Mióta bemutatta az idei évi csúcsmodelljeit az Apple, azóta olvashatunk különböző elemzésekről. Eddig a szakemberek nagy része azt állította, hogy igazán sikeres lehet az iPhone Xr, hiszen a felhasználók inkább erre ruháznak be, mint egy iPhone 8-ra, mivel az iPhone Xr-ben több újdonságot kapnak. A sokszor kétes információkat közlő Digitimes állt elő egy újabb híreszteléssel, [...]
HusztiD
2018.10.24.
iPhone, Pletykák
355
Pletykaszinten tudjuk, hogy az idei iPhone modellek, illetve a kicsivel később érkező iPad Pro tabletek egyaránt megkapják a tavalyi év folyamán bemutatkozott Face ID rendszert. Ennek kapcsán az Apple alaposan felkészült a berendeléseivel – legalábbis erre enged következtetni a Lumentum Holdings legújabb pénzügyi jelentése, akik a TrueDepth kamerarendszerhez szállítják le az úgynevezett VCSEL komponenseket. A [...]
HusztiD
2018.08.16.
iPhone
200
Előző hét folyamán jött a hír, mely alapján a Samsung igencsak megtesz mindent annak érdekében, hogy chipgyártás során őket válassza az Apple, azonban most az LG egyaránt benevezett. A Korea Econimic Daily beszámolója szerint a gyártól már a következő évi, egyelőre iPhone 9-ként emlegetett készülék miatt lobbizik az almásoknál. Ismerjük nagyon jól az Apple politikáját, hiszen [...]
HusztiD
2017.07.26.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
207
A jelentések szerint az egykori gyári munkás, aki megalapította a céget, ami az Apple-t, a Samsung-ot és más technológiai óriásokat látja el érintőüvegekkel, Kína leggazdagabb nőjévé vált a napokban a már 8 milliárd dollárt meghaladó vagyonával. A Zhou Qunfei, a Hunan tartománybeli Lens Technology elnökének vagyongyarapodása egyelőre megállíthatatlannak látszik, ami tovább fokozódott, miután cége debütált [...]
UP
2015.04.02.
Apple, Egyéb
302
A legfőbb iPhone-beszállító a hírek szerint nagy leépítéseket tervez annak ellenére, hogy az Apple rekordeladásokat ért el a legújabb modellel – számolt be a Reuters. Könnyen meglehet, hogy a leépítések nem is az Apple-nek gyártó részleget érintik, hiszen a cég számos nagy gyártónak dolgozik, sőt a bevételek 60 százalékát nem Cupertinonak köszönheti. Persze az is [...]
Skarp
2015.01.27.
Apple, iPhone
174
A brit tévé műsorára válaszolva az Apple beszállítói partnereinek egyike, a dokumentumfilmben érintett Pegatron bejelentette, vizsgálja az ügyet és kész bármilyen szükséges változtatást végrehajtani. A Pegatron Technology által a tajvani tőzsdéhez eljuttatott hétfői nyilatkozatában biztosított mindenkit arról, hogy az állításokat megvizsgálja és hogy dolgozói biztonsága prioritást élvez. A cég kiemelte, mennyire szigorú tréningen kell részt vennie [...]
Skarp
2014.12.23.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
390
A BBC még a hét elején jelentette be, hogy nem sokára bemutatja az Apple’s Broken Promises (azaz az Apple Megszegett Ígéretei) c. dokumentumfilmet, ami az alkatrészeket előállító és a készülékeket összeszerelő tengerentúli dolgozók munkakörülményeivel foglalkozik. A vizsgálódások tárgya ezúttal nem a Foxconn volt, hanem a kevésbé ismert és hírhedt Pegatron, aminek kínai gyárait keresték fel. [...]
Skarp
2014.12.19.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
459
A GTAT kudarcáról szóló első hírek óta már sok víz lefolyt a Dunán: az Apple-lel kötött megállapodásának nem tudott megfelelni, így a partnerség kudarcba fulladt, miután a cég képtelen volt elegendő, kimagasló minőségű zafírüveget gyártani. A Wall Street Journal utánajárt az ügynek és érdekes dolgokra bukkantak Korábban hallottunk arról, hogy a COO, Daniel Schiller arra célozgatott [...]
Skarp
2014.11.20.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
315
A múlt hétvége folyamán az Apple egyik alelnöke, Jeff Williams részt vett a Fehér Ház által kitalált SupplierPay kezdeményezésben, ahol többek között Barack Obama is jelen volt. A SupplierPay program a QuickPay továbbfejlesztése, melynek lényege, hogy a benne részt vevő nagyvállalatok 15 napon belül kifizessék a kisebb cégeket. Ez azért jó, mert gyorsabban és kedvezményezettebben [...]
HusztiD
2014.07.15.
Apple, Egyéb
156