Martin Hajek neve sokatok számára ismerős lehet, hiszen az utóbbi években ő volt az a dizájner, aki legjobb koncepcióképeket álmodta meg a még be nem jelentett iPhone-okról és egyéb Apple termékekről. Most sincs másképp, hiszen Marint ezúttal azon elmélkedett, hogy milyen lenne az iPhone X nagyobbik testvére, a 6,7 colos kijelzővel felvértezett iPhone X Plus. [...]
HusztiD
2017.11.10.
Egyéb, iPhone
542
Tudjuk nagyon jól, hogy az iPhone kamerái évről évre viszonylag látványos fejlődésen esnek át, hiszen az Apple eléggé nagy figyelmet szentel arra, hogy ők legyenek a legjobb és egyben legnépszerűbbek a piacon. A legújabb hírek szerint a jövőben még látványosabb fejlődés vár az iPhone kameráira, hiszen az almásoknak sikerült egy ígéretes startupot felvásárolniuk. Az információk [...]
HusztiD
2017.11.10.
Apple, Egyéb, iPhone
241
Tegnap este folyamán az Apple újabb iOS frissítést adott ki. Név szerint a 11.1.1-gyes rendszert tették elérhetővé, mely két apróbb hibajavítást hozott az előző verzióhoz képest. Sajnos ezúttal más szoftvereket nem kaptunk, jövő héten pedig feltehetően újabb bétákat adnak ki a fejlesztők számára. Az iOS 11.1.1 hibajavításokat tartalmaz az iPhone-jához vagy iPadjéhez. Ez a frissítés: [...]
HusztiD
2017.11.10.
iOS
685
Végre itt a péntek, az App Store-ban pedig több nagyobb leértékelés vár rátok az újonnan megjelent alkalmazások mellett, így érdemes a mai kínálatból is szemezgetni. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2017.11.10.
App Store
201
Bizonyára tűkön ülve várják az iPhone 8 előrendelői a pénteki napot, valamint november 3-át azok, akik inkább egy iPhone X-re vágynak. Nem csoda, hiszen hazánkban ezen a két napon jelennek meg az új okostelefonok, melyeket igencsak eltalált az Apple. Az utóbbi években hozzászokhattunk az alumínium borítású telefonokhoz, így most fura lehet, hogy üvegre váltott az [...]
Az utóbbi hetek folyamán a KGI méltán népszerű elemzője, Ming-Chi Kuo folyamatosan osztja meg véleményét arról, hogy vajon milyenek lesznek az Apple következő évi telefonjai. Ezúttal rövidre fogta kedvenc elemzőnk, azonban ha beválnak a jelenlegi látomásai, akkor bizony lesz némi változás a jövő évi telefonokban. Az első, hogy 2018-ban csupán két iPhone-t ad ki a [...]
HusztiD
2017.11.09.
Egyéb, iPhone
331
Az iPhone X eléggé sok figyelmet kapott az elmúlt hetek folyamán, hiszen a telefon egyik fő vitatott témája nem más, mint az ára. Tudjuk nagyon jól, hogy idehaza 380 ezer forinttól indul a készülék árszabása, míg Amerikában ezer dollártól. Persze aki a jóval nagyobb, 256 GB-os tárhellyel rendelkező modellt választja, annak kicsit jobban kell a [...]
HusztiD
2017.11.09.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
959
Egyre nagyobb felhajtás ötvözi az iPhone X-et, amelyre elemzők szerint eléggé nagy kereslet mutatkozik a karácsonyi időszak közeledtével. A Morgan Stanley jól ismert elemzője, Kate Huberty kiadta legújabb számításait arról, hogy mi várható az idei év hátralévő heteiben. Az elemző szerint az iPhone X ezer dolláros indulóára igencsak megdobja az iPhone-ok átlagos eladási árát. Aki [...]
HusztiD
2017.11.09.
Egyéb, iPhone
170
Ha mostanában nyomon követitek az Apple és a Qualcomm pereskedéseit, akkor tudhatjátok, hogy egészen kezdenek elfajulni a dolgok. Legutóbb a Qualcomm azt szerette volna elérni, hogy teljesen kitiltsák Kínából az Apple-t, azonban nem sokkal később kiderült, hogy mégsem lesz ezzel olyan könnyű dolguk, mint tervezték. Ezúttal ismét úgy döntött a gyártó, hogy nekimegy az Apple-nek, [...]
HusztiD
2017.11.09.
Apple, Egyéb
220
Lehetséges a Face ID gyorsítása? Bizonyára korábban felmerülhetett bennetek a kérdés, amennyiben láttatok pár iPhone X videót. Több esetben sokkal lassabbnak tűnik az új hitelesítési eljárás, mint a Touch ID, de a jó hír az, hogy van egy olyan megoldás, amivel némileg gyorsíthatunk rajta. Mi több, ehhez semmilyen bűvészmutatványra nem lesz szükségünk, csupán meg kell [...]
HusztiD
2017.11.09.
iPhone, Kiemelt hírek
950
Mai napra játékok mellett programok is megtalálhatóak az újonnan megjelent és a leértékelt alkalmazások között. Ezúttal kisebb leárazások vannak, de ettől függetlenül érdemes szétnézni az aktuális kínálat között. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2017.11.09.
App Store
158
Mint tudjuk, nem az Apple az első olyan vállalat, akik készülékében bemutatkozott az OLED kijelző, hiszen ők mindig azon az elven vannak, hogy ha valamit csinálnak, akkor azt közel tökéletes állapotban vigyék véghez. A korábbi iPhone tulajok már hozzászokhattak az LCD kijelzőkhöz, így teljesen új élményként tekintenek az OLED-re. Azonban érdemes szem előtt tartani, hogy [...]
HusztiD
2017.11.08.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
767
A szeptemberi iPhone bemutató alkalmával az Apple nem csak az idei évi új telefonjait mutatta be, hanem egy új, vezeték nélküli töltőállomást. Az AirPower által egyszerre több terméket tölthetnek a felhasználók, így például az iPhone mellé simán elfér egy Apple Watch és az AirPods töltőtokja. Az almások meglehetősen kevés infót osztottak meg az új kiegészítőről, [...]
HusztiD
2017.11.08.
Apple, Egyéb
1 771
Alig pár napja jelent meg az Apple legújabb csúcsmodellje, az iPhone X, de máris elkészült a legelső dokumentumfilm. Természetesen várható volt, hogy a telefon megjelenésével a fotózni és videózni vágyó felhasználók is lecsapnak az új készülékre, ahogyan azt a francia AmnesiArt csapata is tette immáron számos alkalommal. Maga a dokumentumfilm igen rövid, összesen 3 perces. [...]
HusztiD
2017.11.08.
iPhone, Videók
531
A 9to5Mac beszámolója alapján az Apple hivatalosan elismert egy problémát, amely a harmadik generációs Apple Watch modelleknél jelentkezhet. Ha nem aktív a kijelző, akkor észlelhető leginkább a probléma, mely az alábbi képen is remekül kivehető: a kijelző szélénél apróbb bordák láthatóak. A hivatalos információk szerint a probléma egyelőre csak az Apple Watch 3 GPS modelljeinél [...]
HusztiD
2017.11.08.
Apple Watch
994
Nem titok, de az elmúlt évek folyamán egyre jobban szerették meg az emberek az iPhone kamerarendszerét, hiszen megfelelő kezekben és beállításokkal igen remek felvételek készíthetőek. Tisztában vannak ezzel a komolyabb szinten foglalkozó fotósok egyaránt, akik évek óta használják nagy előszeretettel videófelvételek készítésére az Apple telefonjait. Idén még vonzóbb az iPhone felhozatal számukra, hiszen 4K felvétel [...]
HusztiD
2017.11.08.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek, Videók
636
Nincs egészen két hónapja, hogy az Apple kiadta az iOS 11 legelső verzióját, de a legújabb operációs rendszerük már 52 százalékos megoszlásnál jár. Legalábbis ezt az infót osztották meg az alábbi diagram által a fejlesztői oldalukon, ahol jól kivehető, hogy viszonylag még mindig népszerű a korábbi, iOS 10-es rendszer a maga 38 százalékos megoszlásával. Kezdetben [...]
HusztiD
2017.11.08.
iOS
290