Brutális az új iPad Pro; már gyártják az iPhone 8-at – mi történt a héten?

HusztiD 2017.06.17. 15:46 Apple, Kiemelt hírek 0 db 405

Az elmúlt napok folyamán sem volt okunk unalomra, ugyanis rengeteg érdekes hírünk volt, melyek közül összeszedtük a legjobbakat.

ipad-pro-family-black-rcm992x722

Drága, de teljesen lenyűgöző új 10,5 colos iPad Pro

Az Apple egy hete mutatta be az új 10,5 colos iPad Prót, ami az ekkor elhangzottak és látottak alapján igen ütős lesz. Beszéljünk akár a tablet hardveres specifikációiról, vagy az iOS 11 újdonságairól, hiszen eme kettő elegye kell ahhoz, hogy valóban egy bivalyerős táblagépet dobjon piacra a kaliforniai vállalat.

2017-ipad-pro

Bővebben itt.

Közel 6 millió forint lehet a csúcs iMac Pro ára

A WWDC 17 konferencián az Apple bejelentette az új iMac Prót, amelyről egyelőre annyit tudunk, hogy december folyamán érkezik, az alap modell pedig 4 999 dollártól indul. Ezek mellett elárulták. hogy akár 18 magos processzorral, 128 GB memóriával és 4 TB SSD-vel is kihozhatjuk, de sajnos nem adták meg, hogy ezek nagyjából milyen felárat képviselnek. Erre fel a ZDNet készült egy számítással, amelyből nagyjából megtudhatjuk, hogy milyen árat képviselhet a kimaxolt iMac Pro.

imac-pro-back

Bővebben itt.

Az Apple már megkezdte az iPhone 8 tömeggyártását

Az Apple beszállítói az elmúlt napok folyamán megkezdték az iPhone 8 tömeggyártását – számolt be a Digitimes. Korábbi pletykák alapján tudni véljük, hogy az almások idén három új telefont mutatnak be. Elviekben lesz egy iPhone 7s és 7s Plus, ami a jelenleg piacon lévő csúcsmodellek úgymond felturbózott változata lesz, valamint lesz az iPhone 8, ami széltől szélig terjedő OLED panellel és kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat olvasóval érkezik.

iphone-8-size-comparison

Bővebben itt.

Tim beszélt a nyílt titokról, az önvezetésre képes autókról

Az Apple Car koncepciójáról immáron több éve olvashattunk különféle pletykákat. Ezek zöme szerint az almások egy önvezetésre képes elektromos autón dolgoztak, amiről az utóbbi hónapok folyamán nem igazán számolt be a média. Tim Cook a Bloomberg számára adott egy rövid interjút, ahol a nyílt titokként kezelt témáról beszéltek.

apple-car-cook

Bővebben itt.

Felhasználó által is cserélhető a 2017-es iMac memóriája

Az előző hét folyamán megejtett WWDC 17 konferencián az Apple szót ejtett az új iMac modellekről, melyek ezt követően nem sokkal kereskedelmi forgalomba kerültek. Az iFixit csapata pedig szokás szerint gyors volt és lecsapott a 21,5 colos 4K-s modellre, hogy aztán darabjaira szedjék.

21-5-inch-imac-teardown

Bővebben itt.

További érdekességek

A hét elején megtudhattuk, hogy az idei WWDC-n mely alkalmazások nyerték el az Apple tetszését, majd jött a hír, hogy jövőre mutatkozhat be a microLED panel az Apple Watch-ban. Elviekben kiszivárgott az iPhone 8 elő és hátlapja, majd az iOS 11 egyik nagyon hasznos funkciójáról is beszámoltunk. Nem utolsó sorban pedig láthattuk a watchOS 4 50 újdonságát.

iphone-8-3d-sensor

A hét második felében érkezett az infó, mely alapján a Google is saját processzort fejlesz az Apple korábbi munkatársa által, majd láthattuk, hogy mennyire macerás az új iPad Pro szerelése. Volt egy újabb pletyka az iPhone 8 vízállóságáról és vezeték nélküli töltés funkciójáról, majd megcsodálhattunk egy remek iPhone 8 és iOS 11 koncepciót. Végül, de nem utolsó sorban volt egy hír, mely alapján 3D kamerát az iPhone 8.

Ezek voltak a huszonnegyedik hét legizgalmasabb hírei. Jövő héten feltehetően lesznek újabb pletykák az iPhone 8-ról, valamint az sem kizárt, hogy újabb bétákat ad ki az Apple.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!