Összes bejegyzés: Dan

Arizónában épít új gyárat az Apple

Arizónában épít új gyárat az Apple

Az arizonai Mesa-ban készül vadonatúj gyárat építtetni az Apple, amellyel a tervek szerint mintegy kétezer új munkahelyet hoznak létre. Nem hivatalos információk szerint százmillió dollárért vásárolta meg az arizonai Mesa-ban található gyárterületet az Apple, hogy egy új amerikai területen működő központot nyissanak. A Hivatalos sajtóértesülések szerint az újonnan épülő gyárban mintegy 700 új alkalmazottat foglalkoztat [...]

Dan 2013.11.05. Apple, Egyéb 8 hozzászólás 520

Wozniak szerint az Apple-nek együtt kellene dolgoznia a Google-lel

Wozniak szerint az Apple-nek együtt kellene dolgoznia a Google-lel

Az Apple-társalapító a BBC-nek adott interjú során úgy fogalmazott: ha még mindig a cupertinoi vállalat tagja lenne, már biztosan fejet hajtottak volna egyik legnagyobb riválisuk előtt. Steve Wozniak vélhetően korántsem átgondolt kijelentését azzal indokolta, hogy az Apple bár piaci pozícióját tekintve továbbra is előkelő helyen áll a tech-vállalatok képzeletbeli ranglistáján, igazi erejét azonban csak egy [...]

Dan 2013.11.04. Apple, Egyéb 16 hozzászólás 814

Surface-szerű billentyűzeten dolgozik az Apple?

Surface-szerű billentyűzeten dolgozik az Apple?

Multi funkciós iPad-hez csatlakoztatható billentyűzeten dolgozik az Apple – ezt állítják legalábbis belső iparági pletykák egy nemrég megjelent szabadalmi tervre hivatkozva. Jamie Ryan Apple-alkalmazott belső forrásaira hivatkozva tudni véli, hogy egy Surface-szerű csatlakoztatható billentyűzeten dolgozik a vállalat. A multi funkciós periféria Bluetooth 4.0 kapcsolaton keresztül kommunikál, illetve a számos extrák mellett egy beépített kijelzőt is [...]

Dan 2013.11.04. Apple, iPad 15 hozzászólás 1 012

Heti összefoglaló: Tim Cook és az iPhone 6

Heti összefoglaló: Tim Cook és az iPhone 6

Mozgalmas hét van mögöttünk ez nem vitás: Tim Cook hivatalosan is bejelentette, hogy jövőre vadonatúj termékkategóriával rukkol elő a vállalat, időközben iPhone 6-ról vizionáló elemzők bukkantak fel, de kiderült például, hogy az űrszürke (asztroszürke) és a kék iPhone a legkelendőbb, míg néhány iPhone 5S pedig gyári hibával került a boltok polcaira. Ezek voltak a hét [...]

Dan 2013.11.03. Apple, Egyéb 4 hozzászólás 904

iPad után, iPhone Air – ilyen is lehetne

iPad után, iPhone Air – ilyen is lehetne

A főként dizájn tervezéssel foglalkozó Fuse Chicken (az iPad Air apropóján) elkészítette az Apple újabb generációs táblagépére hajazó iPhone-változatát is. Noha ugyan csak egy elképzelésről van szó, a végeredményt látva mégis impozáns látványt nyújtana a Fuse Chicken vállalat saját iPhone Air-je. A dizájn tervekben utazó amerikai cég eljátszott a gondolattal, vajon milyen lehetne az az [...]

Dan 2013.11.03. Apple, iPhone 18 hozzászólás 4 348

iPhone-t kérne a legtöbb gyerek karácsonyra

iPhone-t kérne a legtöbb gyerek karácsonyra

A táblagépek és laptopok után az iPhone idén a legnépszerűbb karácsonyi ajándék az amerikai fiatalok képzeletbeli listáján. A legfrissebb kutatások szerint a 12 és 17 év közé eső gyermekek zömével iPhone-t kérnének idén a Jézuskától, de emellett viszonylag sokan vágynának valamilyen táblagépre, azon belül is első sorban iPad-re – derült ki az Ebates online vásárlással [...]

Dan 2013.11.03. Apple, iPhone 35 hozzászólás 2 813

Óriási siker lehet az iPad Air az elemzők szerint

Óriási siker lehet az iPad Air az elemzők szerint

Rendkívül sikeres hétvégi rajtot jósol az Apple-elemző Gene Munster, az új iPad Air-ek megjelenése kapcsán. Bár a Piper Jaffray piaci változásokat kutató elemzője szerint tavalyhoz képest sokkal kevesebben állnak majd sorba az új táblagépekért, mint idén, nem várt meglepetésekre is számítani lehet, ami nem is csoda, hiszen a vállalat eddigi legnagyobb iPad-rajtjára készül: 42 országban, [...]

Dan 2013.11.02. Apple, iPad 16 hozzászólás 1 155

Kamerateszt: szinte alázza az új iPhone 5S a 41 megapixeles Nokiát

Kamerateszt: szinte alázza az új iPhone 5S a 41 megapixeles Nokiát

A Laptopmag által készített legfrissebb kameratesztből kiderül, szinte mindenben jobbnak bizonyult az iPhone 5S-ben található 8 megapixeles modul a Nokia 41 megapixeles csodájával szemben. Alapos teszteknek vetették alá a Laptopmag magazin munkatársai az iPhone 5S és a Nokia nemrég piacra került Lumia 1020-as csúcstelefonjában található kameramodulokat. A 41 megapixeles szenzorokkal bélelt legjobb kamerával rendelkező okostelefonnak [...]

Dan 2013.11.02. Apple, iPhone 89 hozzászólás 14 898

Egyre csökken az Apple részesedése a táblagép-piacon

Egyre csökken az Apple részesedése a táblagép-piacon

Tovább csökkent az Apple részesedése a globális táblagép-piacon, derült ki az IDC aktuális piaci felméréséből. Bár továbbra is az Apple a legnagyobb táblagép-gyártó, a korábbi 33.1 százalékról 29.6 százalékra esett vissza az Apple piaci részesedése a globális táblagép-fronton, így újabb jelentős csökkenést könyvelhetnek el a cupertino-iak az előző évi 40 százalékhoz képest. A csökkenés elsődleges [...]

Dan 2013.11.01. Apple, iPad 16 hozzászólás 1 055

A tesztek is megerősítették: Bivalyerős lett az iPad Air!

A tesztek is megerősítették: Bivalyerős lett az iPad Air!

Az új iPad Air gyakorlatban nyújtott teljesítményéről eddig nem sokat lehetett tudni, a legújabb tesztekből azonban kiderül, szinte alázza a régebbi iPadeket az Apple legújabb üdvöskéje. A már szokásosnak mondható teljesítménytesztek alól az új iPad Air sem maradhatott ki,  éppen ezért alapos vizsgálatnak vetette alá az Apple nemrég bemutatott újdonságát a főként teljesítményteszteket végző Primate [...]

Dan 2013.11.01. Apple, iPad 17 hozzászólás 4 566

Az űrszürke és a kék iPhone a legkelendőbb

Az űrszürke és a kék iPhone a legkelendőbb

iPhone 5S-ből az űrszürkét, míg iPhone 5C-ből a kéket keresik leginkább a vásárlók, derült ki a CIRP (Consumer Intelligence Research Partners) aktuális felméréséből. Idén ősszel minden eddiginél több színben kerültek piacra az újabb generációs iPhone-ok, aminek láthatóan a felhasználók is kifejezetten örülnek. A CIRP legfrissebb piackutatási eredményéből kiderült, főként két színt keresnek leginkább a fogyasztók: [...]

Dan 2013.11.01. Apple, iPhone 11 hozzászólás 2 914

Apple: gyári hibás néhány iPhone 5S akkumulátora

Apple: gyári hibás néhány iPhone 5S akkumulátora

Az Apple hivatalos tájékoztatása szerint a hiba az iPhone 5S tulajdonosok meglehetősen kis részét érinti. Igaznak bizonyultak azon korábbi híresztelések, miszerint néhány felhasználó gyári hibával rendelkező iPhone 5S-t kapott kézhez. Az említett problémával rendelkező készülékek akkumulátorának feltöltése drasztikusan több időt vesz igénybe, ha pedig fel is töltődtek, rendkívül gyorsan lemerülnek. Adta hírül a The New [...]

Dan 2013.10.31. Apple, iPhone 56 hozzászólás 4 679

Történelmi emlékhellyé nyilvánították Steve Jobs gyerekkori otthonát

Történelmi emlékhellyé nyilvánították Steve Jobs gyerekkori otthonát

Sikerrel zárult a Los Altos-i Történelmi Bizottság korábbi majd két évig tartó kezdeményezése: hivatalosan is bárki által látogatható történelmi emlékmúzeummá nyilvánították a Jobs-házat. A Szilícium-völgyben található 1952-ben épült Jobs-családi ház, Steve Jobs egykori otthona, és nem mellesleg az Apple szülőhelye immáron egy bárki által is megtekinthető történelmi emlékhellyé vált – adta hírül a San Jose [...]

Dan 2013.10.30. Apple, Steve Jobs 22 hozzászólás 939

Az LG felelhet majd az iWatch kijelzőiért

Az LG felelhet majd az iWatch kijelzőiért

Meg nem erősített források szerint az LG szállíthatja majd az Apple régóta pletykált okosórájának kijelzőit. Már a tárgyalások is megkezdődtek az Apple és az LG között, legalábbis ezt véli tudni The Korea Herald című napilap. A lap nem hivatalos információk szerint úgy tudja, az Apple minden bizonnyal jövőre  megjelenő iWatch okosórájába szánt kijelzőket – nem [...]

Dan 2013.10.30. Apple, Pletykák 3 hozzászólás 995

Vadonatúj termékkategóriával készül jövőre az Apple

Vadonatúj termékkategóriával készül jövőre az Apple

Az elmúlt két hónap valóban mozgalmasan telt az Apple háza táján, s Tim Cook szerint a java még csak ezután jön. Meglepő válasszal szolgált az Apple-vezér a tegnapi aktuális negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámoló során feltett elemzői kérdésre, miszerint voltaképp mikor számíthatunk majd teljesen új termékkategóriára. Tim Cook elmondása szerint az Apple mostanra megérett arra, hogy [...]

Dan 2013.10.29. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 39 hozzászólás 1 990

Ezért nem készített aranyszínű iPadet az Apple

Ezért nem készített aranyszínű iPadet az Apple

Meglehetősen egyszerű okok miatt nem készült aranyszínű változat az újabb iPadekből: állítólag nem mutatott olyan jól ez a szín a táblagépeken, mint az új telefonokon. Az új iPadekkel kapcsolatos bemutatón jobbára mindenki az ujjelnyomat-olvasóra, illetve az arany (vagy pezsgő, kinek melyik tetszik) borításra számított, azonban ezek közül végül egyik sem valósult meg. Annak okát, hogy [...]

Dan 2013.10.29. Apple, iPad 18 hozzászólás 1 755

Kasszasiker lesz az iPhone 6

Kasszasiker lesz az iPhone 6

Az Apple-elemző Gene Munster legalábbis ezt jósolja, mi több, a szakember úgy véli, jövőre már egészen biztos, hogy jóval nagyobb kijelzővel szerelt iPhone-ok is piacra kerülnek. A cupertino-i vállalat ma esedékes aktuális negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámolója előtt Gene Munster a Piper Jaffray elemzője meglepő előre jelzésekkel szolgált. A szakértő úgy jósolja, a jelenlegi 525 dolláros [...]

Dan 2013.10.28. Apple, iPhone 57 hozzászólás 7 857