Hivatalosan az előző hét pénteken jelent meg az iPhone 11 az első körös országokban, így ennek megfelelően az iFixit csapata lecsapott a legújabb almás csúcsmobilra, hogy szétszereljék, majd elmondják róla a véleményeiket. A kamera kivételével a külső szinte egy az egyben megegyezik a telefon az iPhone X/Xs-sel, azonban belül érdekes újdonságokra figyeltek fel a szakemberek. [...]
HusztiD
2019.09.23.
iPhone, Kiemelt hírek
694
Az Apple nem olyan rég dobta piacra az új belépőszintű, 13 colos MacBook Prót, melyben lényeges változásokat eszközöltek, hiszen a laptop megkapta a régóta várt Touch Bar és Touch ID párosát. Ha mindez nem volna elég, kétmagos Core i5 processzor helyett egy négymagosat kapott. Ahogyan lenni szokott, az iFixit szakijai szétkapták, s górcső alá vették, [...]
HusztiD
2019.07.16.
Kiemelt hírek, Mac
376
Az Apple az előző hét folyamán frissítette csendben a MacBook Air és Pro felhozatalát. Mint beszámoltunk, a kaliforniai vállalat csupán apróbb újdonságokat eszközölt a laptopoknál, hiszen az új MacBook Air megkapta a True Tone kijelzőt, ami mellett olcsóbb lett, viszont a belépőszintű MacBook Pro egy kicsit drágult, de cserébe itt is megjelent a Touch Bar. [...]
HusztiD
2019.07.15.
Mac
214
Az Apple nem olyan rég dobta piacra az első körös országokban a Powerbeats Prót, melyet lényegében egy sportos AirPods-ként emlegethetünk. Természetesen ahogyan ilyenkor lenni szokott, az iFixit csapata gyorsan lecsapott a fülesre, hogy szétkapják és megosszák véleményüket. A szakik szerint nem olyan könnyű a füles szervizelése, ugyanis hogy felnyissuk a füleseket, eleve egy kés kell, [...]
HusztiD
2019.06.11.
Egyéb
214
Meglepetésként ért minket, mikor az Apple az előző hét folyamán piacra dobta a 2019-es MacBook Pro vonalat. Nem nevezhetjük szignifikáns frissítésnek, ugyanis az almások az Intel kilencedik generációs processzorait mutatták be az új laptopokban, amelyek mellett halkan megjegyezték, hogy a pillangó mechanikás billentyűzeten is javítottak kicsit. Nos, mikor az Apple bemutatta a pillangó mechanikás billentyűzetet, akkor [...]
HusztiD
2019.05.27.
Apple, Kiemelt hírek, Mac
182
Az elmúlt bő egy hétben nagyon kellemetlen dolgok derültek ki a Galaxy Fold-ról, ugyanis a sajtó részére megküldött modellek egy nap alatt tönkrementek, nem sokkal később pedig a telefon megjelenésének halasztását is bejelentették. Ahogy megszokhattuk, az iFixit csapata hamar darabjaira szedte a készüléket, s ezzel a lendülettel fel is fedték a gyenge pontokat, melyek ismételten [...]
HusztiD
2019.04.29.
Egyéb
308
Arányaihoz képest igencsak megdolgoztatja az Apple az iFixit csapatát, ugyanis a szakik a napokban szedték darabjaira a második generációs AirPods-ot, majd ezt követően az iPad Mini 5 is sorra került. Mivel itt a harmadik generációs Air, így a csapatnak sikerült ezt is darabjaira szedni. A cím árulkodó volt, ugyanis hamar kiderült, hogy az új Air [...]
HusztiD
2019.04.05.
iPad, Kiemelt hírek
115
Az Apple nem olyan rég dobta piacra az ötödik generációs iPad Minit, melyre a méltán népszerű iFixit csapata lecsapott, hogy darabjaira szedje. Tudjuk jól, hogy az új miniben az iPhone Xs modellekben is megtalálható A12 Bionic chip kapott helyet, azonban itt csak 3GB RAM-ot pakoltak mellé a kaliforniaiak. A tablet felnyitását követően hamar kiderült, hogy az új [...]
HusztiD
2019.04.04.
iPad, Kiemelt hírek
148
Amint kijön egy-egy új termék, az iFixit csapata az első, ki lecsap rájuk, s azonnal darabjaira szedik. Nincs ez másképp a napokban megjelent második generációs AirPods fülesekkel sem, ugyanis a szakik ismételten darabjaira szedték, ám sajnos nem sok jóval kecsegtetnek minket. Az első és a második generációs füles jóformán egyformán néz ki. Ha nagyon belemegyünk [...]
HusztiD
2019.04.03.
Apple
150
Nem olyan rég kapta darabjaira az új MacBook Air-t és iPad Prót az iFixit csapata, de mivel most, a napokban jelent meg a legutóbbi Mac Mini egyaránt, így azt is gyorsan szétkapták. Mint tudjuk, az Apple az utóbbi években igazán megnehezítette a szerelési folyamatokat, azonban a 2018-as Mac Minivel kicsit felhasználóbarátibbak voltak. Miután felnyitották a [...]
HusztiD
2018.11.15.
Kiemelt hírek, Mac
291
Most, hogy megjelentek az Apple legújabb termékei, az iFixit csapata sorozatosan csap le rájuk. Tegnap például megtudhattuk, hogy egy fokkal könnyebb az új MacBook Air szervizelése, mint a Próé, azonban a szervizesek most a nem olyan rég megjelent új iPad Próra és vele együtt a második generációs Apple Pencilre csaptak le. Az iFixit egészen pontosan [...]
HusztiD
2018.11.13.
iPad, Kiemelt hírek
227
Pár napja jelent meg hivatalosan a 2018-as MacBook Air, melyre immáron több éve vártunk. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, a iFixit csapata gyorsan lecsapott az Apple legújabb termékére, hogy darabjaira szedje, majd beszámoljon, hogy mennyire könnyű, avagy éppen nehéz azt megszerelni. Elmondhatjuk, hogy az új notebookot továbbra sem könnyű szervizelni, viszont egy fokkal jobb, mint a [...]
HusztiD
2018.11.12.
Kiemelt hírek, Mac
228
Nem tétlenkedik mostanság az iFixit csapata, ugyanis miután az Apple kiadta az iPhone Xs modelleket, egyből darabjaira szedték azokat. Most, egy hónappal később viszont megjelent az iPhone Xr, így a szakik egyből szétszerelték, hogy elmondják, milyen alkatrészek találhatóak benne, illetve hogy mennyire könnyű, avagy nehéz szerelni. Igazából nem kell túlragozni a dolgokat, hiszen az iPhone [...]
HusztiD
2018.10.29.
iPhone
434
Hivatalosan az előző hét pénteken jelent meg az iPhone Xs az első körös országokban, így ennek megfelelően az iFixit csapata lecsapott a legújabb almás csúcsmobilra, hogy szétszereljék, majd elmondják róla a véleményeiket. Külsőre szinte egy az egyben megegyezik a telefon a tavaly megjelent iPhone X-szel, azonban belül érdekes újdonságokra figyeltek fel a szakemberek: – az [...]
HusztiD
2018.09.24.
iPhone, Kiemelt hírek
609
Az idő múlásával folyamatosan érkeztek az Apple felé felhasználói visszajelzések, hogy az újabb MacBook és MacBook Pro modellek, melyekben bemutatkozott a pillangó mechanikás billentyűzet, az bő 1-1,5 éves használat után megadja magát. Többen számoltak be arról, hogy az idő teltével sorra ragadnak be gombok. A 2018-as modellek megjelenését követően az iFixit csapata szétkapta az új [...]
HusztiD
2018.07.23.
Kiemelt hírek, Mac
148
Amikor egy új terméket dob piacra az Apple, akkor az iFixit az első, ki darabjaira kapja azt, hogy beszámoljon, mennyire szerelhető az adott masina. A csütörtökön frissített MacBook Pro család szétszerelésénél egy nagyon érdekes dolgot tapasztaltak a szakik, hiszen az Apple egy új szilikon réteget tett a billentyűzetébe. Mint tudjuk, az utóbbi hónapokban sorra számoltak [...]
HusztiD
2018.07.16.
Kiemelt hírek, Mac
711
Ahogyan szokássá vált, minden újabb tech termék megjelenésekor, mint az előző héten bemutatott hatodik generációs iPad esetében, az iFixit szakemberei szétkapták, hogy megnézzék, mi fából faragták az új tabletet. Mint tudjuk, hatalmas változás nem történt a 9,7 colos masinát illetően, azonban vannak dolgok, melyekről érintőlegesen érdemes beszámolni. Az egyik plusz pont, amit kiemeltek a szakik, hogy [...]
HusztiD
2018.04.04.
iPad, Kiemelt hírek
446