Négy év, negyvenmillió MobilParkolás – SMS-sel, hívással és applikációval

Helme 2013.07.26. 12:46 Apple, Programok 0 db 645

Az Ad-hoc mobilparkolás indítása óta országszerte 34 városban már több mint negyvenmillió parkolójegyet vásároltak meg mobiltelefonnal, jelentette be az EME Zrt., a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország. A közterületek mellett egyre több olyan sorompós terület és garázs is csatlakozik a rendszerhez, mint például Budavár védett övezete vagy Debrecen város három mélygarázsa.

A szolgáltatást – SMS és telefonhívás mellett – már egyre többen használják okostelefon alkalmazással is, amivel még egyszerűbbé válik a MobilParkolás. Egyik nagy előnye, hogy a parkolási pozíciónk meghatározása nem csak a zónaszám megadásával történhet, hanem akár a telefonunk GPS koordinátái alapján is.

A Telekom és a Vodafone Android és iOS készülékekre saját applikációt biztosít ügyfelei számára, Mobilvásárlás illetve Mobilparkolás néven. Míg az EME Zrt. saját, díjnyertes alkalmazása (Parkolás & E-matrica) az EME mellett a Telenor és a Vodafone ügyfeleit, továbbá a Telekom mobil szolgáltatás előfizetőit is kiszolgálja. Az applikáció a MasterCard által meghirdetett Mobile Shopping Application Awards 2013 versenyen II. helyezést ért el a magyar jelöltek között. Az alkalmazásokat eddig már több tízezren letöltötték és használják országszerte.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Szólj hozzá Te is!