Komoly gondok vannak az iWork-kel

Dan 2013.09.25. 14:17 Apple, Egyéb 16 hozzászólás 851

iWork-felhasználók beszámolója szerint a Windows-nál is jól ismert “kék halált” okoz időnként a vállalat irodai programcsomagja. Az Apple egyelőre nem reagált. Több iOS eszközt használó visszajelzése szerint ismeretlen eredetű hiba lehet az Apple iWork alkalmazásainál, melyek több esetben fagyást, illetve a Windows-nál is jól ismert “kék halál”-hoz hasonló problémát eredményeznek.

Az érintettek beszámolója szerint a probléma készülék típustól függetlenül jelentkezik, általában a szövegszerkesztésre alkalmas Pages nevű alkalmazásnál, de a Numbers és a Keynote használata is problémás néhányaknál. A felhasználók tapasztalatai alapján a probléma rendszerint akkor jelentkezik ha egy már korábban elmentett, azaz meglévő dokumentumot nyitnak meg. Ezt követően ha valaki kilép az alkalmazásból a rendszer kék háttér mellett összeomlik, majd a készülék újraindul.

Az, hogy pontosan a felhasználók mekkora részét érinti az említett hiba, egyelőre ismeretlen, az Apple ugyanis eddig semmilyen formában nem reagált az esetre. Az ominózus pillanatot egy iPhone 5S tulajdonos is megörökítette. Ti tapasztaltatok hasonlót? Írjátok meg!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

16 hozzászólás

  1. OrsosVinetouuu - 2013.09.25. 14:26

    Ájáj, pedig ez a világ legfejlettebb mobil Oprendszere:)))
    és az Apple Word üdvöskéje:)))

    • Ács Ferenc - 2013.09.25. 16:28

      Neked volt gondod vele?

  2. Phoenix - 2013.09.25. 15:02

    Kamu

  3. Nonoka - 2013.09.25. 15:15

    iPad1 és i4S-en használom elég rég,még gondom nem volt ,sem a Pages sem a Numbers-el.

  4. Bristol - 2013.09.25. 15:57

    Nem tudom reprodukálni a hibát. Semmi gondom. IOS7 I5.

  5. Petter - 2013.09.25. 16:03

    iPhone 5S-semmi problema vele:)

  6. Ács Ferenc - 2013.09.25. 16:26

    Nekem semmi gondom nincs vele.
    Tökéletesen működik.

  7. Vinbalazs - 2013.09.25. 16:49

    Érdekes,hogy m

  8. Vinbalazs - 2013.09.25. 16:53

    *miután megtörtént a kék halál olyan boot logót ad be mint amilyen az iOS 6-ban volt az iOS 7-ben már nem is ilyen van.Pedig 5s-re nincs is iOS 6.

  9. Roland - 2013.09.25. 16:58

    És mi a helyzet az itunes store-al? Nem tudok kapcsolódni mióta frissítettem ios 7-re

  10. 007 - 2013.09.25. 18:38

    vki leirná mit csinál a képen a csávó és hogy csinálta h narancs lett a szöveg?!?!

  11. Phoenix - 2013.09.25. 18:54

    Itt sincs gond

  12. Aeolus - 2013.09.25. 18:57

    @Roland
    iTunes-t frissítettél? Illetve lehet, hogy egyszer kábelel újra össze kell kötni, a WiFi szinkronizálást újra engedélyezni.

  13. Gabika - 2013.09.25. 22:01

    A valami sunda bunda van ezzel a vidivel sotet van a szobaban mielott beut a szar miutan vege vilagos van a szobaban

  14. Kiskutya02 - 2013.09.26. 08:53

    Gabika! A videónak semmi baja. Az, hogy a környezet hol sötétebb, hol világosabb az a felvételt készítő kamera fényérzékelése miatt van. Figyeld meg, hogy amikor látszik az iPhone képernyője és világít, akkor sötétebb van. Amikor elfordítja a telefont, vagy épp kikapcsol a készülék (megszűnik a fénye), egyből világosabb van, mert a kamera kevesebb fényt érzékelt, és alkalmazkodott.
    Egyébként én sem örülök, hogy ilyen gondok jelentkeztek, de biztos vagyok benne, hogy időben orvosolni fogják.

  15. iRon242 - 2013.09.27. 15:23

    @Aeolus
    Nekem sem megy az iTunes Store 4S iOS7 alatt, elindul de azonnal ki is lép. Természetesen volt frissítve iTunes, anélkül nem is ment volna fel az iOS7. Ráadásul kábelen keresztül csináltam. Más ötlet?

    (Navigon fagyott még stabilan, úgyhogy letöröltem és újra telepítettem, így ismét remekül megy. Sajnos a gyári appokat nem lehet így újratelepíteni.)

Szólj hozzá Te is!