szabadalom

Új eljárással növelhetnek az akkumulátor időtartamán

Új eljárással növelhetnek az akkumulátor időtartamán

A napokban egy újabb szabadalom látott napvilágot, melyben a mindenki által problémásnak tartott használati időn csiszolnának az okostelefonokban. A napvilágra került adatok alapján az egésznek a szokásaink lennének az alapjai, ugyanis a rendszer megfigyelné, hogy mely napokon és milyen időkben használjuk leginkább a telefonunkat. Ha például hétfőtől péntekig megközelítőleg 10, 12, 14 óra tájban vesszük [...]

HusztiD 2014.03.22. Apple, iPhone 23 hozzászólás 2 553

40 dollárt kér az Apple minden eladott jogsértett Samsung telefon után

40 dollárt kér az Apple minden eladott jogsértett Samsung telefon után

Korábban már több hírt is adtunk az Apple-Samsung soha véget nem érő vitájáról. A legutóbb kiderült, hogy a Dél-koreai vállalat nyert meg egy korábbi pert, azonban most március végén is a bíróság elé áll a két cég. Ha követtétek a híreinket, akkor tudhatjátok, tovább pereskedett a két óriás, hiszen nem sikerült megegyezniük. A legújabb értesülések [...]

HusztiD 2014.03.17. Apple, Egyéb 4 hozzászólás 792

Hihetetlenül pontos lesz az iWatch

Hihetetlenül pontos lesz az iWatch

Egyelőre csak a találgatások mennek az Apple készülőfélben lévő okosórájáról. Nem tudja senki sem, hogy az mikor fog jönni, pontosan hogy fog kinézni és azt sem, hogy tulajdonképpen mire lesz használható. Az eddigi pletykák alapján elsődlegesen majd az egészségi szintünk felmérésére használhatjuk az órát, hogy ezen felül mit kezdhetünk még vele, azt egyelőre nem tudjuk. [...]

HusztiD 2014.03.13. Apple 7 hozzászólás 1 073

Ezúttal a Samsung nyert pert

Ezúttal a Samsung nyert pert

Kereken egy hónapja adtuk a hírt, hogy az Apple és a Dél-koreai cég tovább pereskednek egymással, ugyanis mindkét fél szerint szabadalomsértést követett a másik. Ezek után jött az újabb hír a témában, mely szerint nem egyeztek meg február 19-éig a riválisok, így az ügy tovább folytatódott, hogy március 31-én a bíróság előtt pereskedjenek. Most úgy [...]

HusztiD 2014.03.07. Apple, Egyéb 5 hozzászólás 541

Az Apple a fülhallgatóba is érzékelőket építene

Az Apple a fülhallgatóba is érzékelőket építene

Pár napja írtunk arról, hogy az Apple vélhetően a hamarosan érkező iWatch okosórájába egy olyan szenzort építene, amely előre érzékelni tudná a közelgő szívrohamot mindenféle adat figyelembe vételével. Most pedig kiderült, hogy az Apple egy olyan új szabadalmat is levédetett, ahol bizonyos érzékelők a fülhallgatókba kerülnének beépítésre. A fülhallgatóba épített érzékelők a hagyományos funkciók mellett [...]

iMann 2014.02.20. Apple, Egyéb 4 hozzászólás 868

Tovább pereskedik az Apple és a Samsung

Tovább pereskedik az Apple és a Samsung

Szinte már végeláthatatlan, amit a kaliforniai és a Dél-koreai cég művel egymással, hiszen mindig elégedetlenek a másik fél által kiadott termékekkel. Legutóbb még tavaly novemberben hallhattunk a két óriásról, amikor 290 millió dollárt fizetett a Samsung az Apple-nek kártérítésként. A legújabb fejlemények szerint a következő tárgyalásra mind a két cég benyújtotta a szerintük megsértett szabadalmak [...]

HusztiD 2014.02.07. Apple, Egyéb 12 hozzászólás 750

Smart Dock – új kiegészítő a láthatáron?!

Smart Dock – új kiegészítő a láthatáron?!

Hétvégén már beszámoltunk arról, hogy a nyomásérzékeny iPad már tervben van az Apple-nél, hiszen elfogadták a terveket. Most egy újabb 2012-ben benyújtott szabadalmat fogadtak el, amit leginkább Smart Dock néven lehet emlegetni. A most elfogadott találmány nem másról, mint egy dokkolóról szól, azonban nem egy átlagosról. Az Apple már korábban kitalálta a Smart Dock ötletét, [...]

HusztiD 2014.02.05. Apple, Egyéb 1 db 466

Nyomásérzékeny kijelzőt kaphat az iPad

Nyomásérzékeny kijelzőt kaphat az iPad

A napokban nyilvánosságra került egy újabb Apple szabadalom, amely egy nyomásérzékeny kijelzőről szól. A tervet még 2012. január 30-án nyújtották be, ám azt még csak most, két évvel később fogadták el. A szabadalom a hagyományos érintőkijelzőkre terjed ki, amik nyomásra érzékeny szenzort kapnának. A jelenlegi kijelzőkkel az a baj, hogy nem minden esetben érzékelik megfelelően [...]

HusztiD 2014.02.03. Apple, iPad 5 hozzászólás 933

Hajlított kijelzővel kísérleteznek az Apple-nél is

Hajlított kijelzővel kísérleteznek az Apple-nél is

Levédette saját technológiájával készülő, hajlított kijelzőire vonatkozó szabadalmi terveit az Apple. Vajon mi készül a cupertino-iak boszorkánykonyhájában? Az Übergizmo birtokába került információk szerint nemrég hivatalosan is bejegyezték, illetve közben már el is fogadták az Apple első, hajlított kijelzők gyártási metódusát leíró szabadalmi terveit az illetékes Amerikai Szabadalmi és Védjegy Irodában. Noha a szabadalmi leírás önmagában [...]

Dan 2013.12.16. Apple, Egyéb 24 hozzászólás 807

Okosszemüveget fejlesztene az Apple is?

Okosszemüveget fejlesztene az Apple is?

Egy nemrég megjelent szabadalmi terv szerint a Google és a Samsung után, az Apple is kifejezetten érdeklődik a kiterjesztett valóságon alapuló okosszemüvegek iránt. Az AR, azaz, a kiterjesztett valóságot meglovagoló termékek alighanem az elkövetkezendő évek egyik legnagyobb slágerének ígérkeznek, ennél fogva érthető, hogy a cupertino-i óriásvállalat sem szeretne feltétlenül ki maradni, a már oly sok [...]

Dan 2013.12.11. Apple, Egyéb, Pletykák 8 hozzászólás 1 468

Folyékony fémet használna jövőre az Apple

Folyékony fémet használna jövőre az Apple

Korábban már hallhattunk pletykákat arra vonatkozóan, hogy az Apple folyékony fémbe borítaná aktuális termékeit. Most úgy tűnik, ismét előtérbe került a gondolat. A PatentlyApple jóvoltából napvilágra került információk szerint idén novemberben öt különböző folyékony metál alkalmazására utaló szabadalmi tervet nyújtottak be az Apple szakemberei az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalba. Az oldal információi szerint a [...]

Dan 2013.11.24. Apple, Egyéb, Pletykák 8 hozzászólás 1 110

Surface-szerű billentyűzeten dolgozik az Apple?

Surface-szerű billentyűzeten dolgozik az Apple?

Multi funkciós iPad-hez csatlakoztatható billentyűzeten dolgozik az Apple – ezt állítják legalábbis belső iparági pletykák egy nemrég megjelent szabadalmi tervre hivatkozva. Jamie Ryan Apple-alkalmazott belső forrásaira hivatkozva tudni véli, hogy egy Surface-szerű csatlakoztatható billentyűzeten dolgozik a vállalat. A multi funkciós periféria Bluetooth 4.0 kapcsolaton keresztül kommunikál, illetve a számos extrák mellett egy beépített kijelzőt is [...]

Dan 2013.11.04. Apple, iPad 15 hozzászólás 1 017

Szabadalomsértés miatt 3 millió dollárt fizet az Apple

Szabadalomsértés miatt 3 millió dollárt fizet az Apple

Nem meglepő tény, hogy az elektronikai cégek közül az Apple ellen irányul a legtöbb per. Sokan szeretnék megcsapolni az almás vállalatot, azonban szinte az összes esetben kiderül: csupán nevetséges pénzszerző próbálkozásokról van szó. Azonban sajnálatos módon vannak olyanok is, melyeket komolyan kell venni, mert van valóságalapjuk. Ez történt most is, mivel az Apple egyik legnagyszerűbb [...]

Gabro 2013.09.29. Apple, iPod 8 hozzászólás 1 726

Napenergiával működő mobilok fejlesztéséhez keres szakembert az Apple

Napenergiával működő mobilok fejlesztéséhez keres szakembert az Apple

Egy új alternatív energiaforrás megvalósításán dolgozik az Apple, amelyet egy nemrég megjelent álláshirdetés is megerősít. Érdekes hirdetés jelent meg a vállalat karrier lehetőségekkel foglalkozó oldalán, melynek tartalma szerint olyan mérnököket keres az Apple, akik kellő tapasztalattal rendelkeznek a napenergiát használó technológiai megvalósításokban. A szakemberek elsődleges feladata a napenergiával működő vékonyréteg-technológiát alkalmazó elektronikus rendszerek fejlesztése lenne, [...]

Dan 2013.09.15. Apple, Kiemelt hírek 10 hozzászólás 612

OLED technológián alapuló kijelző lehet a következő iPhone-okban

OLED technológián alapuló kijelző lehet a következő iPhone-okban

A korábban benyújtott szabadalmi tervekre vonatkozó kérvény szerint a jobb képi minőség mellett, jelentősen növekedhetne a készülékek üzemideje is. Az OLED technológia alapjait használó szabadalmi tervét még 2012-ben védette le az Apple, azonban néhány nappal ezelőtt, újabb a korábban benyújtott szabadalmi tervhez kapcsolódó módosításokat rögzítettek az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalban. E szerint az Apple [...]

Dan 2013.08.05. Apple, iPhone 13 hozzászólás 1 009

Itt az újabb az Apple szabadalom

Itt az újabb az Apple szabadalom

Drasztikusan javulhat az Apple telefonjai és valószínűleg táblagépei által készített fotók minősége is, ha valóban megvalósul a nem rég bejegyzett szabadalmi terv. Újabb szabadalomra vonatkozó tervet rögzített az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalban az Apple, mely ezúttal egy a készülék kamerájához tartozó, különleges képkészítési technika megvalósítására utal. A tervezet mögött egészen pontosan egy speciális, a kép [...]

Dan 2013.08.02. Apple, Kiemelt hírek 9 hozzászólás 1 610

Újra tárgyalóasztalhoz ül az Apple és a Samsung

Újra tárgyalóasztalhoz ül az Apple és a Samsung

A Wall Street Journal bírósági dokumentumok alapján készített riportja alapján biztosak lehetünk benne, hogy az Apple és a Samsung újabb tárgyalásokba kezdett, miután a két vállalat 2012 nagy részében a bíróságon pereskedett egymással szabadalomsértési ügyekben. 2012 nyarán az Apple egy olyan fontos pert nyert meg Kaliforniában, amelyben a Samsungot azzal vádolta, hogy az iPad és [...]

Kacor 2013.07.20. Apple, Egyéb 7 hozzászólás 759