titkosítás

Ejtette az iCloud végtől végig terjedő titkosításának bevezetését az Apple

Ejtette az iCloud végtől végig terjedő titkosításának bevezetését az Apple

A Reuters beszámolója szerint az Apple ejti az iCloud biztonsági mentéseinek kapcsán a végtől végig terjedő titkosításának bevezetését. A rendelkezésre álló információk alapján ennek egyik oka az FBI, ugyanis ismételten elkezdték őket zaklatni, így nem szeretnék a jövőben sem feltartani a nyomozásokat. Mindenek előtt tudni érdemes, hogy az iCloud biztonsági mentések kapcsán az Apple eddig [...]

HusztiD 2020.01.22. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 975

Az adatvédelemről beszélt az Apple szóvivője a 2020-as CES-en

Az adatvédelemről beszélt az Apple szóvivője a 2020-as CES-en

Mint azt már hetekkel ezelőtt beharangozták, az Apple 28 év kihagyást követően tért vissza a Las Vegasban megrendezésre kerülő Consumer Electronics Show-ra. Voltak találgatások, hogy mivel áll elő a kaliforniai vállalat, azonban a biztonsági és adatvédelmi témáról szóltak leginkább a hírek. A beszélgetésen az almások adatvédelmi igazgatója és egyben magyar vezetéknevű Jane Horvath vett részt, aki [...]

HusztiD 2020.01.10. Apple 0 db 99

Így tartja biztonságban adatainkat az Apple

Így tartja biztonságban adatainkat az Apple

Az Apple azon kevés vállalatok egyike, mely kihangsúlyozza, hogy mennyire fontos a felhasználói adatvédelem. Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek erre az óriások, az almások pedig már évek óta mondják, hogy a felhasználói adatbiztonság lényegében egy alapvető jog, amit bármely nagyvállalattól elvárhatunk. Eddig különböző videókat láthattunk, azonban most az almások egy külön dedikált oldalon osztják meg, [...]

HusztiD 2019.11.07. Apple, iOS, iPhone 0 db 806

A Huawei számára az Apple a példakép

A Huawei számára az Apple a példakép

Az utóbbi időben hatalmas botrányokon átesett Huawei tiszteli konkurenseit, hiszen egyenesen az Apple-ről vesznek példát. A vállalat CEO-ja, Ren Zhengfei a CNBC számára adott egy interjút, melyből olyan érdekességet tudhattunk meg, hogy a kínaiak igenis felnéznek az almásokra. Zhengfei elárulta, hogy számukra az Apple a példakép, ha a felhasználói biztonságról beszélünk. A CEO elmondása alapján [...]

HusztiD 2019.07.24. Apple, Egyéb 0 db 411

Trump betilthatja a végtől végig terjedő titkosítást

Trump betilthatja a végtől végig terjedő titkosítást

Az elmúlt napok folyamán az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség egy meetinget tartott, ahol nem csak az elnök, Donald Trump, de a képviselői és különféle biztonsági szervezetek szakemberei vettek részt. Az egyik fő téma a titkosítás volt, hiszen sokak szerint jó lenne, ha a nagyvállalatok le lennének korlátozva. A találkozó dióhéjban arról szólt, hogy Amerikában töröljék el a [...]

HusztiD 2019.07.01. Egyéb, iOS, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 308

Az FBI továbbra is szeretné, ha az Apple beadná derekát

Az FBI továbbra is szeretné, ha az Apple beadná derekát

Az Apple-nek és az FBI-nak immáron hosszas évekre visszamenően van kapcsolata, hiszen a szövetségiek korábban szerették volna, ha az almások beállnak a sorba, s segítenek egy-egy ügy eseteben feltörni a tettesek telefonjaikat, melyekről talán értékes információkat szerezhetnek. A Gizmodo beszámolója szerint az FBI igazgatója, Christopher Wray a San Franciscóban megrendezett RSA konferencia berkein belül szólalt [...]

HusztiD 2019.04.11. Apple, Egyéb 1 db 127

Itt az újabb Facebook botrány, azonnal változtasd meg a Facebook és Instagram jelszavaid!

Itt az újabb Facebook botrány, azonnal változtasd meg a Facebook és Instagram jelszavaid!

Tegnap esti órákban új közleményt adott ki a Facebook, melyből kiderült, hogy felhasználók százmillióinak férhettek hozzá a jelszavaikhoz a munkatársaik. Elviekben a felhasználói fiókok adatai nem szivárogtak ki a vállalaton kívülre, csupán a közösségi oldal alkalmazottaihoz jutott el. A bejegyzés szerint a Facebook minden januárban csinál egy biztonsági ellenőrzést, azonban idén egy érdekes hibára lettek [...]

HusztiD 2019.03.22. Egyéb 0 db 522

A jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a titkosításra Zuckerberg és csapata

A jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a titkosításra Zuckerberg és csapata

Az utóbbi években mondhatni rájárt a rúd Mark Zuckerberékre, azonban a CEO nem olyan rég új közleményt adott ki, hogy ezentúl sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az adatvédelemre és a szolgáltatásaik titkosítására. Az információk szerint bevezetik a végtől végig terjedő titkosítást a Facebook, Messenger, WhatsApp és Instagram alkalmazásaik kapcsán. Ezen felül például korlátozva lesznek, hogy mennyi [...]

HusztiD 2019.03.12. Egyéb 0 db 93

Az EU kitiltaná a készülékeket, amelyek nem alkalmaznak titkosítást

Az EU kitiltaná a készülékeket, amelyek nem alkalmaznak titkosítást

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága új javaslattal állt elő, amely kihatással lenne az Apple-re és a végtől végig terjedő titkosításra. Lényegében megtiltanák azt, hogy egy-egy vállalat bármiféle hátsó ajtót hozzon létre a hatóságok számára. Ha visszaemlékeztek egy bő másfél évet, akkor tudhatjátok, hogy az Apple-nek igencsak meggyűlt a baja az FBI-jal, [...]

HusztiD 2017.06.20. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 1 db 322

Az FBI képtelen feltörni az okostelefonok nagy részét

Az FBI képtelen feltörni az okostelefonok nagy részét

Az FBI igazgatója, James Comey az elmúlt napok folyamán érdekes dolgokat osztott meg a felügyeleti bizottság számára. Természetesen a téma a napjaink nagy vitáját keltő okostelefonok adatbiztonságára terjedt ki, melyben az Apple korábban már számos alkalommal érintett volt. Comey elmondása alapján az FBI a nyomozások során megszerzett telefonok felének adataihoz egyszerűen képtelenek hozzáférni. Ezt kissé [...]

HusztiD 2017.05.09. Egyéb 0 db 211

Az Egyesült Királyság könnyen kijátsszák az iPhone védelmét

Az Egyesült Királyság könnyen kijátsszák az iPhone védelmét

Tudjuk nagyon jól, hogy az utóbbi évek folyamán egyre nagyobb hangsúlyt kapott a titkosítás. Ennek kapcsán még az FBI-jal is meggyűlt az Apple baja, ugyanis még a kérésükre sem törtek fel egy telefont egy terrortámadás kapcsán. Az almások az iOS 8-tól kezdődően egy erős titkosítást alkalmaznak, így a telefonon lévő adatokhoz csak azok férhetnek hozzá, [...]

HusztiD 2016.12.06. Apple, Egyéb, iPhone 0 db 698

Sebezhetőséget találtak az iMessage és WhatsApp párosában

Sebezhetőséget találtak az iMessage és WhatsApp párosában

Anno április folyamán számoltunk be, hogy az Apple mintájára a WhatsApp is titkosít. Úgy tűnik, hogy nem felhőtlen az öröm, ugyanis egy biztonsági szakértő, Jonathan Zdziarski arra hívta fel a figyelmet, hogy sebezhetőséget talált a közösségi alkalmazásban, ami egyaránt igaz az iMessage-re. Mind a két szolgáltatás végtől végig terjedő titkosítást használ, azonban mégis kijátszható az egész. [...]

HusztiD 2016.08.01. iOS, Kiemelt hírek 1 db 434

Hamarosan végtől-végig terjedő titkosítást kap a Facebook Messenger

Hamarosan végtől-végig terjedő titkosítást kap a Facebook Messenger

A legújabb hírek szerint a Facebook hamarosan bevezeti a végtől-végig terjedő titkosítást. Jól tudjuk, hogy az Apple az iMessage és a FaceTime kapcsán már régóta használja, illetve nem olyan régen a What’s App is beállt a sorba a megnövelt biztonsági eljárások kapcsán. Ha minden jól megy, akkor az idei nyár folyamán szélesebb körben elterjed a [...]

HusztiD 2016.07.11. Egyéb, Kiemelt hírek, Programok 0 db 846

2017. január elsejétől sokkal biztonságosabbak lesznek az alkalmazások

2017. január elsejétől sokkal biztonságosabbak lesznek az alkalmazások

Az Apple egy évvel ezelőtt, az iOS 9-el karöltve mutatta be az App Transport Security funkcióját, amely lényegében arról szólt, hogy bármilyen kapcsolat, amit az alkalmazások létrehoznak a szerverrel, az titkosítva maradt. Egészen jó kezdeményezés volt, azonban akadt egy hátulütője: nem volt kötelezővé téve a fejlesztők számára, így sokan nem alkalmazták. A TechCrunch legújabb beszámolója szerint [...]

HusztiD 2016.06.20. Egyéb 1 db 268

Az LAPD saját erőből tört fel egy iPhone 5s-t

Az LAPD saját erőből tört fel egy iPhone 5s-t

Ezúttal nem az FBI, hanem a Los Angeles-i rendőrség hallatott magáról, ugyanis nem olyan régen egy közleményt adtak ki, melyből kiderült, hogy bizony feltörtek egy iPhone 5s készüléket. Az Apple és FBI párharca után talán kicsikét megnyugodhattunk, hiszen egy igazán hosszú úgy látszott lezárva, azonban ez nem tartott sokáig, mivel a LAPD jött helyettük képbe. [...]

HusztiD 2016.05.06. iPhone, Kiemelt hírek 6 hozzászólás 497

350 milliót fizetett az FBI az iPhone feltöréséért

350 milliót fizetett az FBI az iPhone feltöréséért

A Reuters legutóbbi beszámolója szerint az FBI nem kevesebb, mint egymillió dollárt költött arra, hogy feltörjék a San bernardinói terrortámadás egyik gyanúsítottjának az iPhone 5c készülékét. Mint azt már tudhatjuk, a szövetségiek elsőnek megpróbáltak költséghatékonyan eljárni, ugyanis megkérték az Apple-t, hogy segítsenek, akik végül beintettek nekik, így maradt a drágább megoldás. Egészen pontosan 1,3 millió [...]

HusztiD 2016.05.03. Apple, Kiemelt hírek 0 db 228

Önkéntesen segít egy iPhone 6 feltörésében az Apple

Önkéntesen segít egy iPhone 6 feltörésében az Apple

Eddig az FBI és az iPhone 5c esetéről olvashattunk egy csomót, azonban most egy másik, némileg hasonló eset lesz a középpontban. Tavaly július folyamán két 14 éves floridai fiatal, név szerint Austin Stephanos és Perry Cohen hajóútra mentek az Atlanti-Óceánon, de sajnálatos módon sosem tértek haza. Az Egyesült Államok parti őrsége nyolc napon át kutatott [...]

HusztiD 2016.05.02. iPhone, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 1 085