iPhone

Az Apple így védené meg a vezetés közben smsezőket saját maguktól

Az Apple így védené meg a vezetés közben smsezőket saját maguktól

Az Apple egy ideje az autóipar felé kacsintgat, ez nem titok – ezt a CarPlay is csak megerősítette. Többször felröppent annak a híre is, hogy esetleg a Tesla is képbe kerülhet valamilyen formában, azonban jelenleg úgy tűnik, hogy nem beszélhetünk ilyesmiről. A következő irány bizonyítékaira az AppleInsider bukkant rá – észrevették, hogy a cég új [...]

Skarp 2014.04.23. Apple, iPhone 4 hozzászólás 777

Rekordmennyiségű iPhone-t adhatott el a második negyedévben az Apple

Rekordmennyiségű iPhone-t adhatott el a második negyedévben az Apple

Igazán izgalmasnak ígérkezhet az elmúlt 3 hónap számtanilag, ugyanis az Apple a jövő hét folyamán hozza nyilvánosságra a hivatalos 2014 Q2 eladásait. Egy elemző szerint akár 42 millió iPhone-t is leszállíthatott a vállalat, azonban még egy pár hete az is kiderült, hogy már több, mint 500 millió almás telefont adtak el világszerte. A Fortune összeszedte [...]

HusztiD 2014.04.18. Apple, iPhone 3 hozzászólás 549

Az Apple is csatlakozott az okostelefonok lopásgátlásának a programjához

Az Apple is csatlakozott az okostelefonok lopásgátlásának a programjához

A felmérések alapján Amerikában borzasztó a helyzet, amely az okostelefonok lopására terjed ki, hiszen évről-évre egyre több és több készüléket lopnak el. Ennek hatására alakult meg a Smartphone Anti-Theft Voluntary Commitment, amihez már olyan vállalatok csatlakoztak mint a Nokia, Microsoft, Samsung, Google, HTC, T-Mobile, Verizon és most legutóbb pedig az Apple. A kezdeményezés célja nem [...]

HusztiD 2014.04.17. Apple, Egyéb, iPhone 12 hozzászólás 762

Az iPhone a nyerő a fiatalok körében

Az iPhone a nyerő a fiatalok körében

Legalábbis ez állapítható meg a Piper Jaffray legújabb felméréséből, hiszen az amerikai fiatalok majdnem kétharmada rendelkezik almás telefonnal. Az elemzésben több, mint 7500 diákot kérdeztek meg, kiknek átlagéletkoruk 16.4 év volt. A legújabb adatok alapján jelenleg a fiatalok 61%-a rendelkezik iPhone-nal, tavaly ősszel ez az arány 55, míg egy évvel korábban, 2012-ben csak 40%-uk birtokolta [...]

HusztiD 2014.04.11. Apple, iPad, iPhone 15 hozzászólás 1 251

Ezeket várhatjuk idén az Apple-től

Ezeket várhatjuk idén az Apple-től

A KGI egyik elemzőjéről, Ming Chi Kuo-ról már hallhattunk az elmúlt évek folyamán, ugyanis szeret előrejelzéseket csinálni az Apple háza tájáról. A legújabb munkásságában megjósolta, hogy milyen termékeket várhatunk idén a kaliforniaiaktól, továbbá azt is megtippelte, hogy körülbelül mikor jöhetnek azok. Érdemes odafigyelni rá, hogy miket mond, ugyanis eddig mindig megbízható információkkal szolgált. Lássuk tehát, [...]

HusztiD 2014.04.10. Apple, iPad, iPhone, Kiemelt hírek, Mac 21 hozzászólás 1 790

Az iWatch nem bukhat el

Az iWatch nem bukhat el

Valószínűleg mindenki egyetért velem, ha azt mondom: hatalmas pénztartalékai révén nem igazán van dolog, amit az Apple nem engedhetne meg magának. De ha végiggondoljuk, az utolsó igazán sikeres termék első megjelenése óta már eltelt négy év. Bár mást sem hallunk az iparági elemzőktől, mint hogy az cég már nem tud innoválni és elfogyott a gőz, [...]

Skarp 2014.04.10. Apple, Egyéb 4 hozzászólás 722

Éveken át fejlesztették az iPhone-t az átlagemberek számára

Éveken át fejlesztették az iPhone-t az átlagemberek számára

Greg Christie neve már ismerős lehet számotokra, ugyanis még a március 31-ei Apple – Samsung bírósági per előtt adtunk róla hírt, hiszen napvilágra hozott pár érdekes információt az első iPhone születésével kapcsolatosan. A vezető szoftvermérnök legújabb megnyilvánulásából ismételten érdekes dolgok derültek ki, melyet a riválissal folytatott per kapcsán hozott napvilágra. Christie elmondása alapján az iPhone [...]

HusztiD 2014.04.07. Apple, iOS, iPhone 8 hozzászólás 1 300

Már Németországban is elérhető az iPhone-csereprogram

Már Németországban is elérhető az iPhone-csereprogram

Korábban a vállalat már csinált egy kezdeményezést, mely egyelőre csak az Amerikaiaknak kedvezett, majd nem sokkal rá jöttek a britek és most itt vannak a német társaink is. A csereprogram lényege, hogy a vállalat beszámítja a jelenleg használt telefonokat, hogy annak a felhasználója egy újabbat tudjunk érte venni. Korábban egyébként azért is találták ki ezt [...]

HusztiD 2014.04.07. Apple, iPhone 6 hozzászólás 1 084

Az Apple az esküdtszék félrevezetésével vádolja a Samsungot

Az Apple az esküdtszék félrevezetésével vádolja a Samsungot

A koreai gyártó azt állította ugyanis, hogy az iPhonet gyártó cég az öt szabadalomból hármat nem is használ készülékeiben. Jon Quinn, a Samsung ügyvédje “félrevezető és hamis” állításokat fogalmazott meg a szabadalmi per nyitó meghallgatásain, a San José-i szövetségi bíróságon. – áll az almás vállalat mostani beadványában. A világ két vezető mobilkészülék-gyártója között zajló csetepaté [...]

Skarp 2014.04.04. Apple, iPhone 3 hozzászólás 514

Felvásárolná a Renesas alvállalatát az Apple?

Felvásárolná a Renesas alvállalatát az Apple?

A Nikkei szellőztette meg először a hírt, hogy az Apple a japán Renesas Electronics-szal tárgyal annak Renesas SP Drivers nevű alvállalata felvásárlásáról, ami az RE, a Sharp és a Powechip Semiconductor vegyesvállalkozása. Ez az a cég, ami az iPhone és az iPad LCD-paneleit meghajtó áramköröket gyártja az Applenek. A vásárlás céljának egyelőre inkább a mérnöki [...]

Skarp 2014.04.02. Apple, Egyéb, iPhone 2 hozzászólás 321

A Safari a legnépszerűbb okostelefon böngésző

A Safari a legnépszerűbb okostelefon böngésző

Egy újabb felmérésben azt vizsgálták, hogy milyen böngészővel, illetve egyéb programmal szörfölnek az emberek a világhálón az okostelefonokon és tableteken. Mint ahogyan a cím már elárulta, nagy meglepetésünkre a Safari győzött, hiszen ezt használják a legtöbben, ellenben a Google alkalmazásával. Ha pedig megtekintjük az alábbi ábrát, akkor arról további érdekes adatokat olvashatunk le. Kiderült, hogy [...]

HusztiD 2014.04.02. Apple, iOS, iPhone 3 hozzászólás 750

Japánban ismét pert nyert az Apple a Samsung ellen

Japánban ismét pert nyert az Apple a Samsung ellen

Egy újabb sikeres győzelmen van túl kedvenc cégünk, ahol ezúttal a japánoknál került sor a csatára. A keddi nap folyamán a tokiói városi bíróságon ismételten pert nyert az Apple a Dél-koreai gyártó ellen. Korábban a Samsung indította el a vitát, mely szerint a kaliforniaiak szabadalmat sértettek az iPhone 4, 4S és iPad 2 készülékekkel. A [...]

HusztiD 2014.03.27. Apple, iPad, iPhone 10 hozzászólás 1 259

Egy mérnök beszélt az eredeti iPhone születéséről

Egy mérnök beszélt az eredeti iPhone születéséről

A Wall Street Journal-nak lehetősége volt elbeszélgetnie Greg Christie vezető mérnökkel, akinek részben az Apple első telefonjának megszületését köszönhetjük. A rövid interjú során nagyon érdekes dolgok derültek ki, köztük van olyan is, amiről eddig még nem tudhattunk, hiszen nem kerültek nyilvánosságra. Christie elmesélte, hogy anno az Apple egykori alapítója, Steve Jobs ultimátumot adott neki és [...]

HusztiD 2014.03.27. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 5 hozzászólás 1 150

A HTC is bemutatta az idei csúcskészülékét

A HTC is bemutatta az idei csúcskészülékét

A gyártó kedden a világ elé tárta új zászlóshajóját, a HTC One M8-at, amit az iPhone ellen küldene harcba. A készülék a tavalyi Onehoz képest nagyobb, öthüvelykes, 1080p képernyőpanelt, teljes belső hardveres frissítést (többek között 2.3 GHz-es Snapdragon 801-es processzort), kétledes vakuval szerelt, kétlencsés, mélységérzékelős kamerát kapott, de a biometrikus azonosítás bandwagonjára nem ugrottak fel [...]

Skarp 2014.03.26. Apple, iPhone 12 hozzászólás 1 246

Az Apple csendben eladta az ötszázmilliomodik iPhone-t

Az Apple csendben eladta az ötszázmilliomodik iPhone-t

  A Forbes szerint a kaliforniai vállalat a napokban adhatta el a mérföldkőként tekinthető, 500 milliomodik telefonját. Ez nem csoda, hiszen az iPhone 2007-es indulása óta a tavalyi év végével bezárólag összesen 472 millió darabban kelt el, melyhez most hozzájönnek az elmúlt három hónap alatt eladott készülékek. Nem is olyan rég adtuk a hírt, hogy [...]

HusztiD 2014.03.26. Apple, iPhone 5 hozzászólás 608

Az iPhone 5 a legnépszerűbb Kínában

Az iPhone 5 a legnépszerűbb Kínában

Amikor az Apple évente piacra dobja a legújabb telefonjait vagy tabletjeit, akkor az szinte minden országban futótűzként terjed, ami a piaci megoszlásokon jól kivehető. Kínában ez egy kicsit másképp működik, ott ugyanis ez fordítva van. Legalábbis ezt tudhatjuk meg a legújabb felmérésből, amely az ázsiai piacot vizsgálta meg. A legújabb adatokat a Mixpanel kutatói közölték, [...]

HusztiD 2014.03.24. Apple, iPhone 4 hozzászólás 423

Új eljárással növelhetnek az akkumulátor időtartamán

Új eljárással növelhetnek az akkumulátor időtartamán

A napokban egy újabb szabadalom látott napvilágot, melyben a mindenki által problémásnak tartott használati időn csiszolnának az okostelefonokban. A napvilágra került adatok alapján az egésznek a szokásaink lennének az alapjai, ugyanis a rendszer megfigyelné, hogy mely napokon és milyen időkben használjuk leginkább a telefonunkat. Ha például hétfőtől péntekig megközelítőleg 10, 12, 14 óra tájban vesszük [...]

HusztiD 2014.03.22. Apple, iPhone 23 hozzászólás 2 553