Steve Jobs húgának dicshimnusza – Ezek voltak Steve utolsó szavai…

KeleMan 2011.10.31. 16:12 Apple, Egyéb 14 hozzászólás 2 079

Talán mindenki tudja, hogy Steve Jobs-t születése (1955. február 24.) után nevelőszülőkhöz adoptálták. Az akkori puritán ’50-es évekbeli Amerikában nem maradt más választása a szülőknek. A vér szerinti édesapja a matematika és politikai tudományok professzora, a szíriai származású Abdulfattah John Jandali volt, míg édesanyja az a Joanne Simpson, aki ragaszkodott mindehhez. Az új szülők, Paul és Clara vállalták, hogy a fiút taníttatni fogják. Később Paul és Clara 1958-ban egy újabb gyermeket adoptáltak, Patty-t.

Steve születése után két évvel, 1957-ben Steve vér szerinti szüleinek újabb gyermeket áldott a sors. Mona Simpson, már nem került adoptálásra, de az édesapa, Abdulfattah John Jandali Szíriába költözött. Magukra hagyta a Simpson családot. Mona később sikeres írónő lett, olyannyira, hogy megismerkedhetett rég elfeledett és általa soha nem ismert vér szerinti bátyjával, Steve Jobs-al is. Jelenleg a kaliforniai egyetemen dolgozik professzorként.

Steve Jobsnak 1972-ben Chris Ann Brennan-tól egy lánygyermeke született. Lisát, sokáig nem volt hajlandó elismerni gyermekeként, még a DNS teszteket sem fogadta el. 1991. március 18-én feleségül vette Laurene Powell-t, akitől 3 gyermeke is született, Reed Paul, Erin Sienna, és Eve.

Mona nemrég, 2011. október 16-án, a Stanford Egyetem templomában tartott megemlékezésen az alábbi beszédet mondta bátyja, Steve Jobs emlékére. Az eredeti szöveget a The New York Times hasábjain jelentették meg 2011. október 30-án, melyet most lefordítottam nektek.

Egyke gyermekként nőttem fel, egyedülálló anyával. Mivel igen szegények voltunk és tudtam, hogy az apám kivándorolt Szíriába, sokszor elképzeltem őt, mint Omar Sharif. Reménykedtem, hogy gazdag és kedves emberként fog belépni az életünkbe és segít majd rajtunk. Később, mikor találkoztam apámmal, alig hittem el, hogy megváltoztatta a számát, nem hagyott értesítési címet sem. Egy idealista forradalmár volt, egy új arab világot kívánt alkotni.

Állandó feministaként, egész életemben arra vártam, hogy szerethessek egy embert, aki engem is szeret. Évtizedeken keresztül azt hittem, hogy ez az ember az apám lesz. 25 évesen viszont végre találkoztam azzal az emberrel, akit szerethetek, kiderült, hogy ő a bátyám…

Ekkor én épp New Yorkban éltem, ahol az első regényemen dolgoztam. Kaptam egy állást egy kis magazinnál, egy irodát, ami épp akkora volt, mint egy vécé, melyet másik 3 írójelölttel osztottam meg. Egy nap egy ügyvéd hívott fel – engem a középosztálybeli lányt Kaliforniából – és azt mondta, hogy egy ügyfele, aki híres és gazdag az én réges-régen elveszett bátyám. A munkatársaim megvadultak.

Mindez 1985-ben történt egy olyan élvonalbeli irodalmi folyóiratnál, ahol épp egy Dickens regénybe voltam belemerülve, hiszen társaimmal ezeket szeretjük a legjobban. Az ügyvéd azonban nem volt hajlandó elárulni a bátyám nevét. Persze a kollégáim egyből fogadást kötöttek, hogy vajon ki lehet a bátyám. A legtöbb szavazat John Travoltára esett. Én azonban titokban Henry James egy leszármazottjára számítottam.

Amikor találkoztam Steve-vel egy korombeli farmeres srácnak tűnt arab vagy zsidó kinézettel, de mindenképp szebb volt, mint Omar Sharif. Egy hosszú sétát tettünk – kiderült, hogy mindketten szeretjük a hosszú sétákat. Nem igazán emlékszem arra, hogy miről is beszélgettünk az első napon, csak arra, hogy rendkívül megkedveltem és örültem, hogy szereztem egy barátot. Azt mesélte, hogy számítógépeken dolgozik.

Én nem tudtam sokat a számítógépekről. Én magam egy Olivetti írógépen dolgoztam. Aztán elmondtam Steve-nek, hogy gondolkoztam, hogy vásároljak magamnak egy számítógépet, azt hiszem Cromemco-nak hívták. Steve azt mondta, örül a döntésemnek. Elmondta, hogy valami lenyűgöző és csodálatos terméken dolgozik jelenleg.

Szeretnék elmondani Steve-ről pár dolgot, amely három jól elkülöníthető periódusra oszlik, abban a 27 évben amíg ismertem őt. A három rész nem mérhető években. Amiről beszélni szeretnék az az ő teljes élete, a betegsége és a halála.

Steve egyszerűen azt a munkát végezte, amit szeret. Nagyon keményen dolgozott. Minden nap. Mindez hihetetlenül egyszerű, de igaz. Ő volt a “szórakozott” ellentéte.

Soha nem volt zavarban attól, hogy keményen kell dolgozni. Még akkor sem, ha a végeredmény hibás. Ha valaki olyan okos, mint Steve, akkor nem szégyelli bevallani a hibákat. Amikor kirúgták az Apple-től, a dolgok fájdalmasak voltak. Mesélt például nekem egy vacsoráról, ahol ötszáz ember, főleg a Szílicium-völgy vezetői találkoztak az akkori új elnökkel. Meg sem hívták az eseményre. Steve lelkileg megsérült, de akkor is tovább dolgozott a NexT cégnél. Minden egyes nap.

Megsebesült, de még mindig ment dolgozni a NexT-hez. Minden egyes nap. Nem az újdonságok voltak Steve legnagyobb értékei. A szépség volt. Egy feltalálóhoz képest Steve rendkívül hűséges volt. Ha szeretett például egy pólót, rendelt belőle 10-et, vagy akár 100-at is. A Palo Alto-i házban például annyi fekete színű garbó volt, hogy biztosan elég lenne az összes jelenlévőnek itt a templomban.

Sosem volt a trendek megszállottja. Szerette azokat az embereket, akik az ő korában élnek. A filozófiája az esztétika volt, amiről eszembe jut egy idézet is. “A divat az, ami elsőre szépnek tűnik, de később ronda lesz. A művészet elsőre csúnya, csak később szépül meg.”

Steve a szépségre csak mindig később törekedett. Félreérhető is volt ezáltal, amit persze fel is vállalt.

Steve amúgy olyan volt, mint egy kislány, aki sok időt töltött el a szerelemről beszélve. A szerelem volt az ő legfőbb erénye, az ő isteni istene. Mindig is nyomon követte a munkatársai romantikus életét, akikkel együtt dolgozott. Bármikor, amikor csak egy férfit látott, amint egy nőt keres, mindig felhívta. “Hé, egyedül vagy? Lenne kedved elmenni vacsorázni a húgommal?”

Emlékszem arra a napra, mikor megismerkedett Laurene-el. Felhívott és rendkívül izgatottan ecsetelte. “Itt van ez a gyönyörű nő, aki igazán okos és itt van a kutyája is, és el akarom venni őt.”

Amikor Reed megszületett, elkezdődött a szülői támogatás. Soha nem állt meg. Ő volt a vér szerinti apa. Tudta ezt. Féltette Lisát, a fiújától, félt Erin utazásaitól, védte Eve-t a lovaktól, amiket azonban ő bérelt neki.

Egyikünk sem felejti el, akik részt vettek Reed érettségi bankettjén Reed és Steve lassú táncát. Megingathatatlan volt a szerelme Laurene-el. Úgy vélte a szerelem ott van mindenhol, egész idő alatt. A legfontosabb viszont az volt, hogy Steve sosem volt ironikus, sosem volt cinikus és sosem volt pesszimista. Ezt azóta is próbálom eltanulni tőle.

Steve fiatal korában is nagyon sikeres volt, úgy érezte, hogy ez még elszigeteli őt. A legtöbb választása, amit az életben tett az idők alatt úgy érzem csak azért tette, hogy feloldja a falakat maga körül. Egy középosztálybeli Los Altos-i srác, aki beleszeretett egy szintén középosztálybeli lányba New Jersey-ből. Számára fontos volt, hogy Lisa, Reed, Erin és Eve is normális gyermekkort éljen.

A házuk nem arra volt kitalálva, hogy tele legyen művészeti tárgyakkal, sokkal inkább élhető legyen. Steve és Laurene az első években a kertben, a füvön ettek. Néha csak zöldségeket. Főleg brokkolit, mikor szezonja volt. Egyszerűen előkészítve.

Mint egy fiatal milliomos, Steve mindig kijött értem a repülőtérre. Ott állt farmerben. Amikor egy gyermeke felhívta, a titkárnője Linetta mindig megkérdezte. “Édesapád egy találkozón van. Szeretnéd, hogy megszakítsa azt?” Amikor Reed Halloweenkor boszorkánynak akart öltözni Steve, Laurene, Erin és Eve mind beöltöztek pogánynak.

Aztán elindult a konyha átépítése, ami évekig tartott. Ez idő alatt a garázsban a főzőlapon főztek. A Pixar épületét is ezidőtájt újították fel, de fele annyi idő alatt. És ez volt a Palo Alto-i ház. A fürdőszobák régiek maradtak. De – és ez volt a döntő különbség – ez tette naggyá a házat. Steve is látta ezt.

Ez persze nem azt jelentette, hogy nem élvezte a sikert. Nagyon is szerette, csak pár nullával kisebben. Egyszer elmondta, hogy mennyire örült, hogy elmehetett a Palo Alto-i motorüzletbe és megengedhette magának, hogy megvegye a legjobb motorkerékpárt. És meg is vette. De Steve alázatos volt. Többre értékelte a tanulást.

Egyszer azt mondta nekem, ha másként nőtt volna fel, talán matematikus lett volna. Tisztelettel beszélt a főiskolákról, szeretett hosszasan sétálni a Stanford Egyetemen. Az elmúlt években sokat tanult a festészetről Mark Rothko könyve alapján, egy olyan művésztől, akit sosem ismert korábban. Úgy vélem ez azért is lehetett fontos, hogy mivel tudná ösztönözni majd az embereket az új jövőbeli Apple Campus falain.

Steve nem csupán hóbortos volt, ő művelte a hóbortot. Melyik más CEO ismeri például az angol történelmet, vagy a kínai teákat, vagy akár a David Austin rózsát?

Mindig meglepetések volt a zsebeiben. Mindig meglepett, ahogy Laurene ezeket a helyzeteket kezelte. Egy verset, egy-egy idézetet mindig kivágtak, ami tetszett nekik és eltették a fiókokba. Folyamatosan ezt tették, a kicsit több, mint 20 évnyi házasságuk alatt. A négy gyermek, a feleség és úgy mindannyian nagyon szórakoztatóak voltak. Steve féltve őrizte a boldogságát.

Ezután Steve rosszul lett. Csak néztük, ahogy Steve egyre kisebb kört alakít ki magának az életében. A séták Párizsban, a Kyotoban lévő kézzel készült Soba üzlet, amit felfedezett, a síelések. Nincsenek többé.

Már az egyszerű örömöknek, mint egy barack sem tudott örülni. Nem tetszettek neki. Ami mégis ámulatba ejtett és amit a betegségéből tanultam az az, hogy miután elvitték még mindig mennyi ideje volt hátra.

Emlékszem a bátyámra, mikor újra tanult járni a kerekesszéke után. Miután túlesett a májátültetésen, naponta egyszer felkelt és lábra állt. A lábai olyan vékonyak voltak, hogy alig hittem el, hogy megtartja a testét. Naponta többször felkelt, otthagyta a tolókocsit a Memphis Kórház egyik épületében, kiment a folyósóra, majd vissza és visszaült, aztán újra és újra. Számolta a lépéseit, minden nap egyre többet.

Laurene letérdelt mellé és mélyen a szemébe nézett. “Meg tudod csinálni Steve” – mondta. A szemeik kikerekedtek, az ajkaik egymáshoz értek.

Megpróbálta. Mindig, mindig próbálta, és mindig a szeretet volt a középpontban az erőfeszítései alatt. Egy rendkívül érzelemgazdag ember volt.

Ez idő alatt rájöttem, hogy Steve nem hajlandó elismerni magának a tartós fájdalmat. Célokat állított fel. Reed érettségije, Erin Kyoto-i utazásai. A hajó melyet építeni akart, hogy körbeutazzák a földet és visszavonulhassanak nyugdíjas éveikre.

Amíg beteg volt, az ízlése, a diszkriminációja és az ítélete is megmaradt. Összesen 67 ápoló fordult meg nála, aztán ezen ápolókból összesen három maradt, akiket megbízhatónak tartott. Tracy, Arturo és Elham.

Egy alkalommal Steve egy makacs tüdőgyulladást kapott. Egy I.C.U. programban vett részt, de sosem szerette volna, hogy a neve előrébb kerüljön, vagy ne várja ki a sorát. Elmondtam Steve-nek, hogy ez egy speciális kezelés lesz. Mellém hajolt és azt mondta, “Szeretném, ha egy kicsit még speciálisabb lenne.”

Intubálták, így már nem tudott beszélni. Egy jegyzettömböt kért. Elkezdett rajzolni, egy eszközt, ami egy iPad-et tartana a kórházi ágy mellett, tervezett egy új folyadék monitort is és egy röntgen berendezést. Minden egyes alkalommal, mikor a felesége besétált a szobába láttam az arcán egy apró kis mosolyt.

Az igazán nagy dolgok. Meg kell bízz bennem, írta a jegyzettömbre. Felnézett. Meg kell bízz bennem. Ezzel azt jelezte, hogy vágjuk át a doktorokat és adjunk neki egy kis jeget.

Senki sem tudja pontosan, hogy mennyi ideig is voltunk ott. Steve jobb napjaiban a termékekkel foglalkozott, projekteket állított össze és megígértette a barátaival az Apple-től, hogy ezeket valósítsák meg.

Mi mindannyian – a végén – meghaltunk a közepén. A történet közepén, megannyi történetnek. Nyilvánvaló, hogy nem ismeretlen a halál fogalma annál az embernél, aki évekig rákkal küszködik. Számunkra mégis nagyon váratlan volt. Amit a testvérem halálából tanultam az az, hogy a karakter a fontos. Milyen volt, hogyan halt meg.

Kedden reggel felhívott, hogy megkérjen siessek Palo Alto-ba. A hangja gyengéd, kedves és szerető volt, de olyan, mint akinek a poggyásza már össze van készítve a nagy útra, aki az útja elején áll és sajnálja, tényleg borzasztóan sajnálja, hogy így kell itt hagyjon bennünket. Kezdte volna a búcsúzkodással, de leállítottam őt. Csak annyit mondtam. “Várj. Jövök. A taxiban vagyok a repülőtérnél. Mindjárt ott vagyok.”

“Csak azért mondom, mert félek attól, hogy nem érsz ide időben drága.”

Mikor megérkeztem, Steve és Laurene viccelődtek egymással, olyan kapcsolatban, akik mindig és mindenkor együtt éltek és dolgoztak volna. Steve belenézett a gyermekei szemébe is, úgy hogy alig bírta levenni róluk a tekintetét. Délután 2 fele a felesége magára hagyta, hogy Steve beszélgethessen a barátaival az Apple-től.

Később világossá vált, hogy nem fog felkelni többet. A légzése megváltozott. Súlyossá, szándékossá és céltudatossá vált. Éreztem ahogy számlálja őket, de nyomja tovább, mint korábban. Ez az amit megtanultam. Ezen is dolgozott. A halál nem rémítette meg, várt rá és küzdött ellene.

Aztán elköszönt, elnézést kért, hogy mennyire sajnálja, hogy nem maradhatunk örökre együtt, ahogy mindig is terveztük, de most elmegy egy jobb helyre. Dr. Fischer 50-50%-ot adott, hogy megéri az estét. Átvészelte az esét, Laurene ott volt mellette az ágynál, de néha megrémült, mikor hosszabb kihagyások voltak a légzésében Steve-nek. Ő és én is egymásra néztünk. Aztán nagy levegőt vettünk és kezdtük elölről.

Ezt kellett tegyük. Még most is, szigorú volt, szép profilú, egy abszolutista, romantikus kép. Lélegzete jelezte a fáradtságos utazást, néhány meredek utat, a tengerszint feletti magasságot.

Olyan volt, mint ha hegyet mászna. Látszott a munkába vetett hite, hogy ereje volt erre is, édessé tette Steve képességét. Egy művész hite a tökéletesben, mely csak később lesz szebb.

Steve utolsó szavai, pár órával később csak egytagú szavak voltak, melyet háromszor ismételt meg. Mielőtt elindult volna a hosszú útra. Ránézett húgára Patty-re, majd rám, majd hosszú ideig a gyemekeit figyelte. Majd az élete párját, Laurene-t figyelte, aki válla felett egy idő után már csak elnézett.

Steve utolsó szavai a következők voltak:

OH WOW. OH WOW. OH WOW.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

14 hozzászólás

  1. PIP - 2011.10.31. 21:33

    Isten nyugasztalja, nyugodjék békében.

  2. Tomee - 2011.10.31. 21:45

    Isten nyugisztalja :'( mindig a szivűnkbe maradsz :'(

  3. supersaw - 2011.10.31. 23:51

    :'(

  4. Muturko - 2011.11.01. 01:14

    Jo volt ezt olvasni. Megható. A végén azt hiszem sikerült nekem átéreznem annak a nagy fájdalomnak egy töredékét, amit a családja érezhet.

    • KeleMan - 2011.11.01. 10:03

      Én is így voltam vele, mikor fordítottam. Sajnos hasonló személyes tapasztalatokkal együtt.

  5. Ventofan - 2011.11.01. 22:27

    Nyugodj békében Steve Jobs! Remélem egy jobb helyre került!
    Köszönöm a fordítást. Elképesztő az élete, hogy mit épített fel, azok ellenére, amik történtek vele. Tiszteletreméltó és mindenkinek róla kellene példát vennie. Sajnos egy újabb embert ragadott el a rák, méghozzá egy ilyen geniust.

  6. MaverickM1 - 2011.11.02. 22:22

    Sajnos ez is bekövetkezett. Már a második hihetetlen nagy gép és os tervező géniusz hagyott itt bennünket.
    Az első Jay Miner volt még 94-ben, és most Steve is halott. Ahogy az lenni szokott, a három ismert tagból pont a legunszimpatikusabb maradt életben. Ehhhh… Az élet egy brazil szappanopera!

    De remélem, Jay-jel ketten odaát összedobnak nekünk valami faj gépet mire mi is odaérünk… mert az Amigákat és iMac-eket (sajnos) nem vihetjük magunkkal ugyebár.

  7. cet1337 - 2011.11.03. 00:28

    amikor végig nézett a családján ez jutott eszébe, hogy mennyire szereti őket és hiányozni fognak neki?

  8. Balta - 2011.11.06. 18:58

    Megemlékezés a HírTV-n: http://www.youtube.com/watch?v=xg0C0q089v8

  9. Hispan - 2011.11.16. 11:50

    Nyugodjon bekeben.Remelem lesz melto utodja,aki tiszteletben tartva emleket,nem ront el mindent,amit felepitett.Koszi a forditast. Udv

  10. Kerub - 2011.12.10. 15:10

    Köszönöm a fordítást :)

Szólj hozzá Te is!