Aki folyamatosan követi az Apple-körüli híreket, az tudja, hogy az Apple időről időre vásárol fel kisebb startupokat. Ezekről igyekszünk mindig beszámolni, azonban a GlobalData egy kicsit érdekes kimutatással állt elő, melyből kiderült, hogy mely nagyvállalatok vásároltak fel több kisebbet. Mint kiderült, 2016 és 2020 között az Apple összesen 25 olyan startupot vásárolt fel, amely erősen [...]
HusztiD
2021.03.29.
Apple, Kiemelt hírek
129
A Bloomberg beszámolója szerint az Apple-nek ismételten sikerült egy kisebb startup-ot felvásárolnia, amivel tovább fejleszthetik termékeiket. A beszámoló alapján az almásoknak ezúttal a Barcelonában található Vilynx-et sikerült 50 millió dollárért bekebelezniük. Ahogyan megszokhattuk, az Apple nem erősítette meg a bekebelezés hírét, annyit viszont megosztottak, hogy folyamatosan vásárolnak fel kisebb vállalatokat, melyekkel a már meglévő technológiáikat [...]
HusztiD
2020.11.24.
Apple, Egyéb
106
Az elmúlt órák folyamán az Nvidia hivatalosan is megerősítette, hogy megvásárolta a SoftBank-tól az ARM-et 40 milliárd dollárért. Mondhatjuk, hogy senkit sem ért váratlanul a dolog, hiszen az elmúlt hónapok folyamán már többször hallatott magáról a téma. Mint tudjuk, az Apple az iOS készülékeiben régóta, illetve hamarosan a Mac-ekben is az ARM architektúrát fogja alkalmazni. [...]
HusztiD
2020.09.14.
Egyéb
180
A Protocol beszámolója szerint az Apple-nek ismételten sikerült egy kisebb startup-ot felvásárolnia, a Spaces-t, amelyet 2016-ban alapították meg a DreamWorks Animation veteránjai. A vállalat korábban olyan technológiát kínált, amivel a virtuális valóságban tarthattak előadásokat és konferenciahívásokat a felhasználók. Ahogyan lenni szokott, az Apple, illetve maga a Spaces sem erősítette meg a felvásárlást, s annak részleteit. [...]
HusztiD
2020.09.03.
Apple, Egyéb
60
A Bloomberg beszámolója szerint az Apple-nek ismételten sikerült egy kisebb startup-ot felvásárolnia, az Inductiv-et. A vállalat korábban olyan mesterséges intelligenciára alapozó technológiát kínált, amivel a szoftver automatikusan képes volt az adatokban észrevenni a hibás fájlokat és kijavítani azokat. Mondhatni, hogy megtisztította az adatokat. Ahogyan lenni szokott, az Apple nem erősítette meg az akvizíciót, s annak részleteit, [...]
HusztiD
2020.06.10.
Apple, Egyéb
279
Nem újdonság, ha azt mondjuk, hogy az Apple ismételten egy újabb kisvállalatot vásárolt fel, ugyanis a kaliforniaiak sorra kebeleznek be különböző startup-okat. Ezúttal az App Store egyik legnépszerűbb időjárási alkalmazásának fejlesztője, a Dark Sky lett a legújabb szerzeményük. A Dark Sky lényegében az App Store és a Google Play áruház egyik legnépszerűbb időjárás előrejelző alkalmazása. Sokan úgy tartják számon, [...]
HusztiD
2020.04.07.
Apple
556
A Rosenblatt elemzője, Bernie McTernan szerint most lenne a legalkalmasabb, ha az Apple felvásárolná a Disney-t. Nem új keletű a dolog az akvizícióval kapcsolatosan, ugyanis az elmúlt években többször előjött a téma, hogy az almások bekebelezhetik Mickey egeret és csapatát. Bernie szerint elég csak a Disney részvény árfolyamára rápillantani, hiszen napok alatt több, mint 30 [...]
HusztiD
2020.03.19.
Apple
408
Nagyon érdekes hírről számolt be a CNBC nem olyan régen, hiszen több szolgáltató is érdeklődést mutat az MGM felé. Az aktuális hírek szerint az Apple és a Netflix is komoly tárgyalásokat folytat az MGM-mel egy lehetséges felvásárlás kapcsán. Jelenleg úgy tűnik, hogy az MGM szívesen alkut kötne valamelyik féllel, így esélyes, hogy a jövőben immáron [...]
HusztiD
2020.01.29.
Apple, Apple TV, Pletykák
269
A GeekWire beszámolója szerint az Apple-nek ismételten sikerült egy kisebb Seattle-i startup-ot felvásárolnia, a Xnor.ai-t. A vállalat korábban olyan mesterséges intelligencia technológiát kínált, amivel a nagyobb cégek képesek az úgynevezett deep learning, vagyis magyarul gépi tanuló algoritmusok futtatására bármely okos-készüléken, melyekhez még internetkapcsolat sem szükséges. Érdekes, de ezúttal az Apple megerősítette, hogy valóban sikerült felvásárolniuk [...]
HusztiD
2020.01.22.
Apple, Egyéb
118
Nem újdonság, ha azt mondjuk, hogy az Apple ismételten egy újabb kisvállalatot vásárolt fel, ugyanis a kaliforniaiak sorra kebeleznek be különböző startup-okat. Ezúttal az angliai Spectral Edge lett a legújabb szerzeményük, melyet 5 évvel ezelőtt hoztak létre. A Spectral Edge lényegében olyan technológiát alkotott meg, amivel újabb szintre hozták az éjszakai fotózást. Az eljárásuknak köszönhetően [...]
HusztiD
2019.12.17.
Apple, Egyéb
152
A rendelkezésre álló információk alapján az Apple-nek ismételten sikerült egy nagyszerű vállalatot felvásárolnia, az IKinema-t. A startup olyan animációs technológián alapszik, melyet számos játékban és VR címben láthattunk viszont. Lényegében megpróbálják valós időben, valós emberekkel a virtuális valóságot egy újabb szintre emelni. Ahogyan lenni szokott, az Apple nem erősítette meg a felvásárlást, s annak részleteit. Arról [...]
HusztiD
2019.10.21.
iPhone
61
Pont a napokban merült fel, hogy az Apple hamarosan felvásárolja az Intel modemgyártásra szakosodott részét, azonban a hivatalos bejelentés még pár napot várat magára. Most, a hétvége folyamán megerősítésre került sor, s az Apple is elismerte, hogy megtörtént az akvizíció. Az esetnek köszönhetően az Apple 17 ezer szabadalmat szerzett meg a processzorgyártótól, valamint 2 200 [...]
HusztiD
2019.07.29.
Apple
342
Kicsivel több mint egy hónapja érkezett a hír, mely szerint az Apple felvásárolhatja az Intel modemgyártásra szakosodott részlegét. Most, hogy teltek a hetek, a Wall Street Journal újabb információkat közölt le, s úgy néz ki, hogy az almások hamarosan nyélbe üthetik az üzletet. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az Apple és az Intel az [...]
HusztiD
2019.07.23.
Apple, Egyéb
137
A San Francisco Chronicle beszámolója alapján az Apple öt hardver és szoftver mérnököt csalt át magához a Drive.ai startuptól, kik az önvezető autós rendszer kifejlesztésére szakosodtak. Úgy tűnik, hogy a kaliforniaiak még mindig nem mondtak le az önvezetésre képes rendszer fejlesztéséről. Az eredeti beszámoló alapján csupán öt mérnökre tett szert az Apple, azonban három héttel [...]
HusztiD
2019.07.12.
Apple, Apple Car
78
Az Information legújabb értesülései alapján az Apple és az Intel tárgyalásokat folytat egy lehetséges felvásárlásról. Ha korábban figyeltük a híreket, akkor tudhatjuk, hogy nem ez az első ilyen eset, ugyanis anno pletykaszinten felmerült a mostanihoz hasonló eset, azonban a legutóbbi információk alapján az almásokat továbbra is érdekli az akvizíció. Az Intel-nek van egy úgynevezett okostelefon [...]
HusztiD
2019.06.21.
Apple, Egyéb
83
Nem titok, hogy az Apple egy időben nagyon érdekelt volt az elektromos autóiparban. Éveken át olvashattunk pletykákat a Project Titanról, azonban mint kiderült, nem olyan rég teljesen felfüggesztette a projektet a vállalat. A CNBC beszámolója szerint pedig nem állt messze az Apple, hogy felvásárolja a Teslát. A Roth Capital Partners elemzőj e, Craig Irwin rendelkezésre [...]
HusztiD
2019.05.23.
Apple, Apple Car
169
Ha folyamatosan nyomon követitek az Apple körüli eseményeket, akkor nem idegen számotokra egy olyan hír sem, mikor az Apple felvásárol egy-egy startupot. Ezúttal a CNBC-nek sikerült egy rövid interjút készítenie az almások vezetőjével, Tim Cook-kal, ki nagyon érdekes dolgot árult el. Mint kiderült, a kaliforniaiak eléggé belehúztak az elmúlt félév folyamán, ugyanis összesen 25 vállalatot [...]
HusztiD
2019.05.07.
Apple, Egyéb, Tim Cook
83