Az Apple még csak előző hét folyamán mutatta be legújabb csúcskészülékeit, az iPhone 15 szériát, amelyet e hét péntekétől szállítanak ki hivatalosan az első előrendelőknek....
Ahogyan azt az előző heti médiaeseményen megígérte Tim és csapata, úgy az Apple tegnap este elérhetővé tette a legújabb iOS, iPadOS, watchOS és tvOS főrendszereket....
A várakozásoknak megfelelően az Apple ma este tartotta meg a szokásosnak nevezhető szeptemberi médiaeseményét, ahol számos új terméket, köztük az új iPhone 15 szériát és...
Az eseményt szokás szerint egy hangulatos felvezetővel kezdték meg, majd maga Tim Cook nyitotta meg az event-et, aki gyorsan szót ejtett elsőnek pár érdekességről, majd...
Az Apple hétfőn tartotta meg a 2023-as WWDC konferenciát, ahol megismerhettük a legújabb operációs rendszereket, melyek megjelenésére csak ősszel, nagyjából szeptember közepén számíthatunk. Az elmúlt napok folyamán...
Az Apple az előző napok folyamán mutatta be az aktuális főrendszereit, mint az iOS 17-et, iPadOS 17-et, macOS Sonomát és a watchOS 10-et. Számos újdonságot...
A várakozásnak megfelelően, magyar idő szerint este 7 órakor vette kezdetét az Apple 2023-as fejlesztői konferenciája, ahol bemutatkoztak a régóta várt új rendszerek, mint az...
Az Apple tegnap este folyamán tette elérhetővé legújabb szoftverfrissítését, név szerint az iOS 16.5-öt, iPadOS 16.5-öt, macOS 13.4-et, watchOS 9.5-öt és a tvOS 16.5-öt. Lássuk,...
Az Apple egy kicsikét eltért az eddigi hagyományoktól, hiszen eddig mindig május elején jelentették be, hogy mikor esedékes az adott évi fejlesztői konferenciájuk. A tegnapi...
Az Apple tegnap este folyamán tette elérhetővé legújabb szoftverfrissítését, név szerint az iOS 16.4-et, iPadOS 16.4-et, macOS 13.3-at, watchOS 9.4-et és a tvOS 16.4-et. Lássuk,...
Az Apple még csak előző hét folyamán mutatta be legújabb csúcskészülékeit, az iPhone 15 szériát, amelyet e hét péntekétől szállítanak ki hivatalosan az első előrendelőknek. A nagyobb YouTube csatornák viszont [...]
Ahogyan azt az előző heti médiaeseményen megígérte Tim és csapata, úgy az Apple tegnap este elérhetővé tette a legújabb [...]
A várakozásoknak megfelelően az Apple ma este tartotta meg a szokásosnak nevezhető szeptemberi médiaeseményét, ahol számos új terméket, köztük [...]
Az eseményt szokás szerint egy hangulatos felvezetővel kezdték meg, majd maga Tim Cook nyitotta meg az event-et, aki gyorsan [...]
Az Apple hétfőn tartotta meg a 2023-as WWDC konferenciát, ahol megismerhettük a legújabb operációs rendszereket, melyek megjelenésére csak ősszel, nagyjából [...]
Az Apple még csak előző hét folyamán mutatta be legújabb csúcskészülékeit, az iPhone 15 szériát, amelyet e hét péntekétől szállítanak ki hivatalosan az első előrendelőknek. A nagyobb YouTube csatornák viszont [...]
Az Apple magyar idő szerint, kedd este 7 órakor rendezte meg az idei év egyik legjobban várt eseményét, a [...]
A várakozásoknak megfelelően az Apple ma este tartotta meg a szokásosnak nevezhető szeptemberi médiaeseményét, ahol számos új terméket, köztük [...]
Az eseményt szokás szerint egy hangulatos felvezetővel kezdték meg, majd maga Tim Cook nyitotta meg az event-et, aki gyorsan [...]
Az Apple magyar idő szerint tegnap este adta ki az iOS 16.2, iPadOS 16.2, macOS Ventura 13.1, watchOS 9.2 és a tvOS 16.2 második bétáit. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az [...]
Ahogyan az elmúlt napok folyamán már a pletykákból megtudhattuk, az Apple úgy mutatta be egy sajtóközlemény berkein belül legújabb [...]
Mark Gurman neve már jól ismert, hiszen időről időre oszt meg belsős információkat, hogy mit várhatunk. Ezúttal a szakember [...]
Ha minden igaz, akkor az Apple két év múlva, tehát 2024-ben dobja piacra az első olyan MacBook Air modelljét, [...]
Ahogyan azt az előző heti médiaeseményen megígérte Tim és csapata, úgy az Apple tegnap este elérhetővé tette a legújabb iOS, iPadOS, watchOS és tvOS főrendszereket. A macOS Sonoma kicsit még [...]
Az Apple tegnap este folyamán tette elérhetővé legújabb szoftverfrissítését, név szerint az iOS 16.6.1-et, iPadOS 16.6.1-et, macOS 13.5.2-t és [...]
Az Apple magyar idő szerint tegnap este adta ki az iOS 17, iPadOS 17, watchOS 10 és a tvOS [...]
Az Apple magyar idő szerint tegnap este adta ki az iOS 17, iPadOS 17, watchOS 10 és a tvOS [...]
Egy biztonsági szakértő és korábbi NSA tag, Patrick Wardle új malware fenyegetettséget fedezett fel az Apple gépein. Az elmúlt napok folyamán a Virus Bulletin konferencia keretein belül bemutatta, hogy milyen [...]
Az Apple bő egy héttel tette elérhetővé az iOS 10 végleges kiadását, ami mellé megkaptuk a watchOS 3 és [...]
Tegnap kora este az Apple elérhetővé tette a macOS Sierra végleges verzióját, melyet még a júniusi WWDC folyamán mutattak [...]
Tegnap este folyamán nem csak az új iOS 10, watchOS 3 és a tvOS 10 triója jelent meg, hanem [...]
Az Apple a hét elején tartott egy kisebb médiaeseményt a fejlesztők számára, majd azt követően nem sokkal megosztották, hogy szerintük melyek voltak az idei év legjobb alkalmazásai, illetve azt is [...]
A Newzoo által készített Global Games Market beszámolója egy nagyon érdekes dologra mutatott rá: az Apple jelenleg a negyedik legnagyobb játékos [...]
Az Apple hétfő este tartotta meg a tavaszi médiaeseményét, ahol a sorozatos streamszolgáltatáson felül egyéb érdekességekről is beszámoltak. A [...]
A Fortnite jelenleg elég nagy népszerűségnek örvend a játékosok körében, s ez ugyanúgy elmondható az iOS felhasználók körében. A [...]
A MacRumors fórumain érdekes jelenségről számoltak be az Apple felhasználói az elmúlt napok folyamán. Pár iPhone és iPad felhasználó egy alkalmazás elindítását követően olyan üzenetet kapott, mely szerint az app [...]
Az Apple a hét elején tartott egy kisebb médiaeseményt a fejlesztők számára, majd azt követően nem sokkal megosztották, hogy [...]
A Microsoft legismertebb alkalmazásai, a Word, az Excel és a PowerPoint immáron jó ideje elérhetőek az App Store-ban. A [...]
Az Apple egy teljesen új support leírásban jelentette be a nem túl jó hírt, mely alapján tejesen kinyírják az [...]
Az Apple rendhagyó módon, a tegnapi nap folyamán mutatta be egy rövid sajtótájékoztató, illetve egy 20 perces videó berkein belül az új M2 Pro és M2 Max chippel szerelt MacBook [...]
Az Apple bizonyos időközönként tesz korábbi iPhone, iPad, Mac, iPod és egyéb kiegészítőket úgynevezett elavult (vagy ha szebben akarunk fogalmazni, [...]
Hivatalosan az az Apple még az előző hónapban mutatta be az új MacBook Air-t, így ennek megfelelően az iFixit [...]
Ha minden igaz, akkor az Apple két év múlva, tehát 2024-ben dobja piacra az első olyan MacBook Air modelljét, [...]
Az Apple bizonyos időközönként tesz korábbi iPhone, iPad, Mac, iPod és egyéb kiegészítőket úgynevezett elavult (vagy ha szebben akarunk fogalmazni, [...]
Ha minden igaz, akkor az Apple a következő év elején piacra dob egy új, immáron 15 colos MacBook Airt, [...]
Ha minden jól megy, akkor ezentúl nem csak 13 colos MacBook Air modellekkel tervez az Apple, hanem a következő [...]
Napra pontosan tíz éve, 2011. október 5-én halt az Apple ikonikus alakja, Steve Jobs. Az egykori vezérigazgató forradalmasította a zeneipart, később a mobiltelefonok, miközben a világ egyik legnagyobb számítástechnikai vállalattá [...]
Aki folyamatosan nyomonköveti immáron évek óta az Apple körüli híreket és történéseket, az tudja jól, hogy a vállalat sokáig [...]
Mondhatjuk, hogy minden évben készül pár tíz, esetleg száz darab különleges kiadás az aktuális évi iPhone modellekből különféle cégek [...]
Az elmúlt hetek folyamán pletykaszinten felmerült, hogy valamikor a közeljövőben érkezik a Smart Battery case a legújabb iPhone modellekhez. Most, pár hét elteltével végre hivatalossá vált az eset, s az [...]
Az elmúlt hetek folyamán pletykaszinten felmerült, hogy valamikor a közeljövőben érkezik a Smart Battery case a legújabb iPhone modellekhez. [...]
Bizonyára tűkön ülve várják az iPhone 8 előrendelői a pénteki napot, valamint november 3-át azok, akik inkább egy iPhone [...]
Az Apple még a kétezres évek elején adta ki az iTunes-t a Microsoft operációs rendszereire, illetve az egykori CEO és egyben alapítótag, Steve Jobs harangozta be úgy a szoftvert, hogy [...]
Az almások lassan megkezdték az iTunes és az Apple Music szétválasztását, ugyanis a most ősszel érkező macOS Catalinában már [...]
Az Apple a márciusi médiaesemény berkein belül számos új szolgáltatást mutatott be, mellette pedig lehullt a lepel az Apple [...]
Az Apple bizonyos időközönként tesz korábbi iPhone, iPad, Mac, iPod és egyéb kiegészítőket úgynevezett elavult (vagy ha szebben akarunk fogalmazni, akkor Vintage) státuszba. Ez annyit jelent, hogy többé nem vehetőek igénybe [...]
A Fortune nem olyan rég publikálta legújabb rangsorolását, melyben a 100, modern idők legjobb dizájn-jait rangsorolták. Fontos tudni, hogy az [...]
Nem mondhatjuk, hogy teljesen meglepetésként ért minket a hír, hiszen az elmúlt hónapok folyamán pletykaszinten felmerült, hogy új iPod [...]
Follow @iPhoneHungary on twitter.