Nem újkeletű a pletyka, mely szerint az idén az Apple egy teljesen új MacBook modellt mutat be, amely 12 colos, Air-hez hasonlóan vékony lesz és ventilátor nélkül érkezik a zajtalan működés érdekében. Ezelőtt pár héttel már kiderült, hogy az Intel új Broadwell processzora az idei év végén érkezik, így ennek megfelelően csúszhat a szóban forgó [...]
HusztiD
2014.06.04. 17:02
Apple, Mac
374
Már hetek óta másról sem szól a techsajtó, mint arról, hogy Apple felvásárolja a Beats-et. Pár napja véglegegesítették is az akvizíciót, amely az Apple történetének legnagyobb üzleti felvásárlása, 3 milliárd dollár értékben. Időközben készült egy új felmérés, melyben 10 ezer amerikai diákot kérdeztek meg. Arra voltak kíváncsiak, hogy a fiatalok szerint vajon milyen lett így [...]
HusztiD
2014.06.04. 16:01
Apple, Egyéb
763
Aki látta a hétfő esti keynoteot észlelhette, hogy Craig Federighi egyértelműen ellopta a showt. A nyilván nagyon fontos demózás és a jó előadókészség mellé igen szórakoztatóvá vált az utóbbi időben. Már a tavalyi WWDC-n is érzékelhető volt az, ami idén egyértelművé vált. Tim Cook belátta, hogy bár számos aspektusban tehetséges, előadóként valószínűleg nem annyira hatékony, [...]
Skarp
2014.06.04. 14:15
Apple, Egyéb
664
Hogy ne csak a WWDC körül forogjanak a hírek, ideje megnézni, hogy milyen aktuális leárazásokat tartanak az App Store-ban. Ezúttal ugyan nincsenek olyan nagy nevek, mint a pénteki akcióban részt vett Infinity Blade 2, de most sem lesz okunk panaszra, hiszen több játékot illetve egyéb programot szerezhetünk be akciós áron. Ha ki kellene emelni egy [...]
HusztiD
2014.06.04. 12:54
Apple, Játékok, Programok
981
A hétfői WWDC után az Apple szokásához híven elérhetővé tette a fejlesztők számára a legelső iOS 8 bétáját, melyről most kaptunk egy remek videót. Ismételten a macmixing YouTube csatorna emberei jelentkeztek, akik megpróbáltak 10 darab olyan funkciót bemutatni, melyről nem teljesen esett szó a konferencia során. Ahogyan az alábbi videóból is látszik, az almás programozók [...]
HusztiD
2014.06.04. 11:00
Apple, iOS
2 189
Aki véletlenül lemaradt volna a hétfői közvetítésről, az most akár vissza is nézheti a teljes felvételt. Érdemes, hiszen az idei évben is remek hangulatot teremtett meg Tim és csapata, ahol többször is mosolyt csaltak az emberek arcára. Ha kedvet kaptunk hozzá, akkor az Apple hivatalos oldalán megtehetjük, de ha le szeretnénk tölteni, akkor iTunes-on keresztül [...]
HusztiD
2014.06.04. 09:09
Apple, Egyéb, iOS, OS X
336
Ma már beszámoltunk az iOS 8 újdonságairól, most pedig az új OS X, a Yosemite következik (a linkelt cikket a teljes keynote és a két platform közötti összefonódások miatt mindenképpen érdemes átolvasni). Az Apple ismételten nagyot menetelt a 25. WWDC-n, hiszen mind iOS és OS X terén ígéretes újdonságokkal állt elő. A bemutatók és az ígéretek [...]
HusztiD
2014.06.03. 16:59
Apple, Mac
718
Ugyan nem esett róla külön szó a tegnapi WWDC konferencián, de a szemfülesek már észrevehették, hogy az iOS 8 támogatni fogja a WiFi alapú hanghívásokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a T-Mobile hivatalos bejelentése, melyet az esemény után nemsokkal ejtett meg. A magentás vállalatnál már 2007 óta dolgoznak ezen a megoldáson, melyet azóta több [...]
HusztiD
2014.06.03. 15:35
Apple, iOS
3 302
Korábban felreppent a hír, hogy a Beats Music kreatív igazgatója, a Nine Inch Nails frontembere, Trent Reznor távozhat posztjáról és a cégtől. A USA Today által megszellőztetett hétvégi értesülésnek azonban nem volt forrása és a tegnapi nap folyamán mind a cég, mind maga Reznor cáfolta az értesülést. A dolog iróniája, hogy ha marad a Beatsnél, [...]
Skarp
2014.06.03. 14:03
Apple, iTunes
235
Az Xcode 6 programfejlesztőcsomag iOS Simulator funkciója mostantól lehetővé teszi, hogy a fejlesztők bármilyen tetszőleges képernyőfelbontásra módosíthassák az emulált képernyőméretet. Az újítás jelentősége abban áll, hogy kikövezi az utat a jövőben a képernyőfelbontások egy szélesebb skálájának. Attól nem kell félni, hogy az iOS annyira szegmentálódik, mint az Android, de így az iOS fejlesztők előre tesztelhetnek [...]
Skarp
2014.06.03. 13:00
Apple, iPhone
1 146
Magyar idő szerint tegnap este hét órakor kezdődött el a 2014-es Worldwide Developers Conference, ahol lehullt a lepel az új OS X Yosemite-ról és az iOS 8-ról. A tavaly vérfrissített iOS 7-et vegyes fogadtatás érte, de összességében elmondható, hogy a legtöbb felhasználó szereti, hiszen a készülékek 89 százalékára már az van telepítve és 97 százalékos [...]
HusztiD
2014.06.03. 12:14
Apple, iOS, Kiemelt hírek
4 516
Amíg tegnap WWDC-lázban ég a világ, addig érdemes szót ejteni a legfrissebb hírekről, hiszen a Fortune nemrég hozta nyilvánosságra az idei év top 500-as listáját. A amerikai vállalatokat bevétel alapján rendező rangsorban az Apple idén már az 5. helyre tornászta fel magát. Tavaly hatodikok voltak, 2012-ben pedig meg még csak a tizenhetedik helyet tudhatták magukénak. [...]
HusztiD
2014.06.03. 11:35
Apple, Egyéb
491
Egy órája ért véget a 2014-es Worldwide Developers Conference, melyet az almás társadalom már-már nagyon régóta várt, hiszen mindenki kíváncsi volt, hogy mivel rukkol elő az Apple az iOS 7 vagy az OS X 10.9 Mavericks után. Idén is elmondható, hogy a vállalat fejlesztői kitettek magukért, hiszen megannyi újdonságot pakoltak bele a rendszerekbe. Na de [...]
HusztiD
2014.06.02. 22:27
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
1 570
Már csak pár órát kell kibírnunk és kezdetét veszi az idei WWDC rendezvény, ahol elsősorban a szoftverekről fognak beszélni az Apple vezetői és mérnökei. Talán nem meglepő, de az egyik legnagyobb felhajtást maga az iOS 8 kelti, hiszen nagyon kiváncsi már rá minden iPhone és iPad tulaj, hogy mivel rukkolnak elő a kaliforniaiak egy év [...]
HusztiD
2014.06.02. 16:13
Apple, iOS
578
A csendes Tim Cook lép a színpadra, kritikusai károgása közepette – ilyen címmel jelentetett meg cikket a Forbes a mai WWDC előzeteseként. A tavalyin jelentették be az eleinte igen komoly kritikákat kapott iOS 7-et, ami a legfrissebb hírek alapján az ellenállás dacára is siker lett: az iPhoneok 90 százalékán már az fut. Éppen itt az [...]
Skarp
2014.06.02. 14:29
Apple, Egyéb, Tim Cook
1 064
Már nem egyszer adtunk hírt az állítólagos iPhone 6 tervrajzairól, hátlapjáról vagy éppen egyéb információról róla. Úgy tűnik, hogy az almások megelégelték ezt az egészet, hiszen senkinek sem tesz az jót, ha megjelenés előtt túl sok információ szivárog ki egy adott termékről. Persze felmerülhet a kérdés is, hogy ilyen eseteknél direkt szellőztetnek meg egy-egy információmorzsát [...]
HusztiD
2014.06.02. 11:33
Apple, Egyéb, iPhone
3 759
Az OS X 10.8 verziója volt az utolsó olyan rendszer, amely a különféle nagymacskák neveit használta, hiszen a 10.9-től kezdve az Apple egy egészen más irányba ment el. A tavalyi WWDC alkalmával maga Craig Federighi mondta el, hogy szeretnének olyan kaliforniai tájakról, nevezetességekről elnevezni a következő operációs rendszereket, melyek valamilyen úton-módon inspirálják őket. A hétvége [...]
HusztiD
2014.06.02. 09:24
Apple, OS X
386