dolgoztatnak, így ezen 40%-os [...]
KeleMan
2013.05.10. 19:37
Apple, iPhone
3 327
A Kickstarer-en egy újabb kreatív projekt indult útnak, melyben a tervezők egy apró, de hasznos multifunkciós kiegészítő megvalósításához kérnek segítséget. A siker már most borítékolható, hiszen még csak tegnap startolt el, de a tömeggyártás elindításához szükséges 19.000 dollárból jelenleg már több mint 13 ezer dollár össze is gyűlt. A XiStera első ránézésre nagyon hasonlít egy [...]
Tian
2013.05.10. 17:10
Apple, Kiegészítők
3 672
Gondolkoztatok már azon, hogy ki állhat a kamera mögött, amellyel azokat a csodálatos Apple termékfotókat készítik, melyek visszaköszönnek minden dobozon, hirdetésben, weboldalon, reklámfilmben? Ha a válasz igen, úgy eláruljuk, hogy a híres fotós neve Peter Belanger. A San Franciscoban élő úriember főállású fotós, az Apple mellett többek között az eBay, a Nike, a Pixar, a [...]
KeleMan
2013.05.10. 12:07
Apple, Egyéb
967
Javában zajlik az új iOS 7 mobiloperációs rendszer tesztelése, melyet alátámaszt, hogy különböző webes statisztikákban megjelentek az iOS 7-re utaló nyomok. A Google Analytics mellett a népszerű Onswipe statisztikáiban is jól látható, hogy Cupertinoban, már szinte mindenki iOS 7-el járkál az Apple főhadiszállásán. Az AppleInsider jelentése szerint 2013. április 30-tól megugrott az iOS 7 rendszerrel [...]
KeleMan
2013.05.09. 21:18
Apple, iOS
2 780
Napra pontosan egy évvel ezelőtt ezt írtuk a 2012-ben kiadott Fortune 500-as listáról: Az Apple kirobbanóan tör az élre, köszönhető ez az új iPad készüléknek is, melyet visznek, mint a cukrot. Az amerikai Fortune 500-as listán is az élre tört. Bejutott a legjobb 20 cég közé, egészen pontosan jelenleg a 17. helyen áll. A magasabb [...]
KeleMan
2013.05.09. 18:31
Apple, Kiemelt hírek
565
A népszerű Photoshop, InDesign, After Effects és egyéb kitűnő szerkesztő programok gyártója, az Adobe a nemrég lezajlott Max fejlesztői konferencián meglepő lépésre szánta el magát. A szoftvereik mellett bemutattak két új hardvert is, melyek a “Project Mighty” és a “Napoleon” nevet kapták. Az Adobe szintén a bemutatón leplezte le, hogy az eddigi szoftvereiket (Creative Suite) [...]
KeleMan
2013.05.09. 15:13
Apple, Egyéb, iPad
1 632