Az ellátási lánc bonyodalmai ellenére is az iPhone uralta az amerikai piacot 2021-ben

HusztiD 2022.02.22. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 106

A Counterpoint Research csapatának jóvoltából készült egy új felmérés azzal kapcsolatosan, hogy milyenek voltak az okostelefonok gyártóinak a megoszlásaik az elmúlt hat negyedév folyamán az amerikai piacon.

Mint tudjuk, az utóbbi időben másról sem szóltak a hírek, mint a chiphiányról. Sajnos nagyon sok nagyvállalat megszívta emiatt, s nem igazán tudta a rendeléseit kielégíteni, így talán ez is látszik az alábbi statisztikán.

Elég csak egy pillantást vetnünk az alábbi diagrammra, hiszen remekül látszik, hogy mekkora volt az Apple fölénye. Az előző év első negyedévében 55 százalékos, a másodikban 53 százalékos, a harmadikban 47 százalékos, míg az utolsóban 56 százalékos piaci megoszlást tudhatott magának.

Ha a 2020 Q4 és a 2021 Q4-es számokat nézzük, akkor ott ugyan nagyobb volt az Apple aránya, hiszen akkor 65 százalékon szerepeltek a kaliforniaiak. Egyébként a legutóbbi negyedévben az Apple-t a Samsung követte 22 százalékkal, majd harmadik helyen a Lenovo volt megtalálható további 12 százalékkal.

Nem meglepőek az alábbi adatok, hiszen Amerikában mindig jól muzsikáltak az iPhone-eladások.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!