Idén még 8 terméket jelenthet be az Apple

Helme 2012.09.02. 16:03 Apple, Pletykák 0 db 1 679

Szinte már tényként lehet kezelni azt, hogy érkezik a következő generációs iPhone. Számtalan beszállító és partner erősítette meg a szóbeszédeket. Azonban vannak itt olyan termékek, melyek az elmúlt hetekben nem kaptak akkora hangsúlyt érthető módon: mindenki az Apple telefonjára koncentrált. Ennek ellenére jöhetnek az új iPodok, a kicsit módosított iPad, a mini változat, retinás Macbook Pro és a frissített iMac széra.

Arról már mi is írtunk, hogy várhatóan még két event lesz idén az Apple-nél. Ming-Chi Kuo, a KGI Securities elemzője is így látja a helyzetet. Különféle bejelentési grafikonokat készített, majd a legvalószínűbbet publikálta. A infoképen jól látszik, hogy a retinás Macbook Pro megjelenése az Apple-nél az igazán sürgős, ugyanis a Samsung már bejelentette a sajátját, így ha nem akarnak nagyon lemaradni, már szeptemberben el kell lőni a patront.

Az első bejelentéskor várható az új 21.5′ iMac, a retinás 13′-as MacbookPro az iPod Touch és az új iPhone leleplezése, míg októberben mutathatják be a módosított iPadet, az iPad minit, a 27′-es iMac-et – melynél szintén gyártási problémák adódtak – és az új iPad nanot.

Nem vagyunk benne teljesen biztosak, hogy miért van értelme a jelenlegi iPad update-nek, ráadásul a mini bejelentésével egy időben. Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy új dock csatlakozó érkezik, melyet az összes kézi modellnél egységesíteni szeretnének. Meglátjuk mi fog belőle kisülni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Szólj hozzá Te is!