Animoji jogtalan használata miatt perli az Apple-t egy iOS fejlesztő

HusztiD 2017.10.25. 15:55 Apple, Egyéb 0 db 287

animoji

Egy iOS alkalmazásfejlesztő, Enrique Bonansea még 2014 folyamán védette le magát, az Animoji kifejezést. Mint tudjuk, az Apple a szeptemberi iPhone eventen mutatta be egyik újdonságát, a szintén Animoji névre keresztelt funkciót, melyet jelenleg csak az iPhone X felhasználói élvezhetnek ki a TrueDepth kamerarendszer segítségével.

Bonansea Animoji nevű alkalmazása anno 2014 folyamán jelent meg az App Store-ban, általa pedig animált üzeneteket küldhettünk az ismerőseink számára. Saját szöveget szerkeszthettünk a rendelkezésre álló karakterekkel, amelyek mellé emojikonokat pakolhattunk. Ezen üzeneteket akár az Üzenetek, vagy Mail appban egyaránt elküldhettük, olyan ismerőseink számára egyaránt, akiknél nem volt telepítve az alkalmazás.

Mivel a fejlesztő még korábban levédette az Animoji kifejezést, így értelemszerűen perli az Apple-t. Elmondása alapján idén nyáron több vállalat megkereste őt abban az ügyben, hogy megvásárolják tőle a jogokat, de szerinte ezek csak az Apple alias-cégei voltak. Természetesen ő nem adta el a jogait, így most bátran szembe megy az Apple-lel. Hogy mi lesz az ügy kimenetele, azt talán csak hónapok múlva fogjuk megtudni.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!