25 millió euróra bünteti Franciaország az Apple-t az elöregedő akkumulátorügy miatt

HusztiD 2020.02.10. 15:55 Apple, iPhone 0 db 168

iphone-6-battery-2

Ha visszaemlékszünk, akkor az Apple 2017 végén ismerte el hivatalosan, hogy az elöregedő akkumulátorok miatt lassulnak telefonjaink. Ekkor összeszedtük a miérteket, innentől kezdve pedig egy hasznos funkciót építettek a kaliforniaiak az iOS-ben: ha jelentős mértékben csökken az iOS készülékünk akkumulátorának a kapacitása, akkor választhatunk egy stabilabb működést – a csúcsteljesítmény leadását-, ami által ugyan lassabb lesz a telefonunk, de nem fog  véletlenszerűen kikapcsolódni.

Ekkoriba Franciaországnak nagyon szemet szúrt a dolog, így nyomozást indítottak az almások ellen. Most, két évvel később a DGCCRF (A Verseny, Fogyasztás és a Csalás Elleni Főigazgatóság) lényegében kihirdette, hogy bűnösnek találja az Apple-t, mivel ezzel átverte a felhasználóit és szándékosan lassította a korábbi készülékeket. Ebből kifolyólag az a döntés született, hogy 25 millió euróra büntetik meg a kaliforniaiakat. Az Apple nem ellenkezett, elfogadta a büntetést, így mondhatni minden rendben van.

Akit bővebben is érdekel a téma, annak érdemes az Apple Support oldalára ellátogatnia, hiszen az almások részletesen leírnak mindent az akkumulátorról és a töltéssel kapcsolatosan.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!