Bizonyára mindenki ismeri közületek a Google fordítóprogramját, a Translate-et, hiszen akár napi szinten találkozhatunk vele, ha fordítani szeretnénk. A vállalat szolgáltatása már több éve elérhető a böngészőkből, de ugyanez igaz, ha a mobil operációs rendszerekre gondolunk, hiszen már 2010 óta érhető el iOS-en A tegnapi nap folyamán frissített alkalmazás két nagy említésre méltó funkciót kapott. [...]
HusztiD
2015.01.15.
Apple, Programok
953
Talán sokan emlékeztek még arra, mikor a kanadai BlackBerry telefonjai voltak a legnépszerűbbek az üzleti szférában. Ahogy telt az idő és szaporodtak a különféle okostelefonok, úgy nyert nagyobb térhódítást magának az Apple, amelynek köszönhetően átvette a vezetői szerepet, míg a riválisát már-már temetni kezdték az emberek. A tegnapi nap folyamán felröppent egy új pletyka, amelyre [...]
HusztiD
2015.01.15.
Apple, Egyéb
270
A hét első felében nagyon kevés, illetve minimális leárazás volt, azonban szerda óta lassan, de biztos elven kezdenek jönni a már ismertebb alkalmazások is. Kezdetnek itt van például a Goat Simulator, amely 5 euróról lett leárazva. Érdemes a Marvel Pinballra is lecsapni, hiszen azt most ingyenesen lehet letölteni az App Storeból. [...]
HusztiD
2015.01.15.
Apple, Játékok
809
Az IDC jóvoltából folyamatosan olvashatjuk az adott negyedévi jelentéseket, melyekből mindig valamilyen érdekes dolgok derülnek ki. A legújabb felmérésükben a PC-s piacot vizsgálták, amelyből megtudhattuk, hogy majdnem 20 százalékot növekedett az Apple a számítógépek piacán. Ez volt a harmadik olyan év, ahol folyamatosan csökkent a globális PC piac. A 2014 utolsó negyedévi tippelések alapján 4,8 [...]
HusztiD
2015.01.14.
Apple, Egyéb, iPhone
483
Az elmúlt két napban meglehetősen kevés leárazást kaptunk, viszont úgy tűnik, hogy mára kissé fellendültek a fejlesztők. Ezúttal is vegyesen találhatóak meg játékok és programok. A gitárosoknak érdemes lehet a Guitar Pro-ra beruházniuk, illetve a játékok közül a Splot-ra érdemes egy pillantást vetni. [...]
HusztiD
2015.01.14.
Apple, Játékok
667
A tavalyi év folyamán nagyon sokat hallhattunk az Apple új munkatársairól, hiszen számos olyan nagyobb nevet sikerült magukhoz csábítaniuk, akik a korábbi tapasztalataik segítségével olyanra alkották az Apple Watch-csot, mint amilyennek szeptemberben megismerhettük. Számos orvost és az egészségügyben jártas szakembert sikerült megnyerniük, most nem olyan rég pedig a HP egykori magas beosztású munkatársát, John Solomont [...]
HusztiD
2015.01.13.
Apple, Egyéb
178
A tavaly szeptember folyamán megjelent iPhone 6 modelleket hatalmas népszerűség vette körbe, hiszen sok esetben heteket kellett rá várni a megrendelőknek. A tegnapi nap folyamán adtuk a hírt, amely szerint mostantól készletről is elérhetőek, hiszen mostanra sikerült az Applenek utolérnie a megrendeléseket. Ennek ellenére érdemes megemlíteni a telefon gyártóit, a Foxconnt és a TSMC-t. A [...]
HusztiD
2015.01.13.
Apple, Egyéb
169
Legalábbis ezt állítja a Digitimes a forrásaira hivatkozva. Nem idegen már számunkra a 12 colos notebookról szóló pletyka, hiszen a tavalyi évben már jócskán hallhattunk róla, mivel a szóbeszédek alapján az Apple az eddigieknél vékonyabb, illetve kisebb energiaigényű MacBook Airen dolgozik. Az előző héten újabb információk láttak róla napvilágot, amely után két nappal már megérkeztek Martin Hajek [...]
HusztiD
2015.01.13.
Apple, Mac
550
Tegnap adtuk a hírt, amely alapján ezen a héten megjelenhet a nagyközönség számára a 8.1.3-as iOS frissítés, amely az elődjéhez képest csupán kisebb hibajavításokat tartalmaz. A 8.2-es rendszerre még várniuk kell az átlagembereknek, hiszen az Apple Watch-csal karöltve érkezik majd meg vélhetően március környékén. Viszont a fejlesztők számára jó hír, hogy tegnap este folyamán már [...]
HusztiD
2015.01.13.
Apple, iOS
829
Még nagyon a hét elején járunk és ezt remekül tükrözik a mai leárazások is, hiszen nagyon kevés, illetve kisebb mértékűek vannak a mai nap folyamán. Ettől függetlenül ma ismételten olyan alkalmazások vannak a terítéken, amelyek még nem voltak az elmúlt hetek folyamán, így érdemes szétnézni, hiszen mindig akad egy-két érdekes darab. [...]
HusztiD
2015.01.13.
Apple, Játékok
479
A tavalyi nyár folyamán, illetve novemberben már beszámoltunk, hogy a nem olyan távoli jövőben érkezhetnek a Lightning csatlakozós fej és fülhallgatók. Az Apple MFi (Made for iPhone/iPad/iPod) program keretén belül kedvez az ebben részt vevő gyártóknak, hiszen általa jobban kihasználhatják az almás eszközök funkcióit, ahogyan most a JBL is tette. A múltheti CES folyamán több [...]
HusztiD
2015.01.12.
Apple, Egyéb, iPhone
888
Az elmúlt hetek folyamán már nagyon sokat hallhattunk az Apple új szolgáltatásáról, az Apple Pay-ről. Nem csoda, hiszen az első hetek, illetve hónapok adatai eléggé nagy bizakodásra adnak okot az új mobil fizetési rendszer kapcsán. Ezelőtt nem olyan sokkal még azt is megtudhattuk, hogy Angliában akár már fél éven belül elindulhat a szolgáltatás, azonban a [...]
HusztiD
2015.01.12.
Apple, Egyéb
138
Nem teljesen volt felhőtlen az iPhone 6 debütálása, ha azt nézzük, hogy sok esetben heteket kellett rá várni. Tavaly szeptember második felében az első körös országokban, a hónap végén a második körösökben, majd október végére hozzánk is megérkeztek az Apple új okostelefonjai, azonban világszerte napokat, akár heteket kellett várni, hogy a megrendelt telefont kézhez kaphassák [...]
HusztiD
2015.01.12.
Apple, iPhone
521
A MacRumors információi szerint hamarosan megkapjuk az iOS legújabb frissítését, a 8.1.3-at. Már elég régóta tudjuk, hogy az Apple Watch a 8.2-es rendszerrel karöltve fog megjelenni március környékén, így már sejthető volt, hogy addig ha kapunk is frissítést, akkor azok a 8.1-gyes verzió kisebb javításai lesznek. Ha helytállóak az értesülések, akkor a 8.1.2-es rendszerhez hasonlóan [...]
HusztiD
2015.01.12.
Apple, iOS
2 329
Kezdetét vette egy újabb hétfő, ennek kapcsán pedig a megszokottnál kicsit eltérőbb a mai kínálatunk, hiszen javarészt csak programok vannak, mivel inkább a hétvégére tartogatták a fejlesztők a játékaikat. Ennek ellenére összeszedtük a legérdekesebb alkalmazásokat, melyek közül ma válogathattok. Érdemes a Sygic Europera lecsapni, hiszen azt most 20 euróval olcsóbban vásárolhatjátok meg. [...]
HusztiD
2015.01.12.
Apple, Játékok
899
Kezdetét vette egy újabb vasárnap, mi pedig újra összeszedtük az App Store leárazásait. Ezúttal csupán egy-két játék található meg, közülük viszont érdemes a Sky Gamblerst beszerezni, hiszen azt most egy eurós áron vásárolhatjátok meg. Az kínálat többi része pedig különféle program, amelyekre szintén érdemes egy pillantást vetni. [...]
HusztiD
2015.01.11.
Apple, Játékok
780
Az Apple Pay októberi indulása óta csak jókat hallhatunk az almások egyik legújabb szolgáltatásáról. A debütálása után nem sokkal kiderült, hogy az első hetekben eléggé népszerűvé vált, majd megtudhattuk, hogy novemberben sem volt oka panaszkodni az Apple-nek. Időközben megérkezett az első reklám is, melyben Gwen Stefanival reklámoztak, majd kaptunk egy újabbat a Bank of America-tól. [...]
HusztiD
2015.01.10.
Apple, Egyéb
373