Kuo: a vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozik az iPhone 12 Pro modellek iránt

HusztiD 2020.10.20. 15:55 iPhone, Kiemelt hírek 1 db 519

iphone-12-vs-iphone-12-pro

Hivatalosan csak előző hét péntektől lehet előrendelni az Apple új csúcskészülékeire, az első szerencsés felhasználók pedig napokon belül megkapják az új telefonjaikat. A jól ismert elemző, Ming-Chi Kuo elmondta, hogy mire számíthatunk, már ami az előrendeléseket illeti.

Az elemző korábban azt jósolta, hogy az iPhone 12 és a 12 Mini lesz az abszolút bestseller, azonban most az előrendelések alapján változtatott a számításain. Korábban úgy kalkulált, hogy az új iPhone eladások 40-45 százalékát az iPhone 12, míg további 20-25 százalékát az iPhone 12 Mini teszi majd ki.

A jelenlegi számításaiban merőben változtak a számai, ugyanis úgy hiszi, hogy az iPhone 12 és a 12 Pro Max lesz az előrendelések alapján a bestseller, hiszen fejenként 30-35 százalékos részesedést tehetnek ki. Úgy tűnik, hogy a Mini már kevésbé lesz kelendő, hiszen ott csak 10-15 százalékos arányokkal számol, míg a maradék lehet az iPhone 12 Próé.

Kuo megjegyezte, hogy az egyik fő ok, hogy Kínában a vártnál nagyobb igény mutatkozik az új Pro modellek iránt, a másik pedig maguk, a kőkemény Apple felhasználók, akik továbbra is szeretnék, ha az aktuális csúcsmodellel rendelkeznének, nem pedig az eggyel az alatt lévő modellel.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Peti - 2020.10.20. 22:40

    Ez Kuo az előrendelések alapján, hogy saccolt, ha még a Minit és a Max Prot nem is lehet előrendelni.

Szólj hozzá Te is!