Az Apple csendben eladta az ötszázmilliomodik iPhone-t

HusztiD 2014.03.26. 12:53 Apple, iPhone 5 hozzászólás 586

 

A Forbes szerint a kaliforniai vállalat a napokban adhatta el a mérföldkőként tekinthető, 500 milliomodik telefonját. Ez nem csoda, hiszen az iPhone 2007-es indulása óta a tavalyi év végével bezárólag összesen 472 millió darabban kelt el, melyhez most hozzájönnek az elmúlt három hónap alatt eladott készülékek.

Nem is olyan rég adtuk a hírt, hogy egy pozitív elemzés szerint az Apple akár 42 millió telefont adhat el 2014 Q2-ben. Ha pedig az átlagos becsléseket nézzük, akkor a legtöbb elemző 38 millió körüli új iPhone eladást tippelt meg. Hogy pontosan kiknek lesz igaza, azt egy hónapon belül megtudjuk, ugyanis várhatóan ekkor hozza nyilvánosságra az Apple a legújabb pénzügyi jelentéseit.

Mint köztudott, az Apple szereti megünnepelni a mérföldköveit, mint ahogyan azt a Mac születésének 30. évfordulóján tette. Ha pedig az App Store eladásokat nézzük, akkor tavaly májusban is megajándékozták azt a felhasználót, aki az 50 milliárdodik alkalmazást töltötte le a virtuális áruházból. Őt egyébként egy 10 ezer dolláros iTunes Store ajándékkártyával jutalmazták meg. Természetesen nehéz kideríteni, hogy ki lehet ténylegesen is az 500 milliomodik telefonvásárló, így nem kizárt, hogy egy bejelentés keretein belül megköszönik az eddigi vásárlóknak, hogy az almás terméküket választották.

Az alábbi ábrán pedig az elmúlt évek negyedéves eladásai tekinthetőek meg. Szemmel láthatóan kivehető, hogy az iPhone egyre nagyobb teret hódít a piacon, hiszen ha a negyedéveket összevetjük, akkor jól látszik, hogy minden előző év ugyanazon időszakához képest nőttek vizsgált számok a telefon elterjedésének köszönhetően.

Hihetetlen számokat érnek el a mai napig az Apple-nél, amelyre még talán maga Steve Jobs is csak a legmerészebb álmaiban gondolt volna. Szerintetek mikorra érhetik el az egymillárdodik eladott iPhone-t?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. László - 2014.03.26. 16:25

    Szerintem 2018-2019.

  2. TabletTarto - 2014.03.26. 16:55

    2020-21

  3. Krisz i5 - 2014.03.26. 18:00

    Szerintem a tendencia lassulni fog, a piac telítődik. 2022-2023.

  4. Patrik - 2014.03.26. 18:53

    2024-25 hogy meglegyen a sorrend

  5. Laszlo - 2014.03.29. 16:37

    Szerintem 2016ra meglesz :-)

Szólj hozzá Te is!