Minden bizonnyal már mindenkinek a könyökén jön ki az Apple 2015 Q1-gyes pénzügyi jelentése, hiszen a sajtó csak erről beszélt az elmúlt két napban. Nem csoda, hiszen hatalmas rekordokat könyvelhetett el a vállalat, mivel három hónap alatt kis híján 75 millió telefont adtak el, ugyanakkor a legnyereségesebb vállalat címét is nyugodtan magukénak mondhatják. Nem sokkal ezután [...]
HusztiD
2015.01.29.
Apple, iPhone
520
Az utóbbi időben egyre többet és többet hallhatunk a kínaiakról. Nem olyan régen kiderült, hogy a kínai új évig 5 új Apple Store-t nyitnak meg az almások, melyből egyet már szombaton kinyitottak, a következőt pedig 31-én fogják, amelyet a napokban kifestettek. Sőt, még azt is megtudhattuk az elemzőktől, hogy az előző negyedévben Kína tette ki a [...]
HusztiD
2015.01.28.
Apple, iPhone
137
Mennyi? Igen, nem történt elírás. Kis híján 75 millió darab iPhone-t értékesített az Apple a tavaly októberi-novemberi-decemberi időszakban. Egészen megdöbbentő, csak gondoljatok bele: átlagban 34 ezer iPhone per óra eladást produkáltak a kaliforniaiak. Egy évvel korábban csupán 51 milliót sikerült összesen értékesíteniük, amely már akkor is rekord mennyiségnek számított. Idén viszont 46 százalékkal sikerült felülmúlni a [...]
HusztiD
2015.01.28.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
734
Legalábbis ezt állítják az elemzők. Ha reggel lemaradtatok volna, akkor nem árt megnézni, hogy mit tippelnek az elemzők a 2015 Q1-gyes konferenciára, hiszen átlagban 20 százalékos növekedésre számítanak. Tavaly szeptemberben az iPhone 6 megjelenésekor az első körös országok között volt Kína, ám mint tudjuk, előre nem látott okok miatt késett a megjelenése. Nagy piacot jelent [...]
HusztiD
2015.01.27.
Apple, Egyéb, iPhone
180
Remélhetően már mindenki várja az Apple legújabb pénzügyi konferenciáját, hiszen az este folyamán bejelentésre kerülnek az előző 3 hónapos adatok. Ebből megtudhatjuk majd, hogy hány iPhone-t, iPadet, Mac-et adtak el az októbertől decemberig terjedő időszakban. Továbbá az is kiderül, hogy mennyi volt az adott időszakban a vállalat bevétele, illetve abból mennyit profitált. Addig is itt [...]
HusztiD
2015.01.27.
Apple, Egyéb
145
A Wall Street Journal legfrissebb beszámolójából nagyon érdekes adatok derültek ki. A Counterpoint által készített felmérés alapján az Apple telefonjai nagyon jól teljesítenek a Samsung hazájábal, Dél-Koreában. Méghozzá annyira jól, hogy az okostelefont vásárlók egyharmada döntött az almás termék mellett. Egészen megdöbbentő adatok ezek, hiszen az országban eddig egyetlen egy gyártó sem kúszott fel a [...]
HusztiD
2015.01.21.
Apple, Egyéb, iPhone
227
Az IDC jóvoltából folyamatosan olvashatjuk az adott negyedévi jelentéseket, melyekből mindig valamilyen érdekes dolgok derülnek ki. A legújabb felmérésükben a PC-s piacot vizsgálták, amelyből megtudhattuk, hogy majdnem 20 százalékot növekedett az Apple a számítógépek piacán. Ez volt a harmadik olyan év, ahol folyamatosan csökkent a globális PC piac. A 2014 utolsó negyedévi tippelések alapján 4,8 [...]
HusztiD
2015.01.14.
Apple, Egyéb, iPhone
485
A tavaly szeptember folyamán megjelent iPhone 6 modelleket hatalmas népszerűség vette körbe, hiszen sok esetben heteket kellett rá várni a megrendelőknek. A tegnapi nap folyamán adtuk a hírt, amely szerint mostantól készletről is elérhetőek, hiszen mostanra sikerült az Applenek utolérnie a megrendeléseket. Ennek ellenére érdemes megemlíteni a telefon gyártóit, a Foxconnt és a TSMC-t. A [...]
HusztiD
2015.01.13.
Apple, Egyéb
171
Magyar idő szerint ma hajnalban jelentette be az Apple, hogy a 2015 első pénzügyi negyedéves jelentéséről január 27-én, kedden tart konferenciát. A pénzügyi negyedéveket kicsit máshogy vizsgáljuk, mint a sima negyedéveket, hiszen még 2015 első negyedévéből csupán pár nap telt el. Pénzügyi szempontból a Q1 az előző év októbertől decemberig terjedő időszakot foglalja magában. Mire [...]
HusztiD
2015.01.06.
Apple, Egyéb
255
A Nielsen SoundScan legfrissebb felméréséből megtudhattuk, hogy viszonylag hatalmas változáson esett át tavaly a zenepiac. Mint azt már régóta tudjuk, a fizikális CD eladások nagyon visszaszorultak, hiszen a digitálisan megvásárolható zenék leszorították őket. Az utóbbi időkben viszont ezek szorulnak egyre inkább vissza, ugyanis a különböző zenestreamingelő szolgáltatóknak köszönhetően inkább streamingelnek a felhasználók, minthogy megvásároljanak egy-egy [...]
HusztiD
2015.01.05.
Apple, Egyéb, iTunes
292
Már megszokhattuk, hogy mindig kapunk valamilyen érdekfeszítő felmérést. Nincs ez másképp ezúttal sem, hiszen a Kantar csinált egy újabbat, amelyben az augusztus-szeptember-október hónap okostelefon eladásait vizsgálták meg az amerikai piacon. Mint köztudott, az Apple telefonjainak új modelljei szeptember második felében jelentek meg, így nem kapunk teljes képet az eladások végleges alakulásáról, azonban még így is [...]
HusztiD
2014.12.04.
Apple, iPhone
623
Az IDC által végzett legújabb felmérésből megtudhattuk, hogy ez volt az első olyan év, amelyben nem csak az iPad, de az összes többi tabletre irányuló eladás csökkent. Pontosabban mondva nem csökkent, csupán látványosan visszaesett a feltörekvő lelkesedés irántuk. Szám szerint ez azt jelenti, hogy csupán 7,2 százalékot növekedett idén éves szinten az eladás, míg tavaly [...]
HusztiD
2014.12.02.
Apple, iPad
364
Bizonyára sokatok számára ismerősen cseng a Ming-Chi Kuo név, hiszen ő a KGI elemzője, aki a általában a legpontosabb jóslásokat teszi meg időszakonként. Év elején még megjósolta, hogy mit várhatunk idén az Apple-től, amelynek nagy része be is vált, azonban most egy újabb kimutatással állt elő, amely az idei év utolsó negyedévét vizsgálta meg. Mint [...]
HusztiD
2014.11.24.
Apple, iPhone
358
Az előző hét folyamán már hírül adtuk, hogy az Apple részvényei ismételten a csúcsponton tanyáznak, amelyre 2012 óta nem volt példa. Ha azt nézzük, akkor ez már elég közel jár a részvényenkénti 115 dollárhoz, amelyet egy korábbi elemzés tippelt. Az RBC mostani kutatása alapján az Apple Watch sikeres lesz, ugyanakkor ismét új csúcsra állíthatja fel az [...]
HusztiD
2014.11.18.
Apple, Egyéb
234
Ha pontosan szeretnénk fogalmazni, akkor az első rendes telefonok egyike, amit nem fejeztek be teljesen, de mégsem prototípus. Az eladó szerint a készüléke egyenesen a Foxconn-tól származik. Korábban pontosan ez a telefon már feltűnt az eBay-en is, azonban az eladó akkor 100 ezer dollárt szeretett volna kérni érte. Mivel nem adott senki sem annyit a készülékért, ezért [...]
HusztiD
2014.11.11.
Apple, iPhone
1 279
Az elmúlt pár hét folyamán napi szinten kaptunk híreket a nemrég megjelent iPhone 6-ról és nagytestvéréről. Kiderült, hogy a mezei iPhone 6 jóval keresettebb, mint a 6 Plus, ugyanakkor azt is megtudhattuk ezek után, hogy Angliában az iPhone 5C volt a nyerő az új készülékek megjelenése előtt. A DigiTimes értesülései szerint jelenleg az gyártási kapacitás [...]
HusztiD
2014.10.07.
Apple, iPhone
902
Mint ahogyan az sejthető volt, az Apple egy újabb rekordot állított fel az előző hétvégén, amikor piacra dobta az új iPhone 6 és 6 Plus készülékeit. Mint az korábban már kiderült, 24 óra alatt több, mint 4 millió telefonra rendeltek elő az emberek, közben pedig a kaliforniai vállalat naponta félmillió telefont gyárt le. A hétvége [...]
HusztiD
2014.09.23.
Apple, iPhone
833