Kisebb ráncfelvarrást kap a második generációs TrueDepth kamerarendszer

HusztiD 2018.02.15. 09:55 iPhone 1 db 120

Screen-Shot-2560-11-07-at-10.45.52-PM

A KGI elemzőjének és a korábbi pletykáknak köszönhetően idézőjelesen már tudhatjuk, hogy idén ősszel összesen 3 darab iPhone-t dob piacra az Apple, melyek közül mindegyik megkapja az előlapi TrueDepth kamerarendszert. Nem olyan régen viszont a Barclays elemzői, Andrew Gardiner, Hiral Patel, Joseph Wolf és Blayne Curtis adott ki újabb beszámolót arról, hogy nagyjából mire számíthatunk ősszel.

A hozzáértők szerint az iPhone X-ben bemutatkozott TrueDepth kamerarendszert minimálisan ugyan, de tovább fejleszti az Apple. Elviekben nem kell nagy dologra számítani, viszont azt megosztották, hogy a második generációs iPhone X-ben egy lényegesen kisebb szigetecske kap helyet. Ergo szerintük az Apple-nek sikerül legalább ugyanezt a minőséget belepakolniuk egy kisebb dizájnba. Mi több, az ellátási láncból származó információk alapján a szakik abban is biztosak, hogy az új iPad Pro frissítések is megkapják a kamerarendszert, ami szintén jó hír lehet számunkra.

Ezen felül arról szintén beszámoltak az elemzők, hogy az Apple meglehetősen keményen dolgozik azon, hogy a hátoldalra is bevezessék a TrueDepth kamerarendszert. Elviekben erre leghamarabb csak a jövő ősszel érkező modellekben kerülhet sor, amennyiben sikerrel járnak. Ha ez sikerülne, akkor a későbbiek folyamán sokkalta szebb és talán részletesebb portréképeket készíthetnénk az iPhone-ok hátlapi kamerái által.

Ha az almásoknak valóban sikerülne csökkenteniük a kameraszigeten, akkor annak köszönhetően valamivel több infó lenne megjeleníthető a felső állapotsávban. Az iPhone X bejelentésekor emiatt sok kritika érte ugyan az Apple-t, de a hónapok múlásával úgy tűnik, hogy kicsit lenyugodtak a kedélyek, s megszokták a változásokat a felhasználók.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Krisztián - 2018.02.15. 16:37

    Azt nem tudjuk h a sziget szélessègén vagy magasságán tudnak-e csökkenteni, így a több információ kijelzésének lehetősége sem feltétlen igaz.

Szólj hozzá Te is!