Bemutatkozott az MPVI Mobil Zrt., a negyedik mobilszolgáltató

KeleMan 2012.04.23. 19:43 Egyéb 4 hozzászólás 2 884

2012. április 20-án sajtótájékoztatón mutatkozott be a negyedik magyar mobilszolgáltató. A Magyar Posta (10 százalék), a Magyar Villamos Művek (45 százalék) és az MFB Invest (45 százalék) révén közvetetten állami tulajdonú, 500 millió forint alaptőkével bejegyzett MPVI Mobil Zrt., mely megkapta a frekvenciahasználati jogot is – tudtuk meg az MTI-től.

A három nagyvállalat konzorciuma még 2012 januárjában, árverésen nyerte el az új mobilszolgáltatás indítására alkalmas frekvenciablokkokat, összesen 10 milliárd forintért. Az MPVI igazgatóságának elnöke Kalmár István (képen balra), tagjai Lehoczki Gábor, Majoros Sándor, Schmidt Pál (képen jobbra) és Tokai Magdolna. Vezérigazgatót még nem neveztek ki, az első közgyűlésen választják majd meg az alkalmas személyt.

Kalmár István, az MPVI Mobil Zrt. igazgatóságának elnöke közölte: céljuk az, hogy a negyedik mobilszolgáltató versenyképes piaci szereplőként, hatékonyan és eredményesen működjön. Arra a felvetésre, hogy a három jelenlegi mobilszolgáltató bíróságon támadta meg az MPVI Mobil frekvenciaengedélyét és a végrehajtás felfüggesztését kérte, Schmidt Pál, az igazgatóság tagja azt mondta: “ne szaladjunk előre az időben, várjuk meg, hogyan dönt bíróság”.

Kalmár István szerint az utóbbi tíz év legnagyobb változását hozhatja az új cég a piacon. Úgy vélte, az új cég működésének nyertese az a sok millió mobilt használó ügyfél lesz, akik az erősödő verseny miatt magasabb szolgáltatási színvonalat és kedvezőbb felhasználási feltételeket kapnak.

Schmidt Pál, elmondta: az év végén Budapest belterületén kell szolgáltatnia cégnek. A fejlesztésekhez külső forrásokat is igénybe vesznek, de ennek részleteit nem ismertette. A társaság mindenféle szolgáltatást nyújt majd, így a hang mellett adatszolgáltatást is. A beszállítók kiválasztása folyamatban van. Ennek részleteiről szintén nem árultak el semmit, arra hivatkozva, hogy a potenciális beszállítók és a versenytársak ne kapjanak információkat a cég terveiről, működéséről, pénzügyi helyzetéről.

Schmidt Pál kifejtette továbbá, hogy bár a piac telített, de úgy gondolják, vannak olyan ügyfelek, akiknek innovatívabb szolgáltatásokra van igényük. A negyedik szolgáltatónak erős versenytársak mellett kell fejlődni, ami csak innovatív szolgáltatásokkal, a legújabb technológiákkal lehetséges.

Elmondta azt is, hogy a fejlesztésekben messzemenően építenek a magyar mérnöki és üzleti tudásra. A szervezet felépítéséhez jelentős számban keresnek tehetséges szakembereket a vállalati működés minden területére, ugyanakkor a terv egy egyszerű, átlátható és a versenytársakhoz képest kisebb, rugalmasabb cég létrehozása.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

4 hozzászólás

  1. bránermájszter - 2012.04.24. 13:32

    szerintetek van értelme 4 szolgáltatónak lenni magyarországon ! értelme nulla:@

    • KeleMan - 2012.04.24. 13:47

      Elvileg versenyélénkítő hatása lesz. Elvileg… Gyakorlatilag több felé fizethetjük az adót.

  2. domestos - 2012.04.24. 18:43

    Teljesen egyet ertek es maris emelkedett az sms ado 2 forintal!!! Szanalmas

  3. Bakosi Benjamin - 2012.05.10. 18:53

    Nagyon nagy öröm,hogy egy száz százalékban Magyar tulajdonú szolgáltató jelenik meg ezen a piacon.

Szólj hozzá Te is!