Előre jelezem, hogy ez az eddigi talán legjobb szabadalma az Applenek, amit az utóbbi hónapok folyamán benyújtott. Ugyebár az elmúlt hónapok folyamán olvashattunk olyanokról, hogy teljesen vízálló lesz az iPhone 7, továbbá arról, hogy két hátlapi kamerával érkezik. Az utóbbi egyre valószínűbb, ám nem olyan módon, mint ahogyan azt elsőre elképzelnétek. És leírjuk, hogy miért. Amikor [...]
HusztiD
2016.01.08.
iPhone, Kiemelt hírek
3 324
A biometrikus szenzorokkal foglalkozó Valencell vállalat a minap pert indított az Apple ellen, hiszen szerintük engedély nélkül alkalmazták a szabadalmaikat az Apple Watch kapcsán. Nem ez az egyedüli per, amivel jelenleg szembe néz a kaliforniai vállalat, hiszen tegnap még arról is hírt adtunk, hogy az iOS 9 kapcsán beperelték az almásokat. A Valencell szerint az Apple még [...]
HusztiD
2016.01.06.
Apple Watch, Kiemelt hírek
253
A hónap elején már beszámoltunk, hogy 157 milliárd forintnyi kártérítést fizet a Samsung az Apple számára a korábbi szabadalmaik megsértése miatt. Ekkor úgy hittük, hogy véget ért egy fejezet a két rivális között, de most úgy tűnik, hogy mégsem, ugyanis az Apple további kártérítést szeretne. Négy évvel ezelőtt az Apple 2,5 milliárd dolláros kártérítést nyújtott be [...]
HusztiD
2015.12.30.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
319
A napokban napvilágra került, hogy az Apple még november folyamán benyújtotta a B2 (Beats Two), B3 (Beats Three), B4 (Beats Four) és B5 (Beats Five) levédetését az amerikai szabadalmi és védjegy hivatalnál. Mint azt már tudjuk, az Apple Music debütálásával elindult a Beats 1 rádió is, amelyet hamarosan tovább bővít az Apple. Az információk alapján a [...]
HusztiD
2015.12.30.
Apple Music
200
Sokáig húzódott az Apple és Ericsson szabadalmi pere, amiben végül sikerült megegyeznie a két félnek. A svéd vállalat bejelentette, hogy megállapodás történt a 2G, 3G és 4G/LTE licencelése kapcsán, hiszen az Apple beleegyezett, hogy minden olyan készüléke után fizessen, amelyek támogatják az alábbi technológiákat. Hivatalosan ugyan nem derült ki a pontos összeg, amit az Apple jogdíjként [...]
HusztiD
2015.12.24.
Apple, Egyéb
495
Az iPhone 6s és 6s Plus megjelenésével több felhasználó is idézőjeles teszt alá vetette az új telefonokat. Az egyik legnépszerűbb a vizes teszt volt, ahol azt nézték, hogy mennyire bírja a folyadékot a telefon. Nagy meglepetésre elég jól bírják, hiszen az Apple már tett ennek érdekében, de az eset óta már nem egyszer beszámoltunk az önszárításra [...]
HusztiD
2015.12.10.
iPhone, Kiemelt hírek
721
Bizonyára sokat hallottatok már az Apple és Samsung tárgyalásairól, hiszen a két vállalat között már évek óta mentek a különböző szabadalmi perek. Úgy tűnik, hogy most egy újabb fejezettel zárult a történet, hiszen a Samsung beleegyezett, hogy 548 millió dollárnak, azaz 157 milliárd forintnak megfelelő összeget fizessen az Apple számára a szabadalmaik megsértéséért. Az elmúlt [...]
HusztiD
2015.12.07.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
1 029
Ismételten napvilágra került egy újabb szabadalom, mely ezúttal az idén tavasszal megjelent Apple Watch-hoz fűződik. A leírás alapján a következő évek folyamán hatalmas újításon eshet át az óra, egészen pontosan annak a szíja, ami nem csak hasznosabbá, hanem még futurisztikusabbá varázsolhatja a készüléket. Az Apple jelenleg egy rakás különféle szíjat kínál az Apple Watch-hoz. Az [...]
HusztiD
2015.12.04.
Apple Watch, Kiemelt hírek
1 009
Újabb szabadalom került nyilvánosságra, amit ha alkalmaznak, akkor mind az iPhone és iPad készülékek vízálló(bb)ak lesznek. Egy hasonló esetről már beszámoltunk két hete, azonban az akkor regisztrált szabadalom egy úgymond önszárító eljárást írt le, míg a mostani egészen más elven működne. A leírás alapján a készülékek kapnának egy úgynevezett port zárt. Ez tulajdonképpen annyit jelent, [...]
HusztiD
2015.11.26.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
1 072
Talán sokan találkoztatok már azzal a problémával, hogy véletlenül beázott a telefonotok és emiatt tönkrement. Nos, van egy jó hírünk, hiszen ez a jövőben véget érhet! Legalábbis a tegnapi nap folyamán nyilvánosságra került egy új szabadalom, melyben az Apple egy olyan megoldást ír le, aminek köszönhetően a jövőbeli iPhone-ok képesek lesznek úgymond az önszárításra. A [...]
HusztiD
2015.11.13.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
799
Egy újabb Apple szabadalom látott napvilágot, amely az iPhone 5s-től kezdve bevezetett Touch ID-t érinti. A leírás alapján az almások ujjlenyomat olvasóját akár pánik gombként is használhatjuk, ami baj esetén jól jöhet. Például értesítené a rendőrséget, vagy egy hozzánk közel álló személyt, hogyha bajban vagyunk. A szabadalom lényege, hogy egy megadott ujjunkat beszkennelhetnénk vészhelyzetre. Amennyiben [...]
HusztiD
2015.11.06.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
592
Az Apple lassacskán minden terméke kapcsán bevezeti a Force Touch technológiát, hiszen elsőnek a MacBook Pro trackpadjei kapták meg az új fícsört, amit az Apple Watch követett, végül pedig a régóta várt iPhone 6s és 6s Plus is megkapta a nyomásérzékeny funkciót. A legújabb információk szerint az almások következő lépése a nyomásérzékeny billentyűzet bevezetése lehet. [...]
HusztiD
2015.11.04.
Apple, Egyéb
373
Az előző hét folyamán számoltunk be, hogy az Apple közel 250 milliárd forintnak megfelelő kártérítésre számíthat, ugyanis megszegték a Wisconsini Egyetem egyik szabadalmát. Az A7, A8 és A8X processzorokban alkalmazott technológiát jogosulatlanul használták, amiért a Wisconsin Alumni Research Foundation beperelte őket. Jelenleg úgy tűnik, hogy a vártnál sokkal kevesebbet kell az Apple-nek fizetnie. A Reuters legfrissebb [...]
HusztiD
2015.10.19.
Apple, Egyéb, iPhone
264
Az Apple az iPhone 5s piacra dobásakor mutatta be a Touch ID-t, ami lényegében a korábbi Home gombot váltotta fel. Most nem olyan régen kiderült, hogy az almások az első iPhone után nem sokkal, 2007-ben adtak be egy szabadalmat az ujjlenyomat olvasót illetően, melyet a tegnapi nap folyamán végre elfogadtak. Az eredeti tervek szerint az [...]
HusztiD
2015.10.14.
Apple, Egyéb
365
Az Apple általában minden olyan fejlesztését szabadalmaztatni szokta, ami valamilyen jövőbeli terméknél alkalmazható lehet, így nehéz megfejteni pontosan milyen újításokra is számíthatunk, hiszen nem mindegyiket használják fel végül. A PatentlyApple oldalán minap megjelent cikk szerint az egyik új szabadalmi kérelmet olyan technológiára nyújtották be, amely akár megoldást hozhat az akkumulátor élettartamának problémáira. A szabadalmi kérelem szerint napelempaneleket [...]
Sloan
2015.07.20.
Apple, Egyéb
269
Az Apple kedden megkapott egy újabb amerikai tervezői szabadalmat, fedezte fel az AppleInsider, amely egy új Beats márkájú gamer headsetre utal, vagyis egy mikrofonnal felszerelt Beats termékre, mely a játékosokat célozza meg célközönségként. A szabadalmi bejegyzés szinte csak képekből áll, és Robert Brunner és Christopher Kuh nevét tüntették fel rajta mint feltalálókat. Mindketten tervezők az Ammunitionnél, a stúdiónál, amit Beats audio [...]
UP
2015.06.24.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
309
Hónapokkal azután, hogy bíróság elé citáltatta az Apple-t, az Ericsson most hasonló keresetet nyújtott be az Egyesült Királyságban, Németországban és Hollandiában is – a svéd cégóriás azzal vádolja az Apple, hogy érvényes licenc nélkül használta szabadalmait. Az Ericsson szerint, már két éve húzódnak a szabadalmakról szóló tárgyalások az Apple-el, de még mindig nem sikerült megegyezésre jutniuk, a két cég közti megállapodások viszont [...]
Sloan
2015.05.11.
Apple, Egyéb
266