Az NPD Group jelentése szerint a fogyasztók a 2011-es karácsonyi szezonhoz (november 18.-december 22.) képest a 2012-es időszakban 6%-kal kevesebb MacBook-ot vásároltak. Elemzők szerint a visszaesés annak köszönhető, hogy a 2012-es szezonban tulajdonképpen nagy újítás nem történt a Mac-ek terén, egyedül a 13 inches, retina kijelzős MacBook Pro számított „nagy dobásnak”. Ehhez képest 2011-ben az [...]
NZsolt
2013.01.06.
Apple, Mac, Rövidhírek
468
A CNet legfrissebb értesülései szerint a DisplaySearch egyik munkatársa, Richard Shim állítása alapján már zajlik a 13″-es Retina MacBook Pro számítógépek összeszerelése és gyártása. Az új gép a jelenlegi 13″-es modellből ismert 1280×800-as kijelzőméretének dupláját kaphatja majd meg, mely 2560×1600-as felbontást ígér. Természetesen ez nem fogja leváltani a kisebb 13″-es gépeket, azok is a piacon [...]
KeleMan
2012.10.10.
Apple, Mac
600
Az iDoki akciót hirdetett, no nem kell most eget rengető dologra gondolni, mindössze annyi történt, hogy felgyűlt 15-20 darab MacBook, MacBook Pro és iMac doboz. Akinek szüksége lenne a dobozokra, azok ingyenesen elvihetik a csomagolást. Elsőre furcsának tűnik az ötlet, de tudjuk, hogy sok embernek szüksége lehet rá, hiszen a Google keresőjében nagyon sok olyan találatot [...]
KeleMan
2012.09.18.
Apple, iDoki, Rövidhírek
2 937
Szinte már tényként lehet kezelni azt, hogy érkezik a következő generációs iPhone. Számtalan beszállító és partner erősítette meg a szóbeszédeket. Azonban vannak itt olyan termékek, melyek az elmúlt hetekben nem kaptak akkora hangsúlyt érthető módon: mindenki az Apple telefonjára koncentrált. Ennek ellenére jöhetnek az új iPodok, a kicsit módosított iPad, a mini változat, retinás Macbook [...]
Helme
2012.09.02.
Apple, Pletykák
1 680
Az iDoki üzletben lévő egyik iMac gépem más helyre került, így szükségem volt plusz egy gépre a szervizben. Volt pár elfekvő 13″-es MacBook Pro gép raktáron, azonban az egyiknek a kijelzője volt a rossz, a másiknak az alaplapja volt hibás. Szerencsére volt külön egy használható Super Drive meghajtó, bár semmi szükségem nincs rá, de beleépítettük [...]
iDoki
2012.06.15.
Apple, Egyéb, iDoki, Mac
751
Ugyan csak pár óra választ el bennünket a WWDC 2012-es konferencia megnyitójától, de még mindig érkeznek a pletykák. A 9to5Mac állítása szerint a mai keynote alatt az Apple biztosan frissíteni fogja a lassan két éves Mac Pro családot, mely három konfigurációban lesz elérhető. Az erőgép két normál és egy szerver változatban lesz megvásárolható, melyek várhatóan [...]
KeleMan
2012.06.11.
Apple, Mac, Pletykák
312
Egyre inkább biztosabb, hogy az új Macbookban, Macbook Airben és iMacben már a jól ismert Retina kijelző teljesít szolgálatot, amely eddig csak az iOS eszközök számára volt elérhető. Ez a megjelenítő viszont köztudottan drágább, így felvetődik a kérdés, hogy vajon az új eszközök árait mennyire fogja ez befolyásolni? Richard Shim, a DisplaySearch elemzője szerint a [...]
Legendd
2012.05.17.
Apple, Mac, Pletykák
483
Talán sokan ismeritek a PatentlyApple oldalát, ahol az Apple az USA-ban benyújtott szabadalmait teszik közszemlére. A mai napon összesen 21 új szabadalom került felszínre. Ezek közül az egyik legfontosabb, mely már múlt hét vasárnap Európában is megjelent, hogy az Apple egy olyan megoldáson dolgozik, mellyel a közeljövő MacBook gépeinek kijelzőtartó keretébe építenék be a 4G-s [...]
KeleMan
2012.05.08.
Apple, Egyéb, iPad, iPhone, iPod, Mac, Pletykák
161
Az iStyle ismét kitalált egy jó kis akciót, mely főleg azoknak jön jól, akik mostanra tervezték új MacBook gépük beszerzését. Katt a képre a bővebb infokért! Hozd be megunt számítógéped az iSTYLE bármelyik üzletébe 2012. május 4. és június 4. között, és vásárolj helyette egy új MacBookot 30.000 forint kedvezménnyel!* *Az ajánlat 2012. május 4. [...]
KeleMan
2012.05.05.
Apple, Egyéb, Mac
194
A Case Logic tervezői nem ragadtak le az “őskornál”, amikor az emberek még csak egy notebook-kal és egy kupac papírral jártak dolgozni. A mai világban elengedhetetlen kellék az iPad vagy bármilyen más tablet, mely jelentősen megkönnyíti a “papírmentes” irodai munkát és a mindennapi ügyek intézését. A legújabb fejlesztéseknek és praktikus kivitelezéseknek köszönhetően a Case Logic [...]
KeleMan
2012.05.04.
Apple, Egyéb, iPad, Kiegészítők, Mac, Videók
307
A tegnapi napon nem került rá sor, hogy az OS X Lion és az új MacBook Air modellek mellett bemutassuk az Apple többi újdonságát, így ma pótolnánk az elmaradást. Frissültek a Mac Mini modellek, amelyek már szintén OS X Lion operációs rendszerrel kerülnek szállításra. Az Apple a Mac Mini gépek esetében meglépte azt, amire talán [...]
KeleMan
2011.07.21.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek, Mac
138
Az Appleinsider úgy értesült, hogy már akár holnap megjelenhetnek az új, frissített MacBook Air modellek, valamint az új OS X Lion operációs rendszer. Bár az összes forrásuk ezen hét utolsó napjait (csütörtök, péntek) említette, egyetlen személy még is azt állította, hogy 2011. július 20-án, amerikai idő szerint reggel fél 9-től az Apple elérhetővé teszi az [...]
KeleMan
2011.07.19.
Apple, Egyéb, Mac
222
A PatentlyApple.com oldalon jelent meg a pár napja, 2011. február 17-én levédett szabadalom. Az eljárás célja, hogy az eddigi érintőkijelző széleit is érintésérzékennyé tegyék. Mindezt azonban csak akkor lehetne elérni, ha a kijelzőt nem védené a készüléken keret, tehát a teljes készülék egy nagy érintőkijelző lenne. A szabadalom az iPad és MacBook gépekre terjed ki, [...]
Egy örömhírt szeretnénk mindenkivel közölni és megosztani, ugyanis az iPhone Hungary az elkövetkezendő napokban bővülni fog egy WebShop-pal. Nem mi fogjuk üzemeltetni, hanem kedves ismerőseink, akik ígérik: gyorsan és igazán kedvező áron tudod majd megvenni az Apple termékeket. Mindennel fognak foglalkozni, ami az almás céghez köthető, legyen szó akár MacBook-ról, iPad-ről, iPod-ról vagy éppen iPhone-ról. [...]