Két héttel a legelső béta kiadásokat követően, az Apple elérhetővé tette az iOS 11.4, watchOS 4.3.1 és a tvOS 11.4 második bétáját. Sajnos macOS frissítésre ezúttal nem kell számítanunk, de feltehetően az elkövetkezendő napok folyamán annak is megérkezik a legújabb bétája. Az alábbi szoftvereket egyelőre csak a regisztrált fejlesztők tölthetik le a megszokott módon, s feltehetően [...]
HusztiD
2018.04.17.
iOS, tvOS, watchOS
212
Most először történt meg az eset az Apple történelmében, hogy az App Store-ban csökkent az iOS alkalmazások száma – legalábbis erről számolt be a különféle elemzésekkel foglalkozó Appfigures. 2017. folyamán összesen 2,1 millió applikáció volt megtalálható az online áruházban, ami százezerrel kevesebb, mint az ezt megelőző évben. Na de miért csökkent az alkalmazások száma, mi [...]
HusztiD
2018.04.11.
App Store, iOS, Kiemelt hírek
186
Az Apple hivatalosan az iOS 11-ben mutatta be az ARKit keretrendszert, amelynek köszönhetően a fejlesztők képesek olyan iPhone és iPad-es alkalmazásokat megalkotni, amelyek támogatják a kiterjesztett valóságot. Az iOS 11 bő fél éve jelent meg, így a SensorTower csapata ennek kapcsán új felméréssel állt elő. Ahogyan az első diagramról láthatjuk, az ARKit alkalmazások szépen növekednek. [...]
HusztiD
2018.04.09.
Apple, iOS, iPhone
226
Az iupdateos jóvoltából Andrew Vega és Max Angelakis közreműködésével elkészült a legújabb iOS 12 koncepció, melyre talán bátran kijelenthetjük, hogy ez az egyik legjobb. Hivatalosan csak a júniusi WWDC ’18 konferencián mutatja be a következő főrendszert az Apple, de reméljük, hogy számos újdonságot belepréselnek, mint amit az alábbi videó is felvet. Az egyik legfontosabb, hogy [...]
HusztiD
2018.04.09.
iOS, Videók
1 013
Az iPhone X-ben bemutatkozott TrueDepth kamerarendszer képes arra, hogy arcunk alapján hitelesítsen. Ennyinél azonban nem állt meg az Apple, ugyanis mint tudjuk, általa elérhető az Animoji, illetve különféle alkalmazások, mint a Snapchat is sokkal pontosabb felvételt készít arcunkról, így sokkal jobb filtereket pakolhatunk fel. Nem olyan régen frissült a Garageband iOS-en, így természetesen az Apple [...]
HusztiD
2018.04.03.
iOS, iPhone, Videók
379
Az Apple előző hét második felében tette elérhetővé a legújabb szoftverfrissítéseit, melyek között ott volt a régóta várt iOS 11.3. Úgy tűnik, hogy ennek a HomePod tulajai nem igazán fognak örülni, ugyanis mint korábban kiderült, magára az okoshangszóróra is ugyanaz a rendszer fog települni, mint iOS készülékeinkre. A legújabb információk szerint többen frissítették a hangszórót, [...]
HusztiD
2018.04.03.
HomePod, iOS
201
Hosszas béta-kiadások után végre-valahára az Apple elérhetővé tette az iOS 11.3, macOS 10.13.4, watchOS 4.3 és a tvOS 11.3 szoftverek végfelhasználói változatait. A szoftvercsomag tegnap este óta érhető el, a kezdeti hullám már lezajlott, így nyugodtan, elviekben zavarok nélkül lehet telepíteni az új rendszereket. Az Apple szerint pedig ezeket a frissítéseket tartalmazzák a rendszerek: iOS 11.3 [...]
HusztiD
2018.03.30.
iOS, Kiemelt hírek, macOS, tvOS, watchOS
1 915
Mondhatjuk, hogy több hete várunk, hogy az Apple végre kiadja az iOS 11.3-at és vele együtt a macOS 10.13.4, watchOS 4.3 és a tvOS 11.3 végleges verzióját. Sokan hittük, hogy a keddi Apple eventen után végre elérhetőek lesznek az új rendszerek, azonban még a mai napig nem adták ki őket a kaliforniaiak – vagyis csak [...]
HusztiD
2018.03.29.
iOS
1 018
Immáron több hete, hogy az Apple kiadta az iOS 11.3 első bétáit, de titkon reméltük, hogy minél hamarabb elérhetővé teszik az új rendszert a publikum számára. Nos, tegnap este megjelent az operációs rendszer, azonban van egy elég érdekes csavar a történetben. Sajnos kizárólag a két napja bemutatott, új 9,7 colod iPad-re érhető el a frissítés. [...]
HusztiD
2018.03.29.
iOS, iPad
1 809
Ahogyan vártuk, magyar idő szerint ma este 5 órakor tartotta a speciális, oktatási eseményét az Apple. Az elmúlt napok folyamán számos pletykát olvashattunk, hogy mit várhatunk, s a jó hír, hogy voltak, melyek ezek közül megvalósultak, illetve nem csak az oktatásban résztvevők számára kedvezett kedvenc vállalatunk. Az Apple elsőnek bemutatta az új 9,7 colos iPad-et, melynek [...]
HusztiD
2018.03.27.
Apple, iOS, iPad, Kiemelt hírek
1 266
Az iOS 11 egyik újdonsága, hogy ha értesítést kapunk egy alkalmazástól, akkor az rejtetten jelenik meg. Az adott felhasználó ilyenkor annyit lát, hogy az adott apptól valamilyen értesítést kapott. Amennyiben meg szeretnénk tekinteni, hogy mit kaptunk, arra csak az adott telefon tulajdonosa jogosult. iPhone X-en a Face ID ha hitelesít minket, akkor automatikusan megjelenik az [...]
HusztiD
2018.03.22.
iOS, Kiemelt hírek, Siri
532
Előző hét csütörtökön jelent meg iOS-re az Epic Games népszerű játéka, a Fortnite, amely a várakozásoknak megfelelően hatalmas sikert aratott. Maga a játék ingyenesen tölthető le az App Store-ból, de ahogyan mostanában nagy szokássá vált, úgy itt is elérhetőek az alkalmazáson belüli vásárlások. A Sensor Tower csapata készített egy új felmérést, melyből kiderült, hogy mennyi bevételhez [...]
HusztiD
2018.03.21.
Egyéb, iOS, Játékok
1 023
A Consumer Intelligence Research Partners (CIRP) jóvoltából készült egy új felmérés, melyben kimutatták, hogy az utóbbi időben sokkal lojálisabbak a droidos felhasználók az almásokhoz képest. Szám szerint az Android lojalitási rátája 91 százalékon áll, míg az iOS-nél 86 százalékról beszélhetünk. Természetesen minél magasabb az érték, annál hűségesebbek maguk a felhasználók. Korábban mindig az Apple rendszere nyerte [...]
HusztiD
2018.03.20.
iOS, iPhone
447
Kereken egy héttel a negyedik béták után tette elérhetővé az Apple az iOS 11.3, macOS 10.13.4, watchOS 4.3 és a tvOS 11.3 ötödik bétáját. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek egyelőre a regisztrált fejlesztők részére érhetőek el, pár óra múlva viszont a publikus béta programban résztvevők is tölthetik majd az aktuális kiadásokat. Ahogyan lenni szokott, ezúttal [...]
HusztiD
2018.03.13.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
392
Pont az elmúlt napokban láttunk egy remek koncepciót arról, hogy milyen kiforrott lehet az iOS 12, azonban most egy új videót kaptunk, amelyben leginkább az Apple Music-ra helyezték a hangsúlyt. A legújabb látványvideót egyébként egy Litaya nevű YouTube felhasználó álmodta meg. Litaya ahelyett, hogy egy egész iOS 12 koncepciót csinált volna, inkább úgy volt vele, [...]
HusztiD
2018.03.09.
Apple Music, iOS, Videók
271
Ha visszaemlékeztek még az évekkel ezelőtti San Bernardino-i terrortámadásra, akkor tudhatjátok jól, hogy nagy botrányt csapott a média az Apple-t illetően, ugyanis még az FBI kérésére sem törték fel a támadó által használt iPhone 5c-t. Ezek után nem sokkal jött a hír, hogy egy izraeli vállalat, a Cellebrite számára hosszas hónapok után sikerült. A Forbes [...]
HusztiD
2018.03.06.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
352
Tegnap este folyamán az Apple elérhetővé tette az iOS 11.3, macOS 10.13.4 és tvOS 11.3 negyedik bétáját a fejlesztők számára. A rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, feltehetően a ma este folyamán már a publikus béta programban résztvevői is megkapják, valamint este várható egy watchOS 4.3 beta 4 is mellé. Ahogyan megszokhattuk, bővebb [...]
HusztiD
2018.03.06.
iOS, macOS, tvOS
447