Korábbi HP alkalmazottal erősíti csapatát az Apple

HusztiD 2015.01.13. 16:40 Apple, Egyéb 1 db 169

213802

A tavalyi év folyamán nagyon sokat hallhattunk az Apple új munkatársairól, hiszen számos olyan nagyobb nevet sikerült magukhoz csábítaniuk, akik a korábbi tapasztalataik segítségével olyanra alkották az Apple Watch-csot, mint amilyennek szeptemberben megismerhettük. Számos orvost és az egészségügyben jártas szakembert sikerült megnyerniük, most nem olyan rég pedig a HP egykori magas beosztású munkatársát, John Solomont csábították át.

John az előző vállalatánál hosszú éveket húzott le mint a Printing & Personal Systems-ért felelős alelnök. Az informciók szerint az átigazolásra még tavaly decemberben került sor, amelyet az Apple egyik szóvívője is megerősített. Ennek ellenére egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen szerepet szántak az almások Johnnak, ugyanis az efelé irányult kérdésre nem szándékozott válaszolni. A szóbeszédek szerint a veteránnak számító Solomon vállalati értékesítő beosztásban dolgozik az Applenek, egyes források pedig arra is hivatkoznak, hogy felelős lesz az Apple Watch értékesítéséért az Ázsia-Csenges-óceáni térségben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Tylla - 2015.01.13. 19:47

    Rá is fér az Applre egy kis nyomtatási funkció fejlesztés. Ezt a területet tartom az OS X leggyengébb pontjának.

Szólj hozzá Te is!