Mégis nagy szerepet játszik a Samsung az A8-as chip gyártásában

HusztiD 2014.03.11. 16:08 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 446

A múlthét vége felé hírt adtunk, hogy a tajvani TSMC cég fogja legyártani az Apple új telefonjában debütáló A8-as processzort. Mint az akkor kiderült, a következő modellben már az új 4 magos chip fog helyet kapni, mely az elődjéhez híven 64 bites lesz.

A korábbi híresztelések nem bizonyultak valósnak, ugyanis egy meg nem erősített belsős információ szerint az Apple és a Dél-koreai cég aláírták az új szerződést, amiből kiderült, hogy a kaliforniai cég riválisa nagy mennyiségű gyártásba fog kezdeni az év második negyedévében. A konkurensek mérnökei már korábban megkezdték az együttműködést az A8-as chip kapcsán. A két cégnek egyébként megvan a közös múltja, ugyanis évek óta rivalizálnak egymással, ugyanakkor az Apple a Samsung-gal gyártatta le évek óta az okostelefonjukban illetve tableteikben lévő processzorok nagy részét. Az A8-as chip-et pedig a TSMC és a Samsung külön-külön fogja előállítani, azonban egyelőre nem tudni, hogy milyen arányban lesznek az gyártások megoszlásai.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Applefan - 2014.03.11. 17:34

    Nem tudom miért jó az Apple nek hogy a Samsung mindig tisztában van vele , milyen hardver fog kerülni az aktuális legújabb iPhone keszulekbe. Kicsit lépéselőnyben van.bar pont olyan 2 cégről van szó hogy egyik tábora se venné a másik telefont.

  2. Ibrick - 2014.03.11. 21:57

    Szerintem ez egy cég csak nekünk szurkolóknak csináljak a mű balhét.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.