Mégis háttérbe szorul Iovine? | iHungary

Mégis háttérbe szorul Iovine?

HusztiD 2018.03.22. 09:55 Apple Music 0 db 28

Jimmy-Iovine-Net-Worth-1280x740

Két hónappal ezelőtt jött egy olyan hír, mely szerint a jól ismert Jimmy Iovine augusztus folyamán elhagyja az Apple-t, de kétnappal később érkezett Jimmy válasza is a hírekre, melyben megerősítette, hogy esze ágában nincs otthagyni az Apple-t. Ezúttal pedig újabb vele kapcsolatos hírekről számolt be a Wall Street Journal.

Az oldal meg nem nevezett, de a forráshoz közel álló informátorai szerint Jimmy lényegében továbbra is az Apple-nél marad, azonban kicsit háttérbe szorul. A vezető jelenleg napi szinten vesz részt az Apple Music-kal kapcsolatos dolgokban, azonban augusztustól újabb szerepköre lesz, melynek köszönhetően már nem fog nap mint nap részt venni a munkálatokban. Ha minden igaz, akkor tanácsadói szerepet fog innentől kezdve betölteni.

Iovine feladatai között jelenleg az szerepel, hogy szoros és egyben remek kapcsolatot ápoljon az előadókkal, munkásságáról pedig egyenesen Eddy Cue-nak kell beszámolnia. Jimmy eddig tagadhatatlanul az Apple Music egyik ismert arca volt, azonban most hogy már felfutott a szolgáltatás, így talán egy fontosabb feladatkört kap. Illetve arról sem érdemes megfeledkezni, hogy az úriember nemrég töltötte be 65. életévét, így kicsit háttérbe szorulósan próbálhat meg nyugdíjba vonulni.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+

Ár: Free Letöltés

Figyelem! Praktikus és egyben menő iPhone és iPad kiegészítőt keresel? Segítünk! Ha pedig kijelzőcserére vár telefonod, akkor érdemes az iDoki legújabb akcióját lecsekkolni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!