Ez történt az Apple fejlesztői eseményén

HusztiD 2019.12.03. 11:56 Apple 0 db 250

SCREEN-SHOT-2019-12-02-AT-6.27.24-PM

Mint derült égből a villámcsapás, úgy érkezett két héttel ezelőtt a hír, hogy az Apple december elején új eventet tart New Yorkban, a fejlesztők számára. Tudtuk előre, hogy kisebb eseményre számíthatunk, ugyanis új termék és szoftverbejelentésre nem számíthatunk.

A Bloomberg szerkesztője, Mark Gurman számolt be, hogy mi történt a privát eseményen. Ahogyan az várható volt, az almások erősen a fejlesztőkre fókuszáltak, s egy kiosztott borítékban számoltak be a 2019-es év nyerteseiről. Ergo azokról, akik a legjobbak voltak idén egy-egy kategóriában. Feltehetően az elkövetkezendő egy-két napon publikálja a legjobbak listáját az Apple, hiszen minden év decemberének elején szokták ezt bejelenteni.

Ezen felül nem sok minden történt, ugyanis nem volt sem új szoftver, sem pedig hardver. Az Apple egyszerűen a fejlesztőkre fókuszált, s lehetőséget adott nekik, hogy a sajtó számára demonstrálják az alkalmazásaikat. Röviden mondhatjuk azt, hogy a fejlesztők számára nagyon hasznos volt az esemény, de minket, felhasználókat nem igazán érint. Ami pedig a 2019-es legjobb alkalmazásokat illeti, azt hamarosan bejelentik a kaliforniaiak.

Információ! Tudtad, hogy kiemelt ajánlattal vár az iDoki?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!