Apple WWDC 2013 összefoglaló – Minden amit tudnod kell!

KeleMan 2013.06.11. 09:39 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 10 hozzászólás 1 687

Az Apple a tegnapi nap folyamán egy két órás előadás alatt rendkívül sok újdonságot mutatott be a San Franciscóban megrendezésre kerülő WWDC 2013-as fejlesztői konferencia megnyitóján. Lássuk ezeket sorban. A mai nap külön-külön elemezni is fogjuk az újdonságokat, de itt és most álljon egy rövid összefoglaló, mit is kaptunk az Apple-től.

Az élő közvetítés után újra megnéztem a keynote videót és azt kell mondjam, az Apple ismét odacsapott az asztalra. Ettől Apple az Apple, hogy olyan szinten profin művelik a bemutatókat, hogy ismét egy grandiózus bemutatót láthattunk.

Tim Cook, az Apple első embere a keynote elején beszélt az Apple Store üzletekről, melyeket naponta 1 millió ember látogat, majd pár statisztika következett. Az Apple bemutatta végre az új OS X asztali operációs rendszerét, mely az OS X Mavericks nevet kapta.

Ezen új frissítés úgynevezett Power User funkciókkal gazdagodott, a látványos újdonságok mellett az Apple sokkal inkább a felhasználói funkciók bővítésére, azok megfelelő és kényelmes használatára helyezte a hangsúlyt.

A fejlesztők 10 új funkciót emeltek ki a sok száz újításból. Új Tags, azaz címke funkció érkezik a megújult Finderbe, mellyel sokkal könnyebb lesz a fájlok, dokumentumok rendezése és persze keresése. Megújult az Értesítési központ is, valamint megérkezett az iBooks áruház is az új OS X rendszerbe. Az Apple továbbfejlesztett technológiákat alkalmaz az új verzióban, mely leginkább a processzor és memória használatot érinti, amely főleg a hordozható MacBook gépeknél fog jól jönni, hiszen látványosan emelkedik az akkumulátor élettartama.

Természetesen megérkezett az Apple saját fejlesztésű Maps térképszoftvere is, mely integrálódik az új Naptár alkalmazásba. A Safari is bődületesen gyors lett, mely szintén új funkciókkal gazdagodott.

Az OS X Mavericks demózása után az Apple bemutatta az új MacBook Air készülékeit, mely bár Retina felbontású kijelzőt még nem kapott, de minden más újdonsággal felvértezték. A gépek továbbra is 11″-es és 13″-es változatban kaphatóak és az Intel új Hashwell magos chipjei dolgoznak a belsejükben. Az üzemidőt az Apple feltornázta, így a 11″-es változat esetében az eddigi 5 óra helyett immár 9 óra, míg a 13″-es gépek 7 óra helyett 12 órát tudnak egyhuzamban működni.

Az Apple a fejlesztőknek bemutatta a megújult Mac Pro gépeket, melytől megremegett a föld és mindenkinek tátva maradt a szája. A gép méreteit tekintve mindössze 1/8-a az előző Mac Pro gépeknek, teljesítményben viszont két és félszer veri az előző generációt. Az Apple tehát nem hagy fel a professzionális fejlesztők támogatásával, de idő kellett, amíg ezt az elképesztő gépet megvalósítják. A Mac Pro az év végén érkezik, várhatóan ultra magas áron.

Az Apple bemutatta továbbá az iTunes Radio-t is, mely egyelőre csak az USA-ban lesz elérhető, de a későbbiekben újabb országokban is debütálni fog. A lényege, hogy reklámmentesen hallgathatunk zenéket, amennyiben rendelkezünk iTunes Match regisztrációval. Természetesen demózták a rádiót, de egyéb fontos tulajdonságot még nem árultak el.

Az Apple a keynote második felében bemutatta a sokak által izgatottan várt iOS 7-es mobiloperációs rendszert is, melyből szintén 10 fontos újdonságot emeltek ki. A rendkívül elegáns dizájnról bár megoszlanak a vélemények, de alapjaiban véve mindenkinek tetszik az új külső.

Megérkezett végre a Control Center, mely a képernyő alsó részéről húzható elő, melyen helyet kaptak a legtöbbet használt funkciók. Egy tappintással kapcsolhatjuk mostantól be a WiFi-t, Bluetooth-ot, a Repülőgép módot, a Ne zavarj funkciót. Zseblámpa is elérhetővé vált, valamint a fényerőt és a zenelejátszót is szabályozhatjuk.

Újdonság az AirDrop lehetőség, mellyel az iOS felhasználók titkosított csatornán keresztül automatikusan küldhetnek egymásnak fájlokat, de megújult az Értesítési központ, a kamera és a Siri is. Az Apple az összes beépített alkalmazását frissítette, melyek dizájnját is alapjában véve írta át.

Az új iOS 7 béta változata a fejlesztők számára már elérhető, de a felhasználóknak őszig várniuk kell rá. Az iOS 7 egyébként az iPhone 4, iPhone 4S, iPhone 5, iPad 2, iPad 3, iPad 4 és az ötödik generációs iPod touch készülékeket fogja támogatni.

A fentiekben természetesen csupán egy összefoglalót adtunk, a mai napon részletesen bemutatjuk majd külön-külön az újdonságokat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

10 hozzászólás

  1. Sipos Gabor - 2013.06.11. 09:46

    Elég gagyin néz ki, sok funkció a droidhoz hasonló, szerintem lesznek még itt perek hogy ki mit lopkodott el a másiktól…..:) persze megoszlanak majd a vélemények, nekem személy szerint a design nem jön be viszont sok új funkciót praktikusnak találok. A 3D háttér az a csúcs….:)

  2. Seeting - 2013.06.11. 10:28

    Nekem nagyon tetszik az IOS 7, élénk, tiszta és elegáns. Kár, hogy csak ősszel lesz elérhető.

  3. Phoenix - 2013.06.11. 11:23

    Tökéletes!

  4. Attiss - 2013.06.11. 12:50

    Az iOS-nél is ráhajthattak volna az akkumulátor-idő kitolására…

    Valaki előttem egyébként nagyon jól írta, a Control Center majdnemhogy egy az egyben Androidosnak látszó.

    Az AirDrop szolgáltatás nagyon jó, mindenki várt már valami hasonlót.

    A Mac Pro-ra igencsak kíváncsi vagyok, egy ekkora vödörbe ennyi erőforrást zárni azért elég durva. :)

  5. Jampy - 2013.06.11. 14:09

    Nekem is tetszik nagyon, viszont egy kérdés (nem találtam sehol rá választ) a siri az elérhető lesz majd magyar nyelven is?

  6. Onemore - 2013.06.11. 14:55

    Miért nincs ipod touch 4re?? Ha iphone 4re meg ipad 2re is van, akkor igazán megerőltethették volna egy kicsit magukat.

  7. Geri - 2013.06.11. 15:04

    Csak arra vagyok kiváncsi, hogy ez ipaden hogy fog kinézni. Ipades demo miért nincs soha WWDCn???

  8. CharlieBrown - 2013.06.11. 15:12

    A keynote-on az hangzott el, hogy az airdrop csak iPhone 5-től lesz támogatott.

  9. Geri - 2013.06.11. 16:11

    Igazad van onemore, de nekem van itouch 4 mellett egy ugyanilyen számozású ipadem is :)

Szólj hozzá Te is!