Tíz éve halt meg Steve Jobs

HusztiD 2021.10.05. 08:55 Kiemelt hírek, Steve Jobs 0 db 461

SteveJobsCloseUp

Napra pontosan tíz éve, 2011. október 5-én halt az Apple ikonikus alakja, Steve Jobs. Az egykori vezérigazgató forradalmasította a zeneipart, később a mobiltelefonok, miközben a világ egyik legnagyobb számítástechnikai vállalattá nőtte ki magát az Apple.

2011. október 5-én esti órákban jött a hír, amely nemcsak az informatika társadalmát, hanem az egész világot lesokkolta, hiszen elhunyt a legendás Steven Paul Jobs, az Apple társalapítója és egykori vezérigazgatója. Az ikonikus Steve legjobb barátjával, Wozniakkal és Roland Waynenel közösen alapították meg az Apple Computer-t 1976-ban. A vállalat legelső számítógépe az Apple 1 volt, melyet rá egy évre az Apple 2 követett, azonban az 1984-ben megjelent Macintosh hozta meg az almások átütő sikerét.

applemac1984

1985-ben Stevenek maga mögött kellett hagynia gyermekét, az Apple-t. Kis idő elteltével megalapította szintén saját vállalatát, a NeXT-et, majd egy évvel később felvásárolta az akkor még gyerekcipőben járó Pixar filmstúdiót, amely animációs filmek gyártásával foglalkozott.

Egy évtized elteltével, 1996-ban visszatért az akkor már a lejtőn lefelé száguldó Apple-höz, ahol radikális átszervezésbe kezdett. A hatalmas bajban lévő céget megmentette, hiszen a kezdeti 13 dolláros részvények árai felkúsztak 20-ra. Egy évvel később, az 1997-ben megrendezett Macworld-ön már több ezer rajongó várta, hogy Steve újra a színpadra léphessen.

stevejobsmac1

Az ezt követő években rohamléptekkel fejlődött az Apple, aminek eredményeképpen az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő vállalattá forrta ki magát. 2001-ben megjelent az első iPod, nem sokkal később pedig útjára indult az iTunes, a zeneipart megforradalmasító szolgáltatás. 2007-ben bemutatták, majd piacra dobták a legelső iPhone-t, amely azóta a világ legnépszerűbb telefonjává nőtte ki magát. Három évvel később, 2010-ben megreformálták a tabletpiacot az első iPad piacra dobásával, amelyek azóta már egy-egy erősebb notebook erejével vetélkednek.

2011. augusztus 25-én Steve egy rövid levélben kijelentette lemondását az Apple vezérigazgatói posztjáról, kinek helyét Tim Cook, az akkori értékesítésért felelős alelnök vette át.

apple_steve_jobs_tot_gal_iphone_ap.2099828

Jobst 2003-ban diagnosztizálták hasnyálmirigyrákkal, amellyel hosszú éveken át nehéz harcot vívott, végül 56 éves korában legyőzte őt. Rá emlékezünk ma.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!