Jobban írnak a számítógépező gyerekek, mint a tollat használók

Jobban írnak a számítógépező gyerekek, mint a tollat használók

Jobb az íráskészségük azoknak a 7 éves gyerekek, akik számítógépen – vagy laptopon, táblagépen – írogatnak, mint azoknak, akik szinte csak tollat használnak – erre jutott egy svéd felmérés. Az Örebroi Egyetem 87 gyereket tesztelt. A tollal írók jószerivel csak pár tőmondattal intézték el az adott témát, míg a billentyűzettel dolgozók hosszú fogalmazásokat – akadtak, [...]

Helme 2013.04.21. 17:00 Apple, iPad 5 hozzászólás 742

A legjobban fizetett amerikai vezetők közül 5-ből 4 az Apple szakembere

A legjobban fizetett amerikai vezetők közül 5-ből 4 az Apple szakembere

A Bloomberg egyik legfrissebb beszámolója szerint a Standard & Poor’s 500-as listáján szereplő cégek öt legjobban fizetett vezetője közül 4 az Apple szakembere. Az első helyen az Oracle első embere Larry Ellison áll, aki múlt évben 96,2 millió dollárt tett zsebre. A 2. és 5. helyen viszont csupa Apple topmanager található. A nemrég nyugdíjba vonult, majd [...]

KeleMan 2013.04.19. 21:12 Apple, Egyéb 5 hozzászólás 679

Már élő közvetítéseket is nézhetünk a YouTube alkalmazással

Már élő közvetítéseket is nézhetünk a YouTube alkalmazással

A hét elején egy kisebb frissítésen esett át a YouTube iOS alkalmazása, így már akár Apple készülékünkről is követhetjük a YouTube élő adásokat, legyen szó focimeccsről, termékbejelentésről vagy bármi másról. Az éppen elérhető közvetítések listáját a menüsorban elhelyezkedő “Élő” részre koppintva érhetjük el. Az új funkciók közé tartozik, hogy a videó lejátszása közben a “Küldés [...]

Tian 2013.04.19. 20:04 Apple, Programok 4 hozzászólás 1 432

Egy iPhone alkalmazás segít a művégtaggal élő férfinek

Egy iPhone alkalmazás segít a művégtaggal élő férfinek

Még 2008-ban Jason Koger egy baleset miatt mindkét kézfejét elvesztette. A szerencsétlenség óta Koger többféle műkezet is kipróbált már, ám most egy egészen újszerű találmány segíthet neki, hogy jobban boldoguljon a hétköznapokban. Az eddigi művégtagokat egy interjúban úgy jellemezte, hogy „olyan, mintha mindenhová magammal vinnék egy szerszámosládát, amiben egyetlen szerszám van csak”. Koger az első [...]

NZsolt 2013.04.19. 18:01 Apple, iPhone 2 hozzászólás 768

Az iPhone készülékek felérnek egy aranybányával + Infografika

Az iPhone készülékek felérnek egy aranybányával + Infografika

Az iPhone aranytartalma 300x nagyobb, mint az aranybányákban található kőzeteké. A Conclude közleménye szerint a gyártó cégek egyre inkább törekednek a használt elektronikai eszközökben lévő nemesfémek újrahasznosítására, mivel egyes alkatrészeik nemesfémekből – aranyból, platinából vagy palládiumból – készülnek, és ezek ára az utóbbi években történelmi magasságokba ment fel. Bár az arany az idén dollárban számítva [...]

KeleMan 2013.04.19. 12:27 Apple, iPhone 4 hozzászólás 1 112

Ilyen amikor 10.000 db iPhone 5 készülékkel dominósat játszanak

Ilyen amikor 10.000 db iPhone 5 készülékkel dominósat játszanak

Nagyon beteg az ötlet, amit az Aatma Studio kitalált, de működik. Szedjünk össze 10.000 darab iPhone 5 készüléket, és készítsünk belőle dominót. Aztán döntsük el az elsőt, hogy elindítsuk az iPhone 5 készülékek ledőlését. Ha valaki emlékszik az Aatma Studio munkáira, akkor tudja, hogy több hihetetlen iPhone koncepciót tudhatnak maguk mögött. Pl. holografikus kijelző, mely billentyűzetet vetít [...]

KeleMan 2013.04.19. 10:00 Apple, iPhone, Videók 2 hozzászólás 1 457

Kínában ismét támadások kereszttüzében áll az Apple

Kínában ismét támadások kereszttüzében áll az Apple

Pornográf tartalom szolgáltatásával vádolja az Apple-t a Zsenmin Zsipao kínai pártlap, mely csütörtöki számában a vállalattal szembeni növekvő elégedetlenségről cikkezik. A Zsenmin Zsipao összesen 198 vállalatról állítja, hogy azok pornográf tartalmak elérését teszik lehetővé a kínai interneten, noha ez illegálisnak minősül a kelet-ázsiai országban. A hatóságok 12 cég honlapját bezárták, a listán szereplő többi vállalatot [...]

KeleMan 2013.04.18. 18:11 Apple, Egyéb 3 hozzászólás 279

Megérkezett a Cut the Rope: Time Travel

Megérkezett a Cut the Rope: Time Travel

Kedvenc cukorfaló főhősünk kalandja tovább folytatódik, hiszen az eredeti Cut the Rope és az Experiments után a ZeptoLab csapata elhozta nekünk a legújabb, szám szerint harmadik részét a Cut the Rope sorozatnak, mely a Time Travel nevet viseli. A címből már sejthetjük, hogy egy időutazásra invitálnak minket a játék készítői, ám hogy pontosan miről is [...]

Tian 2013.04.18. 17:58 Apple, Játékok 1 db 677

A kevesebb több – Online petíciót indítottak a kisebb okostelefonokért

A kevesebb több – Online petíciót indítottak a kisebb okostelefonokért

A kevesebb néha több, tartja a mondás. 5 éven keresztül, 5 generáción át az iPhone készüléknek is teljesen elég volt a 3,5″-es kijelző. És szerettük őket. Steve Jobsnak igaza volt, ő mindig is tudta, hogy ez az a méret, amely a legjobb felhasználói élményt nyújtja és a lehető legkényelmesebb a használata. Aztán jöttek az Androidos [...]

KeleMan 2013.04.18. 11:20 Apple, iPhone 24 hozzászólás 1 373

Mac App Bundle 2.0 – Szabd meg Te az árát!

Mac App Bundle 2.0 – Szabd meg Te az árát!

Ismét 10 darab remek Maces programhoz juthatunk hozzá rendkívül kedvezményes áron. A csomagban 10 darab programot találhatunk, melyek összértéke 399 dollár. A “Name Your Own Price” akció keretében viszont mi szabhatjuk meg, hogy mekkora összeget fizetünk a 10 alkalmazásért cserébe. Ha kívánjuk, fizethetünk 10 dollárt is, de akár 100 dollárt is. A jól fizetők egy [...]

KeleMan 2013.04.17. 20:53 Apple, Mac 0 db 660

Infografika: Steve Jobs munkássága képekben

Infografika: Steve Jobs munkássága képekben

Steven Paul “Steve” Jobs (San Francisco, Kalifornia, 1955. február 24. – Palo Alto, Kalifornia, 2011. október 5.) az Apple elnöke, korábbi vezérigazgatója, az informatikai és a szórakoztatóipar ismert alakja. Sokan tartják a számítástechnika egyik úttörőjének, aki meglátta a lehetőséget a grafikus felhasználói felületben (GUI) és az egérben, mellyel egy Xerox PARC-bemutató alkalmával találkozott. Jobs irányítása [...]

KeleMan 2013.04.17. 20:11 Apple, Steve Jobs 11 hozzászólás 1 583

Megérkezett és online nézhető az iSteve életrajzi film

Megérkezett és online nézhető az iSteve életrajzi film

Megérkezett és online nézhető a Funny or Die alkotása, az iSteve néven készült 79 perces Steve Jobs életét feldolgozó életrajzi film. Az eredetileg 2013. április 15-re tervezett alkotást sajnos beárnyékolta a bostoni terrortámadás fénye, így az alkotók 2 nap csúszással, mára időzítették a megjelenést. A főszerepben Justin Long játssza Steve Jobs karakterét, míg Steve Wozniakot [...]

KeleMan 2013.04.17. 12:39 Apple, Kiemelt hírek, Steve Jobs 7 hozzászólás 2 297

5-10 ezer forinttal emelkedtek az iPhone készülék árai a T-Mobile-nál

5-10 ezer forinttal emelkedtek az iPhone készülék árai a T-Mobile-nál

Javában zajlik a Telekom új nagyszabású rendszerének bevezetése, de persze a készülék árlista ettől függetlenül frissült és változott. A szolgáltató kínálatában lévő szinte összes mobilkészülék ára emelkedett, így az Apple iPhone készülékeit sem kerülhette el az átlagosan 5-10 ezer forintos áremelés. Az alábbiakban közöljük az új árakat, melyeknél változás történt, zárójelben a változás mértékével. Apple [...]

KeleMan 2013.04.17. 11:29 Apple, Egyéb, iPhone 17 hozzászólás 1 873

A Telekom szolgáltatásai zavartalanul működnek a rendszerindítás alatt is

A Telekom szolgáltatásai zavartalanul működnek a rendszerindítás alatt is

Az új, integrált ügyfélkapcsolati és számlázási rendszer indítása alatt is zavartalanul működnek a Magyar Telekom által nyújtott szolgáltatások – legyen szó vezetékes és mobiltelefon, internet, TV, informatikai, energia vagy bármely más szolgáltatásról. A rendszerindítás nem érinti a létesítési és hibaelhárítási munkákat sem. Amint azt korábban közzétettük, a rendszerindítás miatt a Telekom üzleteiben április 17. és 21. [...]

Helme 2013.04.17. 11:00 Egyéb 0 db 257

Koncepcióvideók: A legtöbben így képzelik el az iPhone 6-ot!

Koncepcióvideók: A legtöbben így képzelik el az iPhone 6-ot!

Összeszedtünk nektek pár iPhone 6 koncepcióvideót, melyek az elmúlt hetekben-hónapokban kerültek fel különböző YouTube csatornákra. A piac és persze a rajongók epekedve várják az új mobilt, de kérdéses, hogy ezen a nyáron megkapjuk-e az iPhone 6-ot. Várhatóan sajnos nem, és az Apple egy továbbfejlesztett iPhone 5 készüléket fog majd bemutatni, iPhone 5S néven. 2014 persze [...]

KeleMan 2013.04.16. 20:36 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 13 hozzászólás 2 850

Új dolgozókat toboroz a Foxconn, indulhat az iPhone 5S gyártása

Új dolgozókat toboroz a Foxconn, indulhat az iPhone 5S gyártása

Két független hírforrás, a The Wall Street Journal és a Bloomberg is megerősítette, hogy a Foxconn elkezdte a munkaerőtoborzást az egyik legnagyobb Zhengzhou-i gyárában. Ez egyben a munkaerőfelvételi stop megszüntetését is jelenti, mely február óta tart. A Foxconn illetékes sajtószóvivője szerint 200-300 ezer ember fog az óriási, nagyváros méretű komplexumban dolgozni. “Az Apple kérésére emeljük [...]

KeleMan 2013.04.16. 19:58 Apple, iPhone 7 hozzászólás 1 188

Az Apple végleg nemet mondott a Samsungnak

Az Apple végleg nemet mondott a Samsungnak

A két óriás kezdeti harca óta pletykálják, hogy az Apple végleg szakítani kíván a Samsung által vásárolt alkatrészek saját eszközeibe való építésével. Természetesen a függetlenedés nem egyszerű feladat. Csakúgy, mint egy valódi párkapcsolatban, mindig lesznek visszatérő elemek, és rájövünk, hogy jaj, ez is még nála van, az is, visszamegyek érte, mert szükségem van rá. Valahogy [...]

KeleMan 2013.04.16. 19:31 Apple, Egyéb 0 db 1 152