Munkájuk során jobban szeretik az Apple termékeit a vállalati szféra dolgozói

HusztiD 2018.05.03. 12:40 iOS, iPad, iPhone, Mac, macOS 0 db 64

jamf

A Jamf-nak köszönhetően készült egy új felmérés, amelyet a vállalati szférában tevékenykedő emberek között végeztek el. Nagyon érdekes dolgok derültek ki, hiszen a válaszadók ha tehetnék, akkor javarészt az Apple termékeit választják, avagy választanák munkájuk során.

Magát a kimutatást 2018. márciusában végezték el, s összesen 580 felső vezetőt, menedzsert és IT szakit kérdeztek meg. Amikor a Mac vs PC volt a téma, akkor a válaszadók 72 százaléka nyilatkozta azt, hogy munkája során inkább egy Apple terméket használna szívesebben. Ha az iOS vs Android szekciót nézzük, akkor ott kicsivel még ennél is jobb az arány, hiszen a vállalatisok 75 százaléka voksolt egy iOS rendszer mellett.

További érdekesség, hogy a megkérdezettek 68 százaléka válaszolta, hogy az általa kiválasztott platformnak köszönhetően sokkal produktívabbnak érzi magát munkája során. Illetve 35 százalék nyilatkozta, hogy munkahelyükön, ahol lehetőségük van maguknak kiválasztani a termékeket, az hatalmas büszkeséggel tölti el őket.

Mit gondoltok, Magyarországon mi a helyzet az irodai melóhelyeken? Mennyire szabják meg, hogy milyen termékeket használhatnak az alkalmazottak?

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki, illetve a megfelelő kiegészítőkről se feledkezz meg!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!