Öt érdekes tény az új Jobs-könyvből

Skarp 2015.03.24. 18:52 Apple, Kiemelt hírek 0 db 217

Ma már írtunk az új könyv megjelenéséről, és a vezetők ehhez fűződő viszonyához, de egy kis ízelítőt is nyújtanánk a Random House kiadó gondozásában megjelent könyvből. Öt korábban kevésbé vagy egyáltalán nem ismert tényt pécéztek ki a 9to5mac szerzői a kötetből.

stevejobs

1. Steve visszatérése nem stratégiai hatalomátvétel volt – Annak ellenére, hogy sokan azt hiszik, hogy Steve maga volt a bábmester és ő szervezte meg az Apple akkori CEO-jának megpuccsolását a NeXT felvásárlása közepette. Ezek közé az emberek közé tartozik az “áldozat” Gil Amelio és Bill Gates is. A könyv fejezetei alapján Jobs nem sejtette, hogy az Apple-nél hosszabb távú szerepet szánnának neki annak ellenére sem, hogy pontosan tisztában volt az általa alapított cég nem túl rózsás helyzetével.

Akkori két legfontosabb bizalmasa, Avie Tevanian és Jon Rubinstein egybehangzóan állítják, hogy Steve nem tervezett eredetileg CEO lenni. Egy évvel később Steve azt mondta a könyv szerzőinek, hogy úgy gondolta, hogy az Apple az ő útja és kockára téve a családját, a megbecsülését és a Pixart ezt akarja csinálni. Úgy fogalmazott: “Ha mindent megteszek és elbukom, akkor legalább megpróbáltam legjobb tudásom szerint.” A bizonytalanságát mi sem tükrözte jobban, mint saját magának kitalált titulusa, az iCEO, azaz interim CEO (átmeneti vezérigazgató).

2. Gil Amelio meg akarta venni a Newtont –  1998 végén Amelio, aki akkorra már számos vicc tárgya lett, megpróbálta megvásárolni a felszámolt Newton-divíziót mindenestől. Steve Jobs kegyetlen viccnek nevezte a próbálkozást. “Tudok gonosz lenni, de sosem tudnék ANNYIRA gonosz lenni, hogy hagyjam, hogy tovább alázza saját magát vagy az Apple-t.” – mondta Jobs a meg nem valósult ügyletről.

3. Mielőtt CEO lett volna, Tim Cook felügyelte több tízezer eladatlan, senkinek sem kellő Mac szemétdombra szállítását, 1998-ban – Persze ez még jóval a zöld-korszak előtt volt. Mielőtt kígyót-békát kialtanánk rá, érdemes belegondolni: 1998-ban még jóval kevesebb ember foglalkozott az emberi tevékenységi környezeti hatásaival.

4. Bill Gates ötlete volt az egész Digital Hub-ökoszisztéma – 2000 januárjában, a Microsoft piaci értékének csúcsán Bill Gates tartott előadást a CES-en vízíójáról, ami egymással összekötött számítógépekből, háztartási eszközökből, autórádiókból, telefonokból, tévékből és PDA-król szólt. A nem túl frappáns elnevezésű Consumer-Electronics-Plusról szóló keynote után Jobs azonnal összehívta az Apple-felsővezetését és belefogtak a megvalósításba. Az ezen való kibukás jogos lenne, ha Bill nem lépte volna meg ugyanezt a Mac OS lenyúlásával sok-sok évvel korábban. Az Digital Hub projekt az iTunes 2001-es piacra dobásával indult. Bár az ő ötletük volt, a Microsoft bebukta az összes hasonló próbálkozását a mai napig, bár jól láthatóan még nem adták fel, hogy egyszer megvalósítják.

5. Jobs kapcsolata a médiával jóval számítóbb volt, mint azt az emberek gondolták – A könyv alapján nyilvánvalóvá válik, hogy Jobsnak bárminemű újságíróval folytatott interakciója során volt mögöttes szándéka. Egyenrangúként kezelte őket és az Apple termékekről vitázott velük, gyakorta azt az érzést keltve az újságírókban, hogy őket interjúvolják. Olyan kapcsolatot épített fel velük, amiben egy idő után mindkét félnek nyilvánvaló volt, hogy mindketten saját céljaikra használják a másikat. Sokan ezt nem igazán tudták elviselni – ilyen volt Joe Nocera is, a New York Times újságírója, aki nemes egyszerűséggel gennyládának nevezte Steve-t és szándékosan visszautasította az együttműködést az alapítóval, hogy őszintébben tudjon írni róla és az cégről.

Visszatérése után Jobs kiemelten fontos ügyként kezelte, hogy személyesen elérhető legyen egy maroknyi nyomtatott magazin munkatársainak – ez haláláig így maradt, annak ellenére, hogy közben az online rohamtempóban elkezdte kiszorítani a print kiadványokat. Ráadásul Jobs volt szinte az egyetlen Apple dolgozó, aki szabadon beszélhetett a cég termékeiről, tekintve hogy ő volt a legjobb és legtapasztaltabb a nyilvános beszédekben.

Ha érdekel a többi, rendeld meg a könyvet Amazonról, egyelőre angolul kapható digitális és hangoskönyv formátumban az Amazonon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!