Tavaszi Apple event összefoglaló

HusztiD 2018.03.27. 19:38 Apple, iOS, iPad, Kiemelt hírek 0 db 1 264

ipad-2018

Ahogyan vártuk, magyar idő szerint ma este 5 órakor tartotta a speciális, oktatási eseményét az Apple. Az elmúlt napok folyamán számos pletykát olvashattunk, hogy mit várhatunk, s a jó hír, hogy voltak, melyek ezek közül megvalósultak, illetve nem csak az oktatásban résztvevők számára kedvezett kedvenc vállalatunk.

Az Apple elsőnek bemutatta az új 9,7 colos iPad-et, melynek egyik nagy újdonsága, hogy immáron támogatja az Apple Pencilt. Aki kicsit is jártas a vállalat világában, az tudja, hogy a ceruzát korábban csak az iPad Pro modellek támogatták, de úgy tűnik, hogy innentől kezdve a mezei tabletek is fogják. Diákok számára fontos információ lehet, hogy az Apple ezzel karöltve új iWork csomagot adott ki, melyek támogatják iPad-en a cerkát, illetve az App Store-ban több, mint 200 ezer oktatással kapcsolatos alkalmazás található meg iPad-re. A hivatalos információk szerint a 9,7 colos méret a legnépszerűbb az emberek körében.

Hogy kicsit a specifikációkról is beszéljünk, az új tabletben egy A10 Fusion chip található meg (mint az iPhone 7 modellekben), illetve szokás szerint lesznek Wi-Fi-s és LTE-s kiadások egyaránt. Lényegében ennyit osztottak meg a specifikációkról, de a jó hír, hogy a tablet kezdőára 329 dollár lesz, míg az oktatásban résztvevők számára 299 dodótól fog indulni. Lényegében ez 117 ezer forintot jelent az átlagfelhasználók számára, míg a diákok valamivel olcsóbban kaphatják meg.

Egyébként ha belegondolunk, akkor nagyon eltalálta az új iPad-et az Apple, ugyanis a Smart Connector és a True Tone kijelző nélkül igen komoly riválisa lesz a jelenleg 649 dollárért, vagyis a 245 ezer forintért árult 10,5 colos iPad Pro testvérének. Igaz abban egy tuningosabb A10-es processzor található, így előbb várjuk meg az első geekbench és egyéb videós teszteket, hiszen azokból derül csak ki, hogy mennyire menő az új tablet. Apropó, mostantól Magyarországon egyaránt rendelhető az új iPad az Apple oldaláról.

További jó hír, hogy az Apple megemelte az iCloud ingyenességét. Mivel ez az esemény az oktatásról szólt, így csak az oktatásban résztvevők élhetnek vele, akik immáron 200 GB-ig vehetik ingyenesen igénybe az almások felhő alapú szolgáltatását. Sajnos arról egyelőre nincs hír, hogy Magyarországon ez miként fog élni, de feltehetően mi sem maradunk ki a buliból. Mezei felhasználóknak, kik nem vesznek részt az oktatásban továbbra is az 5 GB van érvényben.

Másik újdonság, amiről még beszámoltak, az az úgynevezett ClassKit keretrendszer. Ahogyan a nevéből adódik, ez szintén az oktatáshoz fog kapcsolódni, amivel majd a diákoknak és a tanároknak fog egyaránt kedvezni az Apple. Maga a keretrendszer olyan alkalmazásokhoz lesz beágyazva, mint a Swift, Garageband, iWork és egyebek. A hivatalos információk szerint a ClassKit júniusban fog megjelenni, tehát pont a 2018/19-es tanév kezdete előtt. Természetesen nem csak iOS-en, de macOS-en egyaránt elérhető lesz az API.

DZTjeKqXkAI6iAI.jpg-large-780x585

Mit kaptunk még? Természetesen egy kisebb rakás kiegészítőt. Például az iPad Pro modellekhez új bőrtokokat neonkék és halvány rózsaszínben, valamint Smart Covereket citromsárga és málnapiros színekben. Ezen felül mostantól külön-külön is megvásárolhatóak az eddig kizárólag az asztroszürke iMac Pro-hoz járó billentyűzet, egér és trackpad, valamint az Apple egy kisebb egyezséget kötött a Logitech-kel, így a Logitech-nek lett egy saját Apple Pencile, amit szimplán Crayon-nak neveztek el – lényegében ez egy jóárasított almás alternatíva, kiknek drága lenne az Apple logóval ellátott cerka.

Dióhéjban ennyi volt az Apple tavaszi rendezvénye. Mi egy dolgot hiányoltunk nagyon, ez pedig nem más, mint a régóta várt új MacBook Air. Mindenesetre nem szabad csüggedni, reméljük, hogy az elkövetkezendő hónapok folyamán sor kerül a bejelentésre.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Figyelem! Praktikus és egyben menő iPhone és iPad kiegészítőt keresel? Segítünk! Ha pedig kijelzőcserére vár telefonod, akkor érdemes az iDoki legújabb akcióját lecsekkolni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!