Egy pár órával ezelőtt megérkezett az Apple legújabb reklámja, melyben nem másokat, mint a szülőket tették a központba. A reklám a tavalyi csúcsmodellt, az iPhone 5S-t hivatott reklámozni, hiszen az, mint ahogyan a videóból is kiderült, eléggé sok dologra lehet használni. Feltehetően ezzel az újabb reklámmal próbálják meg kicsit feldobni az 5S eladásait a hamarosan [...]
HusztiD
2014.06.30.
Apple, iPhone
599
Általános változás figyelhető meg a cég marketingstratégiájában. A Bloomberg arról értesült számos belsős forrásból, hogy az Apple létrehozott egy belsős tévéreklám-specialistákból álló csapatot, olyan emberekből, akiket a Media Arts Labtól, a TBWA\Chiat\Day részlegétől csalogattak át. Ez volt az az ügynökség, ami olyan legendás Apple reklámokat alkotott meg, pl. a Think Different vagy az I’m a Mac [...]
Skarp
2014.06.06.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
273
Az Apple-Beats forgatag közepette kaptunk egy újabb reklámot, mely ezúttal az új Solo2 fejhallgatókat mutatja be. Ha rendszeresen követitek az oldalunkat, akkor már minden bizonnyal megtudhattátok, hogy az Apple 3 milliárd dollárért vásárolta fel Dr. Dre-ék cégét, akik ezután egy remek állásajánlatot kaptak az almásoktól. Ezek után pedig az is kiderült, hogy a fiatalok körében [...]
HusztiD
2014.06.06.
Apple, Egyéb
546
Ma hajnalban, az amerikai NHL Stanley kupa rájátszás döntőjének szünetében adta ki az Apple a legújabb reklámját, melyben az iPhone 5S-t promózzák. A célközönség ezúttal a sport szerelmesei voltak, hiszen az újabb videóban azt mutatják be, hogy mennyire sokoldalúan lehet használni a telefont a fitnesz illetve egyéb sportteljesítményünk nyomonkövetésére. Ezen felül szerepet kapnak a különböző [...]
HusztiD
2014.06.05.
Apple, iPhone
792
Egy pár napja már megjelent a legújabb Bentley reklám, melyet egy iPhone 5S-sel vettek fel, majd egy iPad Air-rel vágtak össze, megmutatva, hogy mennyire multifunkcionálisan lehet ezeket az eszközöket használni. Az elmúlt napok folyamán pedig az Apple adta ki ismételten az újabb remekre sikeredett videóját, melyben ismételten az iPad sokoldalúságát prezentálják. A “What will your [...]
HusztiD
2014.05.27.
Apple, Egyéb
583
Az idei Macworld UK-n előadást tartott a TBWA\Chiat\Day reklámügynökség korábbi kreatív igazgatója, Ken Segall is. A leghíresebb Apple kampányokról (1984, Think different, Get a Mac) és többszintű, okos munkáiról híres iroda egyik egykori vezetője érdekes részleteket osztott meg a klasszikussá vált Think different kampányról. “Bárcsak mondhatnám, hogy én írtam a klasszikussá vált szöveget, de egy [...]
Skarp
2014.05.23.
Apple, Egyéb, Steve Jobs
409
Mindig szeretjük az olyat, ha valamilyen új reklámot készítenek, hiszen az Apple-höz kapcsolódó rövid bemutatók mindig nagyszerűre sikerednek. Legalábbis ez az almások saját reklámjaira jellemzőek a leginkább, ám a Bentley ezúttal megcsinálta a sajátját, amelyhez kizárólag iOS eszközöket használtak. Az Intelligent Details névre keresztelt rövid bemutatót egy iPhone 5S-sel vették fel, melyhez különféle lencséket és [...]
HusztiD
2014.05.17.
Apple, Egyéb, iPhone
1 395
A tegnap esti órákban, Amerikában az ABC csatornán az Agents of SHIELD szünetében leadták a legújabb reklámot, mely az iPhone 5S extra tulajdonságait mutatja be. A legfrissebb videó másfél perces és egy egészen új megvilágításba helyezi a vállalat telefonját, hiszen ahogy láthatjuk, eléggé sokszínűen használhatjuk azt. Különféle programok segítségével akár gitár effektként is hasznosíthatjuk, illetve [...]
HusztiD
2014.04.23.
Apple, iPhone
1 435
Elég sokat hallhatunk mostanában a Dél-koreai és az amerikai vállalatról, hiszen most nem is olyan régen ért véget egy újabb tárgyalás, melyben nem sikerült a feleknek megegyezniük. Legutóbb például még az is kiderült, hogy a Samsung tétlenkedése jól jöhet a tárgyalások során ám most úgy néz ki, hogy a rivális szeretné, ha a Google-ös arcok [...]
HusztiD
2014.04.16.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
468
Az Apple egyik legjobb szolgáltatása címet talán az App Store érdemelheti meg, hiszen ezáltal ingyenes illetve fizetős alkalmazások százezreit érhetjük el akárhonnan. Sajnos azonban van egy rossz tulajdonsága is, amennyiben azt annak lehet nevezni. Ez pedig nem más, mint a megvásárolt alkalmazást nem tudjuk sok esetben kipróbálni, ugyanis nincs lite verzió belőle. Erre jelenthet megoldás [...]
HusztiD
2014.04.12.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
588
A nyilvánosságra került adatokból nagyon érdekes dolgok derültek ki, ugyanis az amerikai piacon dollárok millióit költik el a vállalatok a különféle reklámokra. A Wall Street Journalnak köszönhetően például megtudhatjuk, hogy a top 7 okostelefongyártó tavaly több, mint 1.3 milliárd dollárt költött el a promózásra, melybe a televíziós, online, nyomtatott és a rádiós hirdetéseken át minden [...]
HusztiD
2014.04.10.
Apple, Egyéb
304
Mára szinte hagyománnyá vált, hogy az Apple egyik legnagyobb riválisának reklámjaiban szerepet kapnak a kaliforniaiak termékei, ahogyan most az iPad is. Az évek alatt a Samsung marketingesei némileg tanultak a hibáikból, ugyanis a legújabb videójukban már nem a beteges promózásra mentek, inkább megpróbáltak normálisan közelíteni az ellenfélhez. Az alábbi egy perces videóban az új Galaxy [...]
HusztiD
2014.03.21.
Apple, Egyéb
539
Még maga Steve Jobs mutatta be anno az iAd-ot, amely 2010-ben indult útjára. A lényege az alkalmazáson belüli reklámozás volt, amelyből profitálhattak a fejlesztők, illetve egyéb harmadik személyek az interaktív promóciózás segítségével. Most úgy tűnik, hogy az Apple egy kicsit továbbfejleszti ezt a funkciót, ugyanis a legújabb értesülések szerint hamarosan már teljes kijelzős módban is [...]
HusztiD
2014.03.07.
Apple, Egyéb
723
Múltkor már bemutattuk a Macintosh 30. születésnapjára készített reklámot, amit az iPhone 5S-sel vettek fel az Apple emberei egyetlen nap leforgása alatt. A vállalat most egy újabb videót tett elérhetővé a hivatalos oldalán, amit nem is olyan régen az iPhone 5S készülékükkel vettek fel. A legutóbbi 30 másodperces reklám azért is lehet érdekes, mert [...]
HusztiD
2014.02.06.
Apple, iPhone, Rövidhírek
1 355
Január 24-én ünnepelte születésének 30. évfordulóját a Macintosh, amiről mi is beszámoltunk. Kicsit ugyan megkésve, de az Apple kiadott egy hivatalos videót, amely a témához kapcsolódik. Míg az amerikaiak jelenleg a Super Bowl őrülettől hangosak, addig az almások úgy gondolták, hogy kiadják a legújabb 90 másodperces reklámjukat, amit idén január 24-én vettek fel az iPhone [...]
HusztiD
2014.02.03.
Apple, Mac
745
2003. április 28-án nagy reményekkel indult útnak az iTunes Store, amely azóta is páratlan népszerűségnek örvend. Az Apple-nek mára szokássá vált az aktuális termékeiket jobbnál jobb reklámokkal bemutatni, de ezelőtt 10 évvel sem volt ez másképp, csak éppen a reklámok minősége nem volt az igazi. Nézzük hát meg, hogy mennyit változtak a szokások egy évtized [...]
HusztiD
2014.02.01.
Apple, iTunes
482
Az elmúlt egy-két év tapasztalatai alapján jól kivehető, hogy az Apple többségében olyan reklámokat készít, melyek az érzelmekre hatnak. Ez most sincs másként, azonban a cupertinói vállalatnak sikerült egy kis fricskát is belecsempésznie. A károgók szerint a mai fiatalok semmivel sem foglalkoznak, csak a telefonjukat nyomogatják, Facebookoznak, s a valós, életbeli kapcsolataikat lecserélik virtuálisra. Nos, [...]
Helme
2013.12.23.
Apple, iPhone
7 735