WatchPad – az első koronás megoldás

HusztiD 2014.11.28. 16:08 Apple, Egyéb 0 db 411

 

watchpad1

A szeptemberi iPhone 6 Keynote második felében az Apple vezetői bemutatták a régóta pletykált nagyágyút, az Apple Watch-ot. Mint ekkor kiderült, többféle kiadása lesz az órának, amelyeket a szíjjaknak köszönhetően teljesen testre szabhatjuk, ahogyan az igényünk azt megkívánja. Az esemény alkalmával kiderült, hogy egy gomb és egy úgynevezett korona lesz az órán, amelyek segítségével navigálhatunk.

Mint napi érdekességként megtudhatjuk, nem az Apple az első, aki ilyen megoldást használ az okosórák terén. Az IBM már bő egy évtizede, 2001-ben előállt a WatchPad-dal, amelyet akár az okosórák ősének is nevezhetnénk. Mint az alábbi videóból kiderül, itt is koronás, vagy inkább mondhatnánk úgy is, hogy tekerős megoldást alkalmaztak annak a fejlesztői, hiszen azáltal navigálhatott annak a viselője. Magán az órán Linux futott, 320×240-es QVGA kijelzővel és csupán 6 órás üzemidővel rendelkezett.  Sajnos hamar kukába került az ötlet, ugyanis 2002 környékén már beszüntették a WatchPad forgalmazását.

Az Apple Watch megjelenése valamikor a következő év első negyedében esedékes. Az eddigi szóbeszédek szerint leginkább a február-márciusi időszakban debütálhat az Apple órája.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!