Az LG gyártja az idei évi iPhone és iPad modellek TrueDepth kamerarendszerét

HusztiD 2018.01.11. 17:25 Egyéb 0 db 77

apple-iphone-x-2017-iphone-x_70

Ha visszaemlékszünk a korábbi eseményekre, akkor tudhatjuk jól, hogy az iPhone X megjelenése közel két hónapot csúszott a bejelentéshez képest. Ekkor több forrás állította, hogy az Apple partnerei számára gondot okoz a TrueDepth kamerarendszer komponenseinek a legyártása, így többek között emiatt csúszott a telefon.

A koreai Investor legújabb értesülései szerint az Apple hatalmas beruházást tervez, melynek berkein belül kizárólag az LG Innotek fogja legyártani a modulokat. Amennyiben helytállóak a mostani információk, akkor az Apple 820,9 millió dollárt fektet a gyártóba. Elviekben egyből új gyárat fognak nyitni, valamint több olyan soruk lesz a már meglévő gyáraikban, ahol a TrueDepth kamerarendszerhez tartozó komponenseket fogják előállítani.

A jelenlegi szóbeszédek szerint az idén megjelenő iPhone modelleknek már az LG fogja legyártani a szóban forgó alkatrészeket. Pletykaszinten az iPad-ek egyaránt felmerültek, így amennyiben a tabletek is megkapják a fejlett előlapi kamerarendszert, akkor elviekben semmi akadálya nincs, hogy az azok számára szintén LG gyártsa le őket.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!