Vérbeli pletykával van dolgunk, mindenestre van elég érdekes ahhoz, hogy megemlítsük. A dél-koreai kijelzőgyártók állítólag próbálják rábírni az Apple-t a flexi OLED kijelzők használatára, de az első ilyen modellek 2018 előtt nem érkeznének meg. Az Apple állítólag komolyan agyal az IPS technológiáról OLED-re történő átálláson, mivel ezzel javulhatna a cég a fényerő, szaturáció és pontosság terén [...]
Skarp
2015.06.25. 10:15
Apple, iPhone
426
Úgy tűnik, hogy a hét második fele is remekül indul, hiszen ma is több nevesebb alkalmazás került leértékelésre. Olyan játékokat szerezhettek be most akciós áron, mint az Alto’s Adventure-t, Hitman GO-t vagy az Impossible Road-ot. Ezen felül érdemes most a Capo Touch-ra is lecsapni, hiszen azt most féláron kínálják. [...]
HusztiD
2015.06.25. 09:33
Apple, Játékok
409
A Metallica nem volt mindig nagy Apple fan: az együttes korábban az iTunes számalapú eladási modelljét is kritizálta, mondván ez az albumformátum halálához járul hozzá. Mostanra azonban változott a helyzet és vele úgy tűnik, Ulrichék véleménye is. A zenekar albumai csak 2006-ban, három évvel az indulás után váltak elérhetővé a szolgáltatásban, ráadásul az USA-n kívül értékesítés [...]
Sloan
2015.06.24. 17:03
Apple, iTunes, Kiemelt hírek
251
Nagy valószínűséggel egy a Facebookon és Twitteren terjedő trollposzt miatt terhelődött túl a kanadai Saskatchewanban található Regina városának segélyhívó vonala a hétvégén – nyilatkozta a helyi rendőrség illetékese. Csak vasárnap reggel, két óra alatt 114 letett hívást regisztrált a regionális segélyhívó szolgálat, számolt be a CBC. A helyi rendőrség hivatalos nyilatkozatában egy közösségi hálókon terjedő mémnek [...]
Skarp
2015.06.24. 14:29
Apple, iOS
492
Az Apple kedden megkapott egy újabb amerikai tervezői szabadalmat, fedezte fel az AppleInsider, amely egy új Beats márkájú gamer headsetre utal, vagyis egy mikrofonnal felszerelt Beats termékre, mely a játékosokat célozza meg célközönségként. A szabadalmi bejegyzés szinte csak képekből áll, és Robert Brunner és Christopher Kuh nevét tüntették fel rajta mint feltalálókat. Mindketten tervezők az Ammunitionnél, a stúdiónál, amit Beats audio [...]
UP
2015.06.24. 13:08
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
304
A fejlesztő, Nick Lee a minap megosztott egy videót, amiben felfedi, hogy hogyan törte fel az Apple Watch-ot és futtatta rajta a Macintosh OS 7.5.5-ös verzióját. Azok számára, akik nem tudnák, ez majdnem két évtizede, 19 évvel ezelőtt jelent meg, 1996. szeptember 27-én, míg az Apple Watch-ot 2015. április 24-én debütált. Lássuk be, ez egy elég nagy [...]
UP
2015.06.24. 10:28
Apple, Apple Watch
313
A General Motors ma bejelentette, hogy a 2016-os Buick és GMC modellek már a cégcsoport saját IntelliLink rendszerén keresztül támogatják majd a CarPlay-t és az Android Autot. A modellek listáján szerepel a jövő évi Buick LaCrosse, a Regal, GMC Canyon, Yukon és Sierra is. Az IntelliLink kijelző gyors és könnyű hozzáférést biztosít majd a térképes, zenei alkalmazásokhoz, valamint a hívásokhoz és az üzenetekhez [...]
Sloan
2015.06.24. 08:21
Apple, iOS
288
Az előző napok folyamán leginkább a játékok domináltak az App Store-ban, azonban most a programoké a főszerep. Érdemes most lecsapni az AmpliTube-ra, hiszen mindkét appot féláron kínálják, ugyanakkor nem árt most a Sleep Cycle-t sem beszerezni, hiszen azon is spórolhattok egy pár eurót. [...]
HusztiD
2015.06.24. 08:11
Apple, Játékok
444
Igazi bétaeső van ma, kijött a béta az Apple mindhárom platformjához, vegyük is számba gyorsan, hogy mi is a helyzet, nagysági sorrendben. Kezdjük is a Watch oprendszerének második iterációjával. A legfontosabb újítás – ahogy azt a WWDC-n már megtudhattuk – az új funkciók behozatalán kívül a natív alkalmazások támogatása. Az új béta segítségével a fejlesztők [...]
Skarp
2015.06.24. 07:45
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
620
Pont mikor már mindenki számára úgy tűnt volna, hogy pont kerül a piti botrány végére és az Apple belemegy abba, hogy a próbaidőszak alatt is fizet az előadóknak és kiadóinak, a WSJ újra bedobta az égő gyufát az olajoshordók közé. A patinás gazdasági lap arról ír, hogy bár mindenki feltételezte, hogy az Apple mostantól fizeti [...]
Skarp
2015.06.23. 17:44
Apple, iTunes, Kiemelt hírek
265
A folyamatban lévő jogi vita a Monster és Beats között leginkább arról szól, ahogy Dr. Dre és Iovine hogyan is vette át a cég fölött. A per fókusza azonban most arra került, hogyan működöttegyütt a két zenei mogul az Apple-lel és A Monster vezérigazgatója Noel Lee annak idején, mint technikai beszállító csatlakozott az Iovine, Dre és Jobs között [...]
UP
2015.06.23. 17:28
Apple, Steve Jobs
181
Az Apple-nél erősen fókuszálnak a kínai fogyasztók ízlésére, mikor új termékeiket tervezik, beleértve a termékek színét is, derült ki egy Tim Cook, vezérigazgatóval készített interjúból. A CEO az iPhone 6 arany kivitelét említette példaként a Bloomberg BusinessWeekben, mivel ez egy kifejezetten népszerű színnek számít a kínai régióban. Arról nem beszélt, hogyan lehetne még módosítani a termékeket, [...]
UP
2015.06.23. 15:26
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
368
A Bloomberg Businessweek kínai kiadásának adott interjúban Tim Cook azt mondta, hogy az Apple Watch még az iPhone-oknál és iPad-eknél is nagyobb fejlesztői érdeklődést vonz. “A fejlesztők több, mint 3500 Watch applikáción dolgoznak jelen pillanatban is – az iPhone kezdeti fázisában ez a szám 500, iPad-nél 1000 volt.”- nyilatkozta a vezérigazgató. Cook azt is megerősítette, hogy az iPhone, [...]
Sloan
2015.06.23. 12:31
Apple, Apple Watch, Tim Cook
164
Az iPhone radikális átalakításán dolgozik az Apple: eltűnhet a home gomb – írja az AppleInsider. Az elég radikálisnak tűnő változás azonban pár évet még várat magára. Egy korábban már beigazolódott tippekkel szolgáló forrás szerint, valóban eltűnik majd a home gomb a jövőbeli iPhone modellekről, erre azonban még jó pár évet várnunk kell. De sok minden változhat ez idő alatt, [...]
Sloan
2015.06.23. 11:10
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
1 543
Erősen indul ez a hét, már ami az App Store leárazásokat illeti. Tegnap már egy rakás kiváló alkalmazást beszerezhettetek, ma pedig tovább folytatódik ez a tendencia. Ma túlnyomó részben olyan játékokat tölthettek le akciós áron, mint például a Gangstar Vegas-t, Pako-t vagy a Percepto-t. [...]
HusztiD
2015.06.23. 08:04
Apple, Játékok
470
Az 5,5-5,7 hüvelykes képátlójú kijelzővel rendelkező Samsung phablet, ami az S6 Edge Plus verziója a Twitteren tűnt fel egy állítólagosan kiszivárgott renderelt modell formájában. Ahogy a képen is látszódik, nem nagyon nyúltak hozzá az eredeti Edge dizájnhoz, egyszerűen csak csináltak belőle egy nagyobb kiadást. Az általában megbízható @OnLeaks account tette ki a képet a némileg [...]
Skarp
2015.06.22. 18:58
Apple, iPhone
460
Az Apple pénteken jelentette be, hogy néhány olyan Mac tulajdonos, akiknek a gépe 3 TB-os merevlemezzel került értékesítésre, jogosultak lehet a meghajtó díjmentes cseréjére, mivel e meghajtótípusok bizonyos körülmények hatására elromolhatnak. A programot azoknak a 27 hüvelykes iMac tulajdonosok számára nyitották meg, akik 3 TB-os merevlemezzel szerelt iMac-et vettek 2012 december és 2013 szeptember között. Azok akik [...]
UP
2015.06.22. 18:02
Apple, Mac
331