iPhone

Még csak ezután fizet az iPhone-lassítós balhéja miatt az Apple

Még csak ezután fizet az iPhone-lassítós balhéja miatt az Apple

Ha visszaemlékszünk kicsit, akkor tudjuk jól, hogy az Apple 2017. végén ismerte el, hogy szoftveresen lassítja telefonjait. Ez voltaképp az elöregedő akkumulátoroknak volt köszönhető, hiszen ahogyan egyre többet vesztettek eredeti kapacitásukból, úgy lettek lassabbak, de a pontos miérteket anno itt részleteztük. A Reuters beszámolója szerint döntés született az ügyben, s az amerikai törvényhozók kártérítésre kötelezték [...]

HusztiD 2020.03.04. Apple, Egyéb, iPhone 0 db 197

Hatalmas visszaesés ellenére az Apple-t érinti legkevésbé a koronavírus

Hatalmas visszaesés ellenére az Apple-t érinti legkevésbé a koronavírus

Sajnálatos módon, de az utóbbi hetekben egyre nagyobb teret hódít magának a koronavírus. Az elmúlt napok folyamán már nem csak Kínáról szóltak a hírek, hanem Olaszországról egyaránt, hiszen ott is kimutatták több embernél a járványt. Az UBS elemzői készítettek egy kis elemzést, melyből kiderült, hogy Kínában az okostelefon gyártók 37 százalékos visszaesést tapasztalhattak január folyamán. [...]

HusztiD 2020.03.03. iPhone, Kiemelt hírek 0 db 141

Cserélhető akkumulátoros iPhone-nal szívathatja tovább az EU az Apple-t

Cserélhető akkumulátoros iPhone-nal szívathatja tovább az EU az Apple-t

Február elején számoltunk be, hogy az Európai Parlament elfogadta a törvényjavaslatot, amivel arra kötelezik az okostelefon-gyártókat, hogy egy egységes csatlakozót vezessenek be. Ez az új előírás magyarán az Apple-t szívatná, hiszen egyedül szinte csak nekik kellene a régóta használatos Lightning csatlakozójukat USB C-re cserélni. A napokban felmerült egy újabb javaslat, melyet ha idővel elfogadnak, akkor természetesen [...]

HusztiD 2020.03.02. Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 400

iPhone vásárlásán gondolkodsz? Egy kihagyhatatlan akcióval üthetsz két legyet egy csapásra

iPhone vásárlásán gondolkodsz? Egy kihagyhatatlan akcióval üthetsz két legyet egy csapásra

Akcióval vág a tavasznak az iDoki, hiszen a legújabb promóciójuknak köszönhetően a vásárlók most két legyet üthetnek egy csapásra! Aki most vásárol tőlük bármilyen használt iPhone-t a 8-as modellekig bezárólag, az nem csak egy átvizsgált, megbízható telefont kap, de a vásárlást követően azonnal akkumulátor cserére kerül sor, hogy teljesen olyan legyen a készülékünk, mintha új [...]

HusztiD 2020.02.28. iDoki, iPhone, Kiemelt hírek iPhone vásárlásán gondolkodsz? Egy kihagyhatatlan akcióval üthetsz két legyet egy csapásra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva 2 896

Ezért nem látod sosem, hogy a rossz fiúk egy iPhone-t használnának a filmekben

Ezért nem látod sosem, hogy a rossz fiúk egy iPhone-t használnának a filmekben

Ízlés kérdése, de tagadhatatlan, hogy az Apple készíti a legmenőbb tech termékeket, melyeket sorra alkalmaznak különféle filmekben és sorozatokban. Ha szemfülesek vagytok, akkor a legtöbb filmben, vagy a már említett sorozatok között mindig kiszúrhattok egy-egy főszereplőt, aki mondjuk egy iPhone-t, vagy éppen egy MacBook-ot használ. Az Utolsó Jedik rendezője, Rian Johnson az egyik legutóbbi  filmje, a Tőrbe [...]

HusztiD 2020.02.27. Apple, Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 940

A prémiumkategória 75 százalékát tudhatja Indiában magáénak az Apple

A prémiumkategória 75 százalékát tudhatja Indiában magáénak az Apple

Korábban nem tapasztalt szintet ért el az Apple Indiában, hiszen ha az okostelefonokról beszélünk, akkor az előző év folyamán sikerült a prémium kategóriát uralniuk. Az IDC felmérése alapján Apple 75,6 százalékos részesedésre tett szert. A 2019-es évben, Indiában 159 dollárnak megfelelő rúpia volt az okostelefonok átlagos eladási ára (kb. 50 ezer forint), miközben az átlagkereset [...]

HusztiD 2020.02.25. iPhone, Kiemelt hírek 1 db 139

Öt éve nem látott csökkenés várható, melyből a Samsung jövedelmezhet leginkább

Öt éve nem látott csökkenés várható, melyből a Samsung jövedelmezhet leginkább

Ahogyan egyre jobban terjed a koronavírus, úgy szól egyre több hír ezzel kapcsolatosan, hogy mekkora kihatással lesz az a gyártókra. Ezúttal a Trendforce osztotta meg számításait, akik szerint öt éve nem tapasztalható csökkenés fog bekövetkezni a következő hónapok folyamán. Ha a 2020-as predikciókat nézzük, akkor a szakemberek szerint a piacon 12 százalékos csökkenés lesz megfigyelhető, [...]

HusztiD 2020.02.24. Apple, iPhone 0 db 156

Már az Apple is beismerte, hogy csökkenő eladásokkal számolnak a koronavírus miatt

Már az Apple is beismerte, hogy csökkenő eladásokkal számolnak a koronavírus miatt

Az Apple nem olyan rég osztott meg a befektetőivel egy nagyon érdekes információt. Az almások az eredeti tervek szerint a 2020 Q2-es negyedévben, ami január elejétől márciusig tart, korábban úgy számoltak, hogy nagyjából 63 és 67 milliárd dollár között lesz a bevétel. Nos, az utóbbi hetek folyamán egyre inkább terjedni látszik a koronavírus, s nem [...]

HusztiD 2020.02.19. Apple, iPhone 0 db 67

Nem igazán szeretné a Qualcomm 5G modemeit használni telefonjaiban az Apple

Nem igazán szeretné a Qualcomm 5G modemeit használni telefonjaiban az Apple

Az Apple várhatóan a 2020-as iPhone modelljeiben alkalmazza először az 5G modemet. Mint tudjuk, az almások korábban felvásárolták az Intelnek azon részét, melynek segítségével a közeljövőben ők is beszállhatnak a gyártásba, azonban addig kénytelenek más gyártók egységeit alkalmazni. A Fast Company beszámolója szerint az Apple a Qualcomm-ra fog támaszkodni, akivel korábban hosszas szabadalmi pereket folytattak. [...]

HusztiD 2020.02.18. iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 0 db 228

25 millió euróra bünteti Franciaország az Apple-t az elöregedő akkumulátorügy miatt

25 millió euróra bünteti Franciaország az Apple-t az elöregedő akkumulátorügy miatt

Ha visszaemlékszünk, akkor az Apple 2017 végén ismerte el hivatalosan, hogy az elöregedő akkumulátorok miatt lassulnak telefonjaink. Ekkor összeszedtük a miérteket, innentől kezdve pedig egy hasznos funkciót építettek a kaliforniaiak az iOS-ben: ha jelentős mértékben csökken az iOS készülékünk akkumulátorának a kapacitása, akkor választhatunk egy stabilabb működést – a csúcsteljesítmény leadását-, ami által ugyan lassabb [...]

HusztiD 2020.02.10. Apple, iPhone 0 db 172

Csökkenő eladásokkal számolhat a koronavírus miatt az Apple

Csökkenő eladásokkal számolhat a koronavírus miatt az Apple

Sajnos az elmúlt napokban egyre többször hallhatunk a koronavírusról a médiában, s úgy néz ki, hogy lassan mindenre kihatással lesz. A napokban számoltunk be, hogy a járvány kitörése miatt rendelt be több készüléket az Apple, most viszont a jól ismert elemző, Ming-Chi Kuo is felszólalt a témában. Kuo szerint hatalmas kihatással lesz a koronavírus az [...]

HusztiD 2020.02.10. iPhone 0 db 55

Az 5G elterjedése lassítja le a csökkenő okostelefon, tablet és PC piacot

Az 5G elterjedése lassítja le a csökkenő okostelefon, tablet és PC piacot

Elemzők egy ideje már rebesgetik, hogy hamarosan újabb visszaeső eladásokra számíthatnak a gyártók. Mondhatjuk, hogy így van ez rendjén, ugyanis minden 3-5 évben érkezik az úgynevezett szuperciklus, mikor megnövekednek az eladások, azonban azt követően folyamatos visszaesés tapasztalható a következő ciklus kezdetéig. A Gartner elemzői úgy számolták, hogy 2020-ban 0,9 százalékkal fognak növekedni az okostelefon, tablet [...]

HusztiD 2020.02.06. Egyéb, iPad, iPhone 0 db 107

Jövőre érkezik a kijelzőbe ágyazott Touch ID-s iPhone

Jövőre érkezik a kijelzőbe ágyazott Touch ID-s iPhone

Az elmúlt hónapok folyamán többször olvashattunk arról, hogy az Apple az elkövetkezendő években visszahozza a Touch ID-t, s lehetséges, hogy a Face ID-t kinyírja. Ezúttal a jól ismert elemző, Ming-Chi Kuo osztotta meg gondolatait, aki úgy hiszi, hogy a következő évben érkezik az első olyan iPhone, melyben kijelzőbe ágyazott Touch ID lesz megtalálható. Kuo szerint [...]

HusztiD 2020.02.05. iPhone 2 hozzászólás 803

Minden gyártót túlszárnyalt a Q4-es eladásaival az Apple

Minden gyártót túlszárnyalt a Q4-es eladásaival az Apple

Az Apple az elmúlt napok folyamán ejtette meg aktuális pénzügyi konferenciáját, melyből megtudhattuk, hogy soha nem teljesítettek eddig ilyen jól. Most, hogy kiadták a számokat, a Strategy Analytics csapata számolgatni kezdett, s a kalkulációik alapján a kaliforniai vállalat volt a 2019-es év utolsó negyedévének top gyártója. Az előző év októberétől decemberéig terjedő időszakban az Apple [...]

HusztiD 2020.02.05. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 235

Hatalmas visszaesést jelenthet az Apple-nek a koronavírus

Hatalmas visszaesést jelenthet az Apple-nek a koronavírus

Az utóbbi hetekben egyre jobban terjedő koronavírus hatalmas kihatással lesz az Apple-re, s persze az összes többi nagyvállalatra. A Reuters beszámolója alapján, a Foxconn február 9-ig szünetelteti a gyártást a járványra való tekintettel. Elviekben ez a kis szünet nem lesz jelentősen kihatással az Apple-re, azonban ha továbbra is így terjed a vírus, ahogyan idáig, akkor [...]

HusztiD 2020.02.04. Apple, iPhone 0 db 137

Jövőre kapunk egy Lightning port nélküli iPhone-t is

Jövőre kapunk egy Lightning port nélküli iPhone-t is

Korábban, talán Ming-Chi Kuo vetette fel elsőnek, hogy az Apple valamikor a jövőben piacra dob egy olyan telefont, melyből száműzi a Lightning portot. Sokat vitatott téma lehet, hiszen ha az Apple meglépi ezen lépését, akkor lesz egy olyan telefon, amelyet csak vezeték nélkül tölthetünk, illetve szükség esetén még egy gépre sem tudnánk rádugni. Ezúttal a [...]

HusztiD 2020.01.30. iPhone, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 1 127

Tim Cook: immáron 1,5 milliárd aktív iOS készülék van a piacon

Tim Cook: immáron 1,5 milliárd aktív iOS készülék van a piacon

Nem olyan rég számoltunk be arról, hogy mennyire kimagaslóan teljesített az Apple a 2020 Q1-es időszakban, most azonban a CEO által megosztott adatokra figyelünk. Tim elmondása alapján immáron 1,5 milliárd aktív iOS készülék van a használatban. Sajnos a vezető azt nem osztotta meg, hogy milyen megoszlások vannak az iPhone és az iPad tábor között, de [...]

HusztiD 2020.01.30. Apple, iPhone, Tim Cook 0 db 284