MacBook Air

Ilyen lenne a fekete MacBook Air a valóságban

Ilyen lenne a fekete MacBook Air a valóságban

Korábbról már ismerős lehet az elképzelés, ugyanis pár évvel ezelőtt még volt fekete MacBook, melynek a forgalmazását az Apple mára beszüntette. Az előző hét folyamán kiderült, hogy hamarosan érkezhetnek a Retina felbontású MacBook Air modellek egy teljesen új notebookkal karöltve, most pedig egy új koncepciót kaptunk meg róla. A legújabb elképzelés alapján, a gép nem [...]

HusztiD 2014.03.31. Apple, Mac 12 hozzászólás 1 034

Már idén megékrezik a Retinás MacBook Air

Már idén megékrezik a Retinás MacBook Air

Már a hétvége folyamán szó esett róla, hogy hamarosan kapunk egy teljesen új MacBook vonalat, amely 12 colos lesz, Retina kijelzőt kap és nem mellesleg vékonyabb lesz, mint egy MacBook Air. Az ekkor napvilágot látott információk állították, hogy belátható időn belül jön az új laptop az Air modellek frissítésével együtt. A mostani DigiTimes információi alapján [...]

HusztiD 2014.03.27. Apple, Mac 6 hozzászólás 396

Végre javítják a 2013-as MacBook Airek sleep hibáját

Végre javítják a 2013-as MacBook Airek sleep hibáját

A cupertinoi boszorkánykonyhában már a gázon van az új update, ami javítja a tavalyi évben gyártott 11 és 13 colos MacBook Airek hibáját, ami bizonyos esetekben az alvó módból való ébresztéskor a rendszer összeomlását okozta. Az Apple közösségi support fórumain számos threadet szenteltek a problémakörnek, mivel sok user arról számolt be, hogy gépe ébresztésekor MacBookja [...]

Skarp 2014.02.19. Apple, OS X 3 hozzászólás 574

Idén jöhet a 11.88 colos Retina MacBook Air

Idén jöhet a 11.88 colos Retina MacBook Air

Mióta az Apple bemutatta a Retina kijelzővel szerelt MacBook Pro-t, azóta mennek a találgatások, hogy mikor jön a hasonló kijelzővel rendelkező kisebb testvére, az Air. Korábban már számtalan pletykát hallhattunk, hogy pontosan milyen paraméterekkel fog megérkezni a következő frissítéskor az új Air, ám ez azonban elmaradt, hiszen a 2013-as modellek nem kaptak Retina kijelzőt. Egy [...]

HusztiD 2014.01.27. Apple, Mac 2 hozzászólás 676

Jelentősen növeli a 2013-as MacBook Air-ek üzemidejét az OS X Mavericks

Jelentősen növeli a 2013-as MacBook Air-ek üzemidejét az OS X Mavericks

Miközben az OS X Mavericks-re frissítők száma rohamosan nő, idő közben alapos teszteknek is alávetették az Apple nemrég megjelent új asztali operációs rendszerét. Amennyiben MacBook Air-rel rendelkezünk, s ráadásul a 2013-as változattal, úgy mindenképp érdemes fontolóra venni az új OS X Mavericks-re való frissítést – hívja fel a figyelmet az Ars Technica egyik munkatársa. Alapos [...]

Dan 2013.10.26. Apple, Mac, OS X 6 hozzászólás 1 327

Visszahívják a hibás SSD-vel rendelkező MacBook Air-eket

Visszahívják a hibás SSD-vel rendelkező MacBook Air-eket

Visszahívási akciót hirdetett az Apple, melynek értelmében ingyen és bérmentve cserélik egyes MacBook Air-ek hibás SSD meghajtóit. A vállalat legfrissebb tájékoztatása szerint néhány 2012. júniusa és 2013. júniusa között vásárolt MacBook Air 64 és 128 gigabájtos SSD meghajtójával problémák merülhetnek fel, így egy visszahívási akció keretében most ingyen kicserélik az érintett noteszgépek hibás flash meghajtóit. [...]

Dan 2013.10.21. Apple, Mac 3 hozzászólás 1 072

Megérkeztek és már rendelhetőek az új MacBook Air számítógépek!

Megérkeztek és már rendelhetőek az új MacBook Air számítógépek!

Az Apple a tegnapi napon nem csupán az iOS 7 és OS X Mavericks újdonságait mutatta be, hanem frissítette a MacBook Air számítógépcsaládját is, melyeket el is kezdett forgalmazni. Az új gépek szerencsére már hazánkban is elérhetőek, a frissítésnek hála pedig egy igazán professzionális, mégis ultrakönnyű géppel gazdagodhat az, aki valamely MacBook Air modellt vásárolja. [...]

KeleMan 2013.06.11. Apple, Mac 5 hozzászólás 1 205

Apple WWDC 2013 összefoglaló – Minden amit tudnod kell!

Apple WWDC 2013 összefoglaló – Minden amit tudnod kell!

Az Apple a tegnapi nap folyamán egy két órás előadás alatt rendkívül sok újdonságot mutatott be a San Franciscóban megrendezésre kerülő WWDC 2013-as fejlesztői konferencia megnyitóján. Lássuk ezeket sorban. A mai nap külön-külön elemezni is fogjuk az újdonságokat, de itt és most álljon egy rövid összefoglaló, mit is kaptunk az Apple-től. Az élő közvetítés után [...]

KeleMan 2013.06.11. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 10 hozzászólás 1 709

Retinalizálódhatnak a következő generációs MacBook Air modellek

Retinalizálódhatnak a következő generációs MacBook Air modellek

Sokan régóta várják, most pedig végre megtörhet a jég, hogy az Apple útjára bocsássa a Retina kijelzőkkel ellátott MacBook Air modelleket. Legalábbis ezt pletykálják most az Apple háza tájáról, hiszen az Intel szerint az új integrált grafikus chipjei akár két-háromszor nagyobb teljesítményt biztosítanak majd. Az ultrahordozható gépek kategóriájának csúcsát jelentő MacBook Air számítógépek 11″ és [...]

KeleMan 2013.05.06. Apple, Mac, Pletykák 5 hozzászólás 875

Apple 2013 – Ezek jöhetnek: Apple TV, iPhone 5S, Retina iPad mini és MacBook Air

Apple 2013 – Ezek jöhetnek: Apple TV, iPhone 5S, Retina iPad mini és MacBook Air

A Piper Jaffray híres elemzője, Gene Munster szerint 2013 novembere előtt nem várható az Apple TV bevezetése – értesült a Business Insider. Munster szerint ugyanis ahhoz, hogy versenyképes árral tudjon az Apple előállni a piacon még időre van szükség. Ettől függetlenül már kiadott egy előrejelzést, hogy milyen termékek várhatóak majd a 2013-as esztendőben az Apple-től. [...]

KeleMan 2012.11.20. Apple, Egyéb 4 hozzászólás 3 316

Durván gyorsak az új Retina MacBook Pro SSD meghajtói

Durván gyorsak az új Retina MacBook Pro SSD meghajtói

A 9to5Mac hozzájutott és letesztelte az új MacBook Pro 15″-es Retina kijelzővel felszerelt számítógépet. A teljes cikket az oldalukon megtekinthetitek, mi csupán egy kisebb részt ragadunk ki belőle, mely az új SSD meghajtókat mutatja be. Már az előző generációs MacBook Air modellekben lévő SSD meghajtók is óriási gyorsaságnak örvendtek, én magam is ilyet használok és [...]

KeleMan 2012.06.19. Apple, Egyéb, Mac 7 hozzászólás 989

WWDC 2012 – Megérkeztek az új MacBook Air modellek

WWDC 2012 – Megérkeztek az új MacBook Air modellek

Az Apple a tegnapi napon a WWDC 2012-es konferencián tudatta a közönséggel, hogy frissítették a MacBook Pro és a MacBook Air számítógépeket is. Mondhatni, hogy kötelező termékfrissítésről van szó, meg, hogy ez csupán egy ráncfelvarrás, de az MBA gépeknél ez jóval többet jelent, mint új processzort és több memóriát. A MacBook Air gépeknél a dizájn [...]

KeleMan 2012.06.12. Apple, Mac 0 db 1 058

Itt az MBAA, vagyis a MacBook Air Android

Itt az MBAA, vagyis a MacBook Air Android

Pfff… Ezt is megéltük. Még el sem kezdődött az idei WWDC 2012-es konferencia, így azt sem tudjuk még, hogy lesz-e új MacBook Air, de azt már tudjuk, hogy az Apple hamarosan ismét perelni fog. Hogy miért? A nap viccéért. Az Engadget beszámolója szerint ugyanis egy kínai cég, a Thread Technology a Computex kiállításon előállt egy, [...]

KeleMan 2012.06.11. Apple, Egyéb, Mac, Videók 2 hozzászólás 285

Az Ivy Bridge már “Retina” kijelzős gépekhez készült

Az Ivy Bridge már “Retina” kijelzős gépekhez készült

A tegnap lezajlott Intel Fejlesztői Fórumon tárta fel Kirk Skaugen –  az Intel ügyfélköréért felelős alelnöke és vezérigazgatója – azt a tényt, hogy az Intel új; Ivy Bridge elnevezésű processzorai már egy “retina” kijelzős számítógép támogatásának is eleget tesznek, persze ha az adott vállalat úgy dönt, hogy eme képességeket ki szeretné használni. Maga a “retina” [...]

Legendd 2012.04.12. Apple, Mac, Pletykák 0 db 100

Az Apple hamarosan elkezdheti gyártani a négymagos MacBook Air szerű MacBook Pro gépeket

Az Apple hamarosan elkezdheti gyártani a négymagos MacBook Air szerű MacBook Pro gépeket

Hamarosan érkezhetnek az új MacBook Pro gépek, melyek várhatóan már újratervezett kialakítást kapnak, hasonlóan a MacBook Air modellekhez. Könnyebb és vékonyabb kialakításról pletykálnak már több hónapja a jól értesültek, de most a Digitimes a Foxconn gyáraiban dolgozó forrására hivatkozva állítja, hogy már a tömeggyártyás is elkezdődhet április közepén. A beszámoló szerint a 15″-es MacBook Pro [...]

KeleMan 2012.04.04. Apple, Mac 2 hozzászólás 179

Az új MacBook Air gépekkel az Apple akár 5 millió darab Macet is értékesíthet a negyedévben

Az új MacBook Air gépekkel az Apple akár 5 millió darab Macet is értékesíthet a negyedévben

A Piper Jaffray elemzője, Gene Munster szerint az Apple több, mint 4,6 millió darab Mac gépet adhat el a harmadik negyedévben szeptemberig bezárólag. Ez önmagában már nagyobb szám, mint a 2010-es év utolsó negyedévi rekordja, amikor a karácsonyi hajrában 4,1 millió gép került értékesítésre. Az előrejelzés alapjait az NPD adataira építik, mely rámutat, hogy a [...]

KeleMan 2011.09.13. Apple, Egyéb, Mac 0 db 104

MacBook Air 11″ és 13″ SSD mizéria újra…

MacBook Air 11″ és 13″ SSD mizéria újra…

Pár napja az új MacBook Air modellek megjelenése után ismét hangos a szaksajtó. Az új MacBook Air modellek mindenhol a világon 9/10 és 10/10-es értékeléseket kaptak. Az Apple nagyon jó gépeket pakolt össze, megkaptuk az új i5 és i7-es Sandy Bridge alapú duplamagos Intel processzorokat, már 4GB memória van a nagyobb gépekben és ismét világítanak [...]

KeleMan 2011.07.27. Apple, Egyéb, Mac, Videók 0 db 325